Elhunyt az az ember, aki egykor az exkormányfő talán legnagyobb gengsztere ellen is vádat emelt, ami miatt később pszichiátriai kezelésre szorult

2021. július 30. - 13:58 | Belföld

68 éves korában elhunyt Michal Serbin, a pozsonyi kerületi ügyészség egykori ügyésze, aki az ifjabb Michal Kováč elrablása és Ausztriába hurcolása ügyében indított nyomozást felügyelte, és vádat emelt Ivan Lexa, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt igazgatója ellen.

Elhunyt az az ember, aki egykor az exkormányfő talán legnagyobb gengsztere ellen is vádat emelt, ami miatt később pszichiátriai kezelésre szorult
Ivan Lexa (TASR)

Halálhírét Eva Mišíková volt ügyész és ügyvéd erősítette meg a TASR hírügynökségnek. Serbin haláláról elsőként a Joj televízió számolt be. „Úgy gondolom, az Ivan Lexával kapcsolatos ügyek és az ezek miatt rá gyakorolt nyomás komolyan befolyásolta az egészségi és a pszichikai állapotát. Hatással voltak arra, hogy idejekorán itt hagyott bennünket” - mondta a TASR-nek Mišíková. „Halálával lezárult egy fontos korszak Szlovákia történetében, amelyre azonban egyáltalán nem lehetnek büszkék a szlovákok” - jelentette ki a TASR-nek Peter Vačok volt nyomozó.

A volt államfő fiának elrablása ügyében Serbin összesen 13 ember ellen emelt vádat, köztük Ivan Lexa ellen, azonban a Pozsony (Bratislava) II Járásbíróság csak a mečiari amnesztiák eltörlése után, 2017-ben kezdhetett foglalkozni az üggyel.

Miután Serbin vádat emelt az ügyben, 24 órán át fegyveres rendőröknek kellett védeniük őt, emlékeztetett a Joj tévé. A rá nehezedő nyomás megviselte, 2003-ban pszichiátriai kezelésre szorult, később pedig rokkantnyugdíjba került.

Legutoljára májusban írtunk arról, hogy az egyik pozsonyi járásbíróság 2019 júniusában beszüntette a büntetőeljárást a szlovák titkosszolgálat korábbi vezetőjével szemben, de ezzel az 1995-ös emberrablási ügy - melynek során az akkori államfő fiát elkábítva külföldre hurcolták a mečiari SIS emberei - korántsem ér véget. Bár a titkosszolgálatok exgóréja mindent megtesz, hogy parkolópályára állítsák az ügyet.

(TASR/para)