A csallóközi Phoenix RT együttes bejutott A Dal 10. évadába!

2020. december 11. - 15:21 | Kultúra

Az eddiginél tízzel több, összesen negyven produkció versenyezhet A Dal 10., jubileumi évadában a Duna Televízión. A versenyzők közé bejutott a csallóközi Phoenix RT együttes is.

A csallóközi Phoenix RT együttes bejutott A Dal 10. évadába!
Fotó: Cséfalvay Á. András - archív

A Csallóközcsütörtökhöz köthető Phoenix RT zenekar hét éve működik. Mostanra nemcsak Szlovákiában, hanem Magyarországon is egyre népszerűbbek. Rendszeresen új dalokkal rukkolnak elő, a járvány előtt szinte megállás nélkül koncerteztek, videoklipjeik pedig pörögnek a megosztó portálokon. Az együttes énekese Puss Tomi, dobosa Lépes Feri, gitárosa pedig Győrög Marci.

Legújabb lemezük, a Jelzőfény rekordokat döntöget: november elején a magyarországi MAHASZ lemezeladási listájának harmadik helyére került, pár nappal később pedig a banda új videóklippel jelentkezett. A címadó dal klipje már a harmadik az új lemezről, ezzel indulnak A Dal 2021-ben is.

"A dal valamikor az év elején íródott, de mivel hiányos volt a szöveg, így csak a stúdiózás utolsó etapjában rögzítettük, tehát augusztusban. A stúdióban jött az ötlet, hogy hívhatnánk vendégénekest, így felkerestük Diószegi Kikit, a Down for Whatever frontemberét, aki egyből igent mondott és pár nap múlva már együtt dolgoztunk a dalon a stúdióban. A hiányzó szövegrészt végül Kiki írta meg – szóval igazán sikeres volt az együttműködés" - nyilatkozta a Paraméternek néhány héttel ezelőtt az együttes frontembere, Puss Tomi.

A Dal 2021 győztese a pénzjutalom mellett lemezfelvételre és videoklip készítésére is lehetőséget kap, valamint a Petőfi Zenei Díj Év Dala elismerését is elnyeri - mondta Medveczky Balázs, a Duna csatornaigazgatója a műsorfolyam pénteki online sajtótájékoztatóján.

A műsor 10. évadába több mint 400 dalt neveztek. A dalválasztó műsorban két különdíjat is átadnak majd, A Dal 2021 - Legjobb Dalszöveg Írója és A Dal 2021 -Felfedezettje elismeréseket.

A versenybe jutott alkotások mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyen is, és elnyerheti A Dal 2021 - Legjobb akusztik felvétele címet. A mezőnyben több ismerős névvel találkozhatnak a nézők: Kállay Saunders András Haza jövök, a Kaukázus együttes Egyetlen szó, Radics Gigi Egy vagy velem, Csondor Kata Bosszúállók című dalával indul a versenyben.

A versenyzők teljes listája a műsor internetes oldalán érhető el. A zsűri tagjait később jelentik be.

A Dal 2021. január 30-tól indul a Duna Televízió műsorán, a döntő március 13-án lesz.

Kapcsolódó cikkek:
„Mindenkinek szüksége van jelzőfényre ebben az időszakban” – a MAHASZ listájának harmadik helyén robbant be a Phoenix RT új lemeze
„A mai Phoenix RT már teljesen más” (INTERJÚ)


(fl/mti)

Címkék: A Dal 2021, Phoenix Rt