Fico nyomulása miatt mémmé vált egy hidas képviselő

camera

1

Fico nyomulása miatt mémmé vált egy hidas képviselő

Fotó: Zomri.sk 

Megosztás

Egy tucatnál is több bejegyzéssel reagált az egyik népszerű szlovák politikai gúnyportál a csütörtöki parlamenti fejleményekre, pedig a közéleti események szempontjából elég erős volt a felhozatal. Elég, ha arra gondolunk, hogy a főügyész is most tett 10 év hallgatás után egy bombasztikus vallomást. De ez utóbbi kevésbé mémesíthető.

Annál inkább a csütörtöki nap indító híre, miszerint Robert Ficóval kapcsolatban szoros szavazás során úgy döntöttek a törvényhozás alkotmányjogi bizottságának tagjai, hogy a Smer elnöke végre teljesíti azokat a feltételeket, amelyek az alkotmánybírói posztért való induláshoz kellenek. Így határoztak a nevezett testületben heten – hat ellenzéki kollégájuk ellenében. Ez azt jelenti, hogy Fico jelöltségéről még szavazni fog az egész törvényhozás, majd ezt követően a jelöltekből válogathatja ki a kinevezendő bírákat az államfő. De itt még bőven nem tartunk, egyelőre csak az első lépcsőfokot sikerült meglépnie Ficónak, azt sem egy nekifutásra, és azt is egy hidas szavazat segedelmével.

Mint ismeretes, a bizottságban Sárközy Irén voksa volt a döntő. Sárközy a szintén hidas Peter Kresák helyét vette át a szakbizottságban, aki – lévén, hogy ő maga is indul az alkotmánybírói posztért – nem kívánt részt venni a jelölttársai elbírálásában. Kresák távoztával azonban egy darabig szavazategyenlőség lépett fel Fico jelöltségének ügyében, így a képviselők nem tudták egyértelműen eldönteni a kérdést, mígnem a képviselő asszony el nem foglalta a párttársa megüresedett posztját.

Miután pedig Fico csütörtök reggel átcsúszott a megmérettetésen, Sárközy elmondta, hogy csak arról szavazott, hogy az exkormányfő teljesíti-e a kikötéseket, tehát, hogy elmúlt-e 40 éves, rendelkezik-e jogi végzettséggel, illetve – és főleg – 15 éves jogi praxissal. „Az alapján döntök, amit a papírokon látok" – hangsúlyozta a politikus arra célozva, hogy a korábbi miniszterelnök sokadik hiánypótlásként már végre komolyabb dokumentumokkal igazolta rátermettségét.

A követelmények utolsó pontja képezte a legnagyobb vitát a parlamentben, mivel

Fico el akarta érni, hogy a 30 évvel ezelőtti sorkatonai szolgálata során végzett munkáját is be lehessen számolni abba a bizonyos 15 éves gyakorlatba. Ondrej Dostál, az Sas-frakció honatyája viszont elég meggyőzően amellett érvelt, hogy akkoriban nem szerepelt előírásként a jogászi végzettség a katonai nyomozók mellett asszisztenskedők számára, így Ficónak sem.

Ha ez igaz, akkor pedig az a nagy helyzet, hogy jó szándékkal is mindössze 13 és fél esztendőnyi szakmai gyakorlatot tud lepapírozni Robert Fico, ami önmagában szép teljesítmény, de mondjuk alkotmánybírói jelöltségre aligha elegendő.

Ezt a témát maxolta ki a Zomri.sk nevezetű gúnyportál, és megszórta a felületét a kialakult helyzetre reagáló gunyoros összeállításokkal. Többek között olyannal is, hogy eddig csupán két hölgy volt képes ténylegesen megörvendeztetni Ficót. A csütörtöki "örömkeltőről" már esett szó, a másik pedig Mária Trošková, az exkormányfő exasszisztense, aki kapcsán közel kerülhetett a még Fico vezette kormányhoz az olasz maffia szlovákiai ága, amiről utolsó cikkében írt Ján Kuciak.

Korábban alig tapasztalt mémzajt generált Sárközy Irén, aki viszont Fico kapcsán azt mondta pár napja, hogy az alkotmányjogi bizottság csak arról dönt, hogy a jelöltek teljesítik-e a formális kritériumokat, azonban őt a többi jelölt foglalkoztatja, nem az exkormányfő. Ami meg azt jelenti, hogy később a parlament plenáris ülésén nem szavazná meg a pártelnök jelöltségét.

Akárhogy is lesz, az valószínűnek tűnik, hogy a ficói közjáték miatt – hogy sokadik hiánypótlásával sem oszlatott el minden kétséget a szakmai gyakorlatával összefüggésben – alkotmányjogi panasz piszkálja meg a kiválasztás folyamatát, ami az exminiszterelnök számára az egészet még cikibbé teheti. Kresák már csak azért is jólt tette, hogy indult az alkotmánybírói pozícióért, mert hogy emiatt lemondott a bizottsági helyéről, és ez bekavart a legnagyobb koalíciós tömörülés vezetőjének.

A titkos szavazáson mindenki úgy szavaz, ahogy a lekiismerete diktálja. Ha Fico a vele kapcsolatban emlegetett morális kritériumok miatt nem veszi a következő parlamenti akadályt, akkor Kresák bizottsági utódjának minden meg lesz bocsátva. Ha Ficóból végül mégis alkotmánybíró lesz, ezekkel a sárközys digitális fájlokkal még gyakran találkozni fogunk a neten.

(sp)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program