Kisudvarnokban nem lesz nagyon nehéz dönteni a választásokon

2018. október 12. - 16:22 | Régió

A polgármesteri címről való döntést semmi nem nehezíti a Dunaszerdahely melletti faluban a november 10-én esedékes helyhatósági választásokon.

Kisudvarnokban nem lesz nagyon nehéz dönteni a választásokon
Marczell Zoltán (Fotó: Cséfalvay Á. András - archívum

A település 2013-ban az Év faluja cím elnyerésével felhívta magára az egész ország figyelmét, a következő évben pedig előkelő társaságba került a cím európai megmérettetésén is.

A több mint ezer lakosú községben, amely a régióban híres falunapjáról, pünkösdi fesztiváljáról, az innen induló hagyományos kerékpártúráról, de nyári focitornájáról is, Marczell Zoltán tölti be a polgármesteri tisztséget 2002 óta, és ez így marad a következő négy évben is, hiszen senki nem jelöltette magát rajta kívül.

Marczellnek egyébként 2006-ban és 2010-ben sem akadt ellenfele, de így is több mint 500-an karikázták be a nevét, 2014-ben viszont volt egy ellenjelöltje, de akkor pedig közel 600-an.

Nincs nagy tolakodás a képviselői posztokért sem. A jelenlegi kilenc képviselőből heten ismét indulnak, a négy évvel ezelőtt bekerült Bugár Szilárd (MKDSZ) és Bazsó Ernő (Híd) azonban már nincs a jelöltek között.

A kilenc képviselői posztra tíz jelölt pályázik, közülük kilencen a Híd listáján, egy pedig függetlenként:
Andrejkovics Pál (67, technikus, Híd)
Bazsó Gábor (48, kőműves, független)
Hervay László (49, autószerelő, Híd)
Karácsony József (42, vállalkozó, Híd)
Ing. Kiss István (60, villamosmérnök, Híd)
Madarász Péter (53, mentőtiszt, Híd)
Méry Attila (36, gépkocsivezető, Híd)
Pálffy László (60, villanyszerelő, Híd)
Puha Gábor (31, szerviztechnikus, Híd)
Szabó Tibor (48, villanyszerelő, Híd)

(SzT)