Ég a ház, de az oltásnál fontosabb az erkölcsi buzeráció, na meg a nyaralás

A szigorításpártiaknak nem sok olyan érve maradt, amelyet még ne cincáltak volna szét. Mégis ragaszkodnak azokhoz a módosításokhoz, melyek csupán egyetlen irányba mutatnak. Azt akarják elérni, hogy egyetlenegy abortuszt se hajthasson végre senki az országban. Nem állom meg, hogy ilyenkor a nyitott határokra tekintve ne röhögjek. Nem röhögök viszont azért, mert a következő lépés a tiltás után törvényszerűen a törvényszerű szankcionálás lesz. Más nem lehet. Ahogyan pedig a parlamentben és azon kívül is megnyilatkoznak a képviselők és a nekik súgó (hiszen teljesen egy követ fújnak) egyes egyházak, melyek a ne ölj parancsolattal vagdalkoznak, ez kizárólag a gyilkosság vádjáig fajulhat. És ha hagyjuk, fog is.

Mert ez – ahogyan fentebb jeleztem – nem tartalmi, hanem ideológiai kérdés. Amint látjuk, egy szekuláris államban így érvényesülő vallási ideológiai kérdés.

Én azért inteném a magukat konzervatívnak mondó képviselőket, politikusokat és lobbi csoportokat, maradnánk inkább az egészséges kompromisszumoknál. Csak hát gyilkosság kérdésében számukra erkölcsi kompromisszum nincs. És gyilkossági kérdésben nem is nagyon lehet, viszont más ideológiák szerint itt szó sincs klasszikus értelemben vett gyilkosságról. Miért is intek én kompromisszumra?

Igazság szerint Szlovákia szekularizációja nem fejeződött be. Sok olyan bűnt követtek el ugyanis államilag az egyházak ellen, amelyeket valamelyest a szekularizáció folyamán az állam próbált kompenzálni (ezek leginkább vagyoni kérdések), így aztán az egyházak és az állam között továbbra is túl szoros financiális kapcsolat maradt fenn. A pénz szolgáltat tehát okot a kölcsönös politikai hercehurcára. Csakhogy ha éppenséggel nem erősödne meg túlzottan a középkor-lobbi, vagy ha majd túltolják a szigorításokat és az embereknek elege lesz a magánéletbe való belekontárkodásból, főként, amikor anyagilag megszorulnak, és majd úgy vélik, az egyházaknak utalt pénz jobb helyen is lehetne, egyszer csak eljöhet a váratlan pillanat, amikor a politikai elit bevégzi a szekularizációt. S nem csupán a pénzt vonja meg az egyházaktól, jelesül a keresztény lobbitól, hanem a beleszólási lehetőségeket is. Tehát nem érdemes az ultráknak pattanásig feszíteni a húrokat.

Egyébként azért sem, mert nem kérdés, hogy az egyház mint olyan felekezettől szinte függetlenül egyébként felmérhetetlenül sok hasznos munkát végez el az állam helyett. A lelkek karbantartása, a műemlékvédelmi, oktatási, egészségügyi és szociális feladatok elvégzése gyaníthatóan így olcsóbb az államnak, mintha teljes egészében átvállalná őket. Valamint azért a kulturális értékteremtés sem állt meg teljesen az egyházak részéről. Mindezek – rendesen végezve – elegendő érvvel szolgálhatnak a szekularizáció módjának és szintjének megtartásához. Ugyanakkor ez a közbeékelt mondat rejti az ördögöt, mert egyre inkább annak vagyunk tanúi, hogy márpedig sok a kérdőjel a színvonal körül is, miközben egyes egyházak kiépült infrastruktúrájukat állami pénzen használják az állami politika nem kívánatos és nagyon erőteljes befolyásolására. Márpedig ezen a ponton egyre nyíltabbak lesznek a konfliktusok.

Lásd, az egyház nem határolódott és -ik el a szélsőségeket politikájától és most már a parlamenti többség sem tud vagy akar elhatárolódni. Elvileg reformkormányunk van, amelyre divat ráaggatni az SAS miatt a libsi jelzőt, de az igazság az, hogy tele van a törvényhozás ultrával. A libsiket meg kereshetjük nagyítóval. Minap a kormánytöbbség (egy része) roppant szívesen fogadta fasisztáék szavazatait, vagyis abba a helyzetbe hozta magát éppen az abortusztörvénnyel kapcsolatban, hogy a szélsőségesek nélkül átkalapálhatatlan törvényt nyújtott be. Ugyebár a jobb erkölcs és egy bűn megelőzésének érdekében. Abszurdum. Majd pedig 18!!! – nem 1-2 bárgyú bárány – kormányképviselő, abból 17 a legnagyobb kormánypárté szavazott át az ellenzékhez szintén abortusz-ügyben.

Kérdem én, ha a kormány képviselőinek fontosabb az Európában modernnek nem számító egyházi (összehasonlításként lásd pl. a német konzervatív keresztények politikai kultúráját) és szélsőjobb lobbiknak való megfelelés, minthogy ne verjék szét a saját koalíciójukat, s ebből következően a kormányukat, mivel tudnak hozzájárulni az ország felemelkedéséhez?

Mert vírusválságkezelésen kívül, amelyben a válság ugyebár erősen növekszik, dolgozni még nem nagyon láttuk őket.

Tegnap ugyan elővették a Fico szociális politikájára jellemző kártyát, amely aránytalanul széttrollkodja a költségvetést és Sulík is igyekszik némileg kozmetikázni (az meg nem kerül semmibe) a vállalkozói közeget, de attól még nem látszik az alagút vége, a kormány perszonális politikája mind a minisztériumokban, mind az állami hivatalokban botrányos, szakembereket nem látni sehol, közben tízezrek vesztik el a megélhetésüket.

Ezt sem egy abortusztörvény-szigorítás, sem pedig az ultrák elégedettségének növekedése nem oldja meg.

A gondok természete, hogy ha nem kezdünk velük semmit, el nem múlnak, csak növekednek. Hiába várja az új kormányzati elit, hogy a kozmetikázás megoldja a költségvetés gondját, nem úgy lesz. Hogy a koalíciós kupleráj majd békét teremt káosz helyett, nem úgy lesz. Hogy a most kiszolgált banda visszaadja a kölcsönszavazatokat alkalomadtán, nem úgy lesz.

Várnánk a reális reformokat és változásokat. Eddig ugyanis a vírus miatt azok törvénybe iktatására állítólag nem maradt idő. Nos, most fel lettek oldva a szigorítások, letelt a száz nap. Elérkezett a munka ideje. Ja, hogy mégsem? Majd inkább szeptemberben (mikor lesz ebből 2021-es költségvetés?) mentitek meg az országot, kedves képviselők, mert most szabira kell mennie az egész parlamentnek és összedőlne a templomtorony, ha nyaralás helyett kivételesen – ha már kivételes a szitu – a gondok megoldásával foglalkoznátok?

Tudjátok, mi lenne, ha mindenki akkor menne el nyaralni, amikor ég a ház? Nem lenne ország, amely kitermelje a béreteket… Ha így haladunk, nem is lesz.