Holényi faképnél hagyta a képviselő-testületét Nagymegyeren

2019. április 7. - 10:12 | Régió

Nagymegyeren az elmúlt néhány képviselő-testületi ülésen tapasztalhattunk már egyet s mást, ami viszont csütörtökön történt, olyanra rég nem volt példa, ha volt egyáltalán.

Holényi faképnél hagyta a képviselő-testületét Nagymegyeren
Holényi Gergő (Fotók: Cséfalvay Á. András)
Lássuk az előzményeket
  • a március 27-ikére meghirdetett soros plénum elején nem hagyták jóvá a programot, csak annak változtatásait, ezért az egyébként is maratoni, öt és fél órás testületi ülést követő második napon a polgármester a képviselőknek küldött levelében jelezte, él vétójogával, hogy a testületi ülésen elfogadott határozati javaslatokat egy újabb ülésen elfogadhassák újra, immár úgy, hogy abban ne legyen különösebb kivetnivaló.
  • az április 2-ára meghirdetett ülés aztán nem tartott soká. Amikor jóváhagyták a programot, Pongrácz Kálmán (MKP) képviselő javaslatára levették azokat a programpontokat a napirendről, amelyeket a március 27-i plénumon már jóváhagytak, mivel az ő értelmezésében azokról már döntöttek, a polgármester, Holényi Gergő ezzel szemben még nem mutatta be a vétóiról szóló jegyzőkönyvet. Némi vitát követően a főellenőr is megerősítette, hogy szükség van a jegyzőkönyvre, azután pedig elnapolták az ülést csütörtökre, április 4-re.
A két ülésről ITT és ITT írtunk bővebben.

Nagymegyeren már gyakorlatilag mindenkinek feltűnt a polgármester és a képviselő-testület közti szembenállás, amit az is jól tükröz, hogy a testület több, a polgármester által javasolt költségvetés-módosítást sem hagyott jóvá, arra hivatkozva, hogy sok esetben nem jutnak elég információhoz ahhoz, hogy felelősségteljes döntést hozhassanak.

A keddi ülést követően azonban több forrásból is úgy értesültünk, hogy sor került egy kötetlen informális találkozóra a képviselők és a polgármester között, ami után úgy tűnt, javulhat a helyzet.

Erre utalt a Pongrácz Kálmán által csütörtökön felolvasott nyilatkozat is. Az említett kötetlen találkozójuk kapcsán azt mondta: „Úgy vélem, a folyamatos egymásra mutogatás, hiba- és bűnbakkeresés negatív fényt vet a város vezetésére, ezért örömmel vettem, hogy csatlakozott hozzánk a polgármester úr is. A sokak által hangoztatott kommunikációhiány megalapozott, bízom benne, hogy ezzel a beszélgetéssel valóban elkezdődött végre egy párbeszéd, hiszen kéréseink és kérdéseink meghallgattatásra találtak kedden, a polgármester úr megosztott a képviselő-testülettel olyan információkat, melyeket eddig nem kaptunk vagy nem kaphattunk meg, vagy csak egyszerűen nem informáltak minket.”

Hozzátette:

„Bízom abban, hogy a múlt a múlté marad, árnyéka sem vetődik a jelenre, hogy a polgármester sem ellenségeket fog látni a képviselőkben, hogy megszünteti a legfőbb kommunikációs hibát, olyan döntéseket fog hozni és olyan lépésekhez fog folyamodni, mellyel a város lakosainak érdekeit a képviselő-testülettel karöltve fogja képviselni.”

Hosszabb nyilatkozatában konkrét kéréseket is megfogalmazott, például hogy hozzanak nyilvánosságra minden bizottsági jegyzőkönyvet a városi weboldalon, a határozati javaslatokhoz bizottsági határozatokat csatoljanak, emellett hogy heti rendszerességgel tájékoztassák a képviselőket az interpellációk során felmerült javaslatok teljesítéséről, a városi tanács legalább egy héttel a plénumok előtt véleményezze annak programpontjait, és legyen lehetősége javaslatot tenni programpontokra vonatkozóan, és hogy ugyancsak egy héttel a plénumok előtt hívják össze az előkészítő bizottságot egy munkaértekezletre.

