Mit akar a Gyimesi, akinek tolvaj szarkaként sikerült belopakodnia a szlovákiai magyar Aliancia fészkébe?

Választási kampány van Szlovákiában, szeptember végén dönthetik majd el a választók, hogy mely pártok képviselőijelöltjei kerüljenek a parlamentbe. Az ádáz voksvadászat évadja ez, amikor a pártok vezetőinek, illetve egy-egy politikai csoportosulás képviselőjelöltjeinek semmi sem drága. Különös tekintettel a választási ígértekre. Egyébként legkevésbé a programokra, hiszen a választási matematikához és a mindenkori választói tömegek érdékrendjéhez legalább alapszinten konyító érdekeltek számára világos kell legyen, a majdani voksok sorsát zömében egyáltalán nem a gondolkodó választók, hanem azok zsigeri ösztönei és sekélyes érzelmei döntik majd el.

Mire kell tehát összpontosítania minden voksvadásznak, konkrétan azoknak a senkihelyetteseknek, akik valakik szeretnének lenni? Azon kell ügyködniük például, hogy minél szélesebb körben megismerjék őket. Ennek a célnak egyik eszköze a sajtó, nem utolsósorban pedig a szociális haló.

Előbbi, mármint a klasszikus szakmai követelményeknek megfelelő sajtóorgánumok mindegyike a tárgyilagos tájékoztatás és a hiteles véleménynyilvánítás fundamentumára épül. Ilyen fenoménként jóval kevesebb esélyt ad konjunktúralovagoknak és szélhámosoknak, mint a szociális haló. Amelynek lényege, hogy a haszonelvű hazudozástól, az öncélú nagyotmondáson át a gatyaletolásig bármi belefér.

Ha valaki efféle kampányfogásokra adja a fejét, a szociális hálón holtbiztosan sikerül privát buborékjába terelni a haszonelvű hazudozásra, öncélú nagyotmondásra, meg a gyomorforgató gatyaletolásra fogékony halandókat, illetve önkéntes trollokat.

Számos olyan politikus ismert, akik az efféle olcsó technikákkal vadásznak a választókra. Legyen azonban itt ezúttal privilégiuma annak a Gyimesi Juraj Györgynek, akinek tolvaj szarkaként sikerült belopakodnia a szlovákiai magyar Aliancia fészkébe. Hogy onnét rikácsolva sajátítsa ki azt szőröstül-bőröstül. Mármint azt a bizonyos fészket, amelyben eddig az etnikai politizálás tojásait felváltva keltegették kvázi ügyeletes szlovákiai magyar tojók…

Ha nem lenne eleve tragikus kudarcra ítélt a tolvaj szarka Gyimesi abszurdba hajló erőlködése, akár közröhej tárgya is lehetne, ahogy a piszkot lapátolja az Aliancia valamennyi potenciális ellenfelére. Nemkülönben, azokra a szlovák pártokra, amelyek következetesen szemben állnak az anno köztörvényes maffiózóknak minősített Robert Fico-féle bagázzsal. Amellyel Gyimesi annak ellenére szeretne összebútorozni, hogy az a bagázs évekig a szlovákiai magyarok legkörmönfontabb ellenségeként funkcionált. Vagy talán a legutóbbi választási kampányban nem ezért voltak a Magyar Közösség Pártját reprezentáló beszélő fejek által lehordva Ficóék? Az akkor tulajdonképpen kényszerűségből velük kormányