A kormányfő 500 eurós jutalmat ígér a tesztelést segítő önkénteseknek!

2020. október 29. - 17:50 | Belföld

Erről Igor Matovič (OĽANO) kormányfő tájékoztatott a csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A kormányfő 500 eurós jutalmat ígér a tesztelést segítő önkénteseknek!
TASR

Azok az egészségügyi dolgozók, akik az országos koronavírus-tesztelés mindkét napján szolgálatot fognak teljesíteni a mintavételi helyeken, 500 eurós rendkívüli jutalmat fognak kapni.

Hangsúlyozta: ez az ő személyes döntése, de bízik benne, hogy a koalíció is rá fog bólintani.

Matovič elmondása szerint egy mintavételi helyen két egészségügyi dolgozónak kell majd szolgálatot teljesíteni. Úgy kalkulálnak, hogy egy-egy helyszínen 1000 szűrővizsgálatot fognak elvégezni. Olyan régióban, ahol a pozitív esetek aránya 0% lesz, az egészségügyi dolgozók 700 eurót fognak kapni.

„Az első és a második napért száz-száz eurót, plusz rendkívüli jutalomként 500 eurót”

– közölte a kormányfő. Ez az összeg még emelkedhet a pozitív teszteredményt produkálók számától függően. A kormányfő szerint olyan régiókban, ahol a teszteltek négy százaléka lesz pozitív, egy-egy egészségügyi dolgozó két nap alatt akár 1100 eurót is kereshet. A pénzt a novemberi fizetéssel együtt fogják utalni.

Matovič arra számít, hogy a pozitív teszteredményt produkálók aránya 2% körül fog alakulni az országos tesztelésen.

„Az állam még soha nem fizetett állami alkalmazottaknak ilyen nagyvonalú jutalmakat. Ugyanakkor a dolgozóknak még soha nem kellett ilyen sokat kockáztatniuk, és még soha nem volt ilyen óriási ellenszél azok részéről, akiktől segítséget vártunk”

– hangsúlyozta Matovič. Hozzátette: nem szabad irigyelni az egészségügyi dolgozóktól a jutalmat, hiszen az ő feladatuk az életmentés.

Jaroslav Naď védelmi miniszter kiemelte, a mai napig közel kétezer egészségügyi dolgozó hiányzik a teszteléshez.

A miniszterelnök azt állítja, folyamatosan jelentkeznek az egészségügyisek, azonban olyanok is vannak, akik visszavonták önkéntességi szándékukat. Ezt a Szlovák Orvosi Kamara vezetője, Marian Kollár szerinte megkérdőjelezhető nyilatkozatának tudja be.

Igor Matovič állítása szerint tisztában van azzal, hogy egyes orvosok, mentősök vagy nővérek munkából munkába járnak, ami igencsak nehéz. Éppen ezért szeretnél egy magsabb pénzjutalommal motiválni őket.

Eddig 7 eurós óránkénti jutalom volt jóváhagyva a számukra, illetve 20 euró minden pozitívan tesztelt beteg után.

A kormányfő egyelőre nem fontolgatja a mozgosítást.

TASR, aktuality.sk