Nyilatkozatát azzal zárta, hogy a testület együttműködést ajánl és bízik benne, hogy az zökkenőmentes lesz.

Holényi erre röviden reagált: „amennyiben a tárgyalási rend be lesz tartva, akkor én minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy a munka zavartalanul menjen tovább”.

Ez a zökkenőmentes együttműködés azonban nem tartott soká. Egészen pontosan csak addig, amíg Varga Albin (független) képviselő a városi cégek ügyvezetői posztjaira kiírt versenypályázatok kapcsán rákérdezett, a képviselőket miért nem hívták meg a jelentkezők pályázatait tartalmazó borítékok kinyitása utáni első meghallgatásra. Emlékeztetett arra, hogy március 27-én elfogadtak egy határozatot arról, hogy a képviselők szeretnének ott lenni, ám Holényi épp annak a plénumnak a határozatait vétózta meg, és most meg is jegyezte, hogy ennek fényében azt nem is vette figyelembe.

Varga Albin

A polgármester emlékeztetett viszont arra, hogy ebben az első körben csak azt vizsgálják meg, hogy a pályázó teljesíti-e a pályázati feltételeket, és a meghallgatásokon részt vesz az alpolgármester, Lapos Ildikó is. Kérdés persze, hogy ő vajon alpolgármester-e, miután az erről szóló határozati javaslat szintén a megvétózottak közt volt.

Több képviselő is kifogásolta ezt az eljárást, ugyanakkor Holényi hangsúlyozta, hogy ha minden pályázó megfelel a feltételeknek, akkor mindegyiket továbbengedik a második körbe.

Néveri Sándor (MKP) hívta fel rá a figyelmet, hogy a pályázatokat elbíráló bizottság tagjait hivatalosan meg kellett bízzák, majd arról érdeklődött, létezik-e ilyen írásos megbízás, ha pedig igen, akkor mutassák be. Holényi szavaiból ugyanis közben kiderült, hogy ebben a bizottságban rajta kívül az asszisztense, a városi hivatal vezetője, valamint a városi cégek azon ügyvezetői foglalnak helyet, akik nem szerepelnek a pályázók között.

Néveri és Varga Albin is felvetette, hogy a hivatalvezető, Vajai György áthozhatná a szomszédban lévő városházáról az inkriminált megbízásokat.

„Úgy is a te dolgod volna a plénumokra előkészíteni az anyagot, beterjeszteni, eddig viszont még nem kaptunk tőled semmit, és amit kaptunk, nem tőled jött” – üzent Varga képviselő a hivatalvezetőnek, mire Holényi kijelentette, hogy ezt személyeskedésnek veszi és visszautasítja.

„Szeretném felhívni a tisztelt képviselők figyelmét, hogy ha azt szeretné valaki, hogy személyesen a polgármester válaszoljon az interpellációjára, előtte írásban be kell nyújtania, hogy szakszerűen fel tudjon az ember rá készülni. Itt a képviselő-testület nem kutyáztathatja a városi hivatalnokokat” – reagált.

Ezt követően Barczi Dániel fogalmazta meg kérését a megbízásokat illetően, majd leszögezte: „Ha nincs ez a megbízás vagy nem hajlandó átmenni, akkor én ezt úgy fogom fel, hogy hazudik nekünk. Bizonyítsa be, hogy ez létezik, nem babra megy a játék...”

Néhány menetet még lejátszottak, végül azonban nem futott át senki a megbízásokért, következtek a szabad javaslatok, melynek keretén belül Pongrácz Kálmán jelentkezett azzal, hogy vegyék vissza a napirendre a korábban levett programpontokat.

Ekkor történt az, amire bizonyára még az önkormányzásban edzett képviselők sem számítottak.

„Ez így nem teljesen törvényes és jogos, hogy a testület a programpontoknál a határozatokat leveszi, majd saját határozatokként az egyébben benyújtja. Úgy érzem, hogy ez jogbizonytalanságra ad okot, bár ennek eldöntése valószínűleg nem az én feladatom. Viszont az, hogy ebben a városban garantáljam az ülésrend és a jogi szabályok betartását, az én felelősségem. Ezzel így ebben a formában nem tudok egyetérteni, és én nem vagyok hajlandó ezen az ülésen részt venni”

– húzta alá a polgármester, majd elmondta, a képviselők ítélőképességére, józanságára és lelkiismeretére bízza, hogy így megszavazzák-e a vitatott javaslatokat. Ezután átadta az ülés vezetését Lapos Ildikónak, ő maga pedig felállt és távozott. De nemcsak ő, hanem a hivatalvezető, Vajai György is, amit a képviselők és a jelenlévők közül sokan szintén nem értettek.

Nagy morajlás kísérte a polgármester távozását, és a közönségből valaki azt is bekiáltotta, hogy ilyen évtizedek óta nem történt.

Pongrácz Kálmán a cselekményre reagálva értetlenségének adott hangot, mondván, nem érti, mi a jogtalan ebben a lépésükben. „Sajnálom, de ez egy egyszerű javaslat, hogy az előző határozatok meg legyenek erősítve” – húzta alá.

Nagy Albert főellenőr

Lapos Ildikó kikérte a főellenőr véleményét arról, hogy a testületi ülés ilyen formában megfelel-e az önkormányzati törvénynek, mire ő kijelentette: „minden szempontból igen, amennyiben az április 2-i berekesztett ülés folytatásáról van szó”. Kifejtette, hogy miután a jogszerűen megszavazott program egyes pontjait korábban levették, azok nem képezhették tárgyát a folytatólagos plénumnak, ugyanakkor a testület élhetett jogával, és beterjeszthette azokat újra.

Az április 4-i plénumot követően megkerestük a polgármestert, hogy megtudjuk, konkrétan mit kifogásolt a határozatok újbóli beterjesztésén, Holényi Gergő pedig kijelentette, pontosan azt, hogy újból beterjesztették őket. „Kikértem egy jogász véleményét, és ő azt mondta, hogy ha egy ülésen belül leveszik a határozatokat, akkor azt nem tehetik vissza, ha visszateszik, számomra ez jogbizonytalanságot okoz” - figyelmeztetett, ami tulajdonképpen ellentmond annak, mint amit a főellenőr állított az ülésen.

Nehezményezi azt is, hogy a képviselők erről egymás között kommunikáltak, vele azonban nem.

"Ettől függetlenül ezzel a 13 képviselővel együtt akarok dolgozni, és örülök, hogy ez a 13 képviselő jutott be a testületbe. Látok ebben potenciált, de sajnos beleestünk abba a hibába, hogy próbálnak irányítani" – szögezte le, hozzátéve: „ha a testület leveheti, és visszaterjesztheti a határozatokat saját szabad javaslatként, akkor minek ül ott a polgármester és miért dolgoznak a hivatali alkalmazottak a határozatokkal... Az együttműködés megvan a képviselő-testületben, már csak engem kellene bevonni. Erre minden esély megvan, hiszen egy hete új alpolgármestere van a városnak, így bízom abban, hogy ez az együttműködés megvalósul."

A képviselők egyébként csütörtökön végül háromötödös többséggel újra elfogadták azokat a mostoha sorsú javaslatokat, amelyek már egyszer jóváhagyattak, majd megvétóztattak, aztán a programról levetettek, végül visszaterjesztettek. Ha nem jön még egy váratlan fordulat, akkor Lapos Ildikó személyében most már tényleg lesz alpolgármestere Nagymegyernek, emellett többek között április végéig meghosszabbították a városi cégek élén álló, megbízott ügyvezetők mandátumát, hogy azok ne maradjanak az új ügyvezetők kiválasztásáig vezetés nélkül. Április 17-én egy soron kívüli testületi ülésen újra találkozunk, amelyen az előzetes információk szerint éppen a városi cégek kerülnek majd terítékre.

(SzT)