„Csodálatos volt az egész munkafolyamat, rengeteget tanultam” – Gál Réka Ágota A Tanár című sorozatban nyújtott epizódfőszerepéről

Megosztás

Januárban mutatták be A Tanár című sorozat harmadik évadát. Az RTL Klub saját gyártású sorozatának egyik részében epizódfőszerepet kapott a hetényi születésű Gál Réka Ágota. A budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves hallgatóját a sorozatszerepről és a karrieréről kérdeztük.

Gratulálunk a sorozatszerepedhez. Milyen érzés volt viszontlátni a munkád gyümölcsét a tévé képernyőjén?

Általában nem szeretem visszanézni az alakításom, itt viszont jó érzés volt viszontlátni. Mivel a forgatások még másfél évvel ezelőtt zajlottak, azóta pedig a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem diákja lettem, sokat fejlődtem már az első félévben is, hiszen csodálatos tanáraim vannak. Mostani szemmel nézve természetesen akadnak olyan dolgok, amiket már másként oldanék meg, de ilyen valószínűleg mindig is lesz, és akarom is, hogy legyen, mert ez is a fejlődést jelzi.

A forgatások idején készített interjúban említetted, hogy távol áll tőled a karakter, amit a sorozatban alakítasz, és azt mondtad, hogy éppen ezért kissé tartasz is a szereptől. Mennyire sikerült a saját elvárásaidat teljesítened?

Úgy gondolom, hogy ami tőlem telt, azt megtettem, az akkori tudásomnak megfelelően. Sokat nevettünk otthon anyáékkal, amikor visszanéztük az epizódot, és sok pozitív visszajelzést is kaptam, többen gratuláltak, idegenek is. Egy elsős kislány még egy rajzot is készített rólam, az anyukája pedig elküldte nekem. Ezek nagyon jól estek, és még inkább motiválnak abban, hogy jobb és jobb legyek. Abból a szempontból pedig igazán könnyű dolgom volt, hogy nagyon jó vezetőim voltak.

Milyen tapasztalatokkal gazdagodtál, mi mindent adott neked ez a szerep?

Elsősorban a szívósságot emelném ki, nekem ugyanis eddig még nem volt tapasztalatom a forgatás terén. Egyszerűen bírni kell. Számomra nagyon nehéz volt megformálni a karaktert, én ugyanis nem vagyok olyan, mint Hanna a sorozatban, éppen ezért magamból meríteni sem tudtam. Igyekeztem másoktól inspirálódni, apró gesztusokat ellesni. Csodálatos volt az egész munkafolyamat, rengeteget tanultam.

Mennyire tetszett meg a sorozatszereplés, a későbbiekben is szívesen vállalnál hasonló szerepet?

Nyitott vagyok bármi felé, nincsenek konkrét terveim ezzel kapcsolatban, ezért nem is korlátozódom film- vagy sorozatszerepekre. Utóbbival viszont most már van egy nagyon jó tapasztalatom. Amikor elmentem a castingra, még nem is ismertem igazán a sorozatot. A rendezővel, Anger Zsolttal viszont a kezdetektől fogva nagyon jól kijöttem, és ez is sokat hozzátett a dologhoz.

Jelenleg elsőéves vagy a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Milyenek a benyomásaid az első félév után?

Először a pozsonyi Színművészeti Egyetemre szerettem volna bejutni, de amikor eljöttem ide felvételizni, teljesen megbabonázott az egyetem. Akkor eldöntöttem, hogy ide akarok járni, a felvételikor pedig már nem is volt kérdés, tudtam, hogy ha ide nem vesznek fel, akkor máshova inkább nem is szeretnék járni. Elismert és szakmabeli tanáraim vannak, akikkel öröm az együttműködés, minden egyes nap új dolgokkal lepnek meg bennünket. Az osztályközösség is csodálatos, a városról már nem is beszélve. Nyilván a mostani helyzet beárnyékolja a vizsgaidőszakot is, a tanítás online formában zajlott. Nem volt könnyű, de minden tőlünk telhetőt megtettünk. Úgy gondolom, hogy osztályszinten is helytálltunk, a tanároktól is jó visszajelzéseket kaptunk.

A színjátszás mellett pedig a tánc is meghatározó része volt az életednek egészen kis korod óta. Az egyetem mellett is jut idő rá?

A színházi látványtáncra most nincs igazán lehetőségem. Az egyetem mellett nagyon kevés időm marad, a csoportomba pedig sajnos nem tudok hazajárni. Az egyetemen belül viszont van olyan órám, amelyen lehetőségem van kortárs táncot tanulni, így nyilván nem annyira intenzíven, de továbbra is jelen van az életemben a tánc. A közeljövőre nézve az a legfőbb célom, hogy továbbfejlesszem magam a színjátszás és a tánc terén is, és sikeresen befejezzem az egyetemet.


(Farkas Linda)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program