Kampány

Az egyikben Tarlós István „kificamodott lelkű, bamba lúzernek” nevezi a kormánypárti szennyoldal provokátorát, aki rózsaszín műpéniszt akart Karácsony Gergelyre és Alföldi Róbertre tukmálni azzal a csatakiáltással, hogy „ezzel játsszatok, ne Budapesttel!”. A hivatalban lévő főpolgármester bocsánatkérésre szólította föl a bloggert.

A játszadozás említése a Fidelitas (korunk KISZ-e) plakátszövegére rímel, miszerint „Budapest nem cirkusz! Ne bízzuk rájuk a várost!”, és a fősodorbeli Karácsonyon kívül két konkurensét, Puzsér Róbertet és Berki Krisztiánt ábrázolja, mintha ez a három ember egy csapatot alkotna, melytől együtt kell megvédeni a várost, holott a legkevésbé sem egy csapat.

Ez pedig azt illusztrálja, hogy az önkormányzati választások kampánya nemcsak mocskosabb minden eddiginél – a hangosítás kikapcsolásától a trollcsónakig –, de a szellemi színvonala is példátlanul alacsony.

Nem változott az a véleményem, hogy ezeknek a választásoknak legföljebb lélektani tétjük van, annyira meggyengítette a 2010 előtti politikai kaszt az önkormányzatokat közjogi és hatalmi szempontból – de készséggel elfogadom, hogy sokaknak sokat jelentene bármilyen ellenzéki győzelem. Úgy látszik a kormányoldali derékhad pedig ugyanilyen lélektani alapon fél a vereségektől, azért vet be mindent, ami tőle telik.

Azt is mondta Tarlós, hogy Borkai Zsolt győri polgármester alkalmatlanná vált tisztségére, és utalt rá, hogy vissza kellene lépnie. Szóval sora teszi a normális nyilatkozatokat, amire az ellenzéki közönség természetesen a számos múltbeli bűnének fölemlegetésével válaszolt. Nem lehet tudni, hogy Tarlóst tényleg ennyire felháborítják ezek a dolgok, vagy kampánytaktikából beszél úgy, mint egy normális politikus, de a végösszeg ugyanaz: tudja, hogy egy normális politikusnak hogyan kell viselkednie, s ez a mai magyar világban nem csekélység.

A másik nyilatkozatot a legfőbb ellenjelölt, a fősodorbeli ellenzék reménysége, Karácsony Gergely tette. Pontosabban: két nyilatkozatot. Bocsánat, de részletesen kell idéznem.

Az egyikben azt állította a 3-as metró kocsijairól:

„Ez egy vámcsalás: új metrókocsikra írtak ki közbeszerzést, majd maga Tarlós ismerte el, hogy ezek nem is új metrókocsik, hazugság volt az egész.”

Miután szóltak, hogy nem így történt, az öncáfolatban pont a fordítottját mondta:

„Ez egy vámcsalás: használt metrókocsikra írtak ki közbeszerzést, majd maga Tarlós ismerte el, hogy ezek nem is használt metrókocsik, hazugság volt az egész.”

A konklúzió ugyanaz:

„Ezért tucatnyi embernek kéne börtönbe mennie.”

Tarlós egyébként hosszan részletezi, mennyire nem ért Karácsony a főváros gazdálkodásának részleteihez, és az embernek kedve volna megvédeni, dehát az ábra szerint tényleg nem ért, és ezt indulatoskodással tálalja. Szemlátomást elkerülte figyelmét a külpolitikai-külgazdasági botrány lényege: az orosz járműipar Magyarországnak kedvezőtlen megsegítése az ottani, szankciók miatti válság idején, amihez képest a vámtétel legalábbis másodlagos.

Világos, hogy erről nem Tarlós döntött; és világos, hogy ebben Tarlós zokszó nélkül közreműködött. Ez elég volna, hogy ne szavazzak a mostani főpolgármesterre. Másfelől a vetélytársnak erről láthatóan kevés fogalma van, egyre nyilvánvalóbb inkompetenciája elég ahhoz, hogy őrá se legyen kedvem szavazni. (A további ellenzéki önjelöltekre még kevésbé.) Ha az olvasó rám hallgat, azt csinál, amit akar, és az se kötelező (anyám nevelési jelmondata volt). Győzzön a jobbik, kisbetűvel.Némileg el vagyunk átkozva.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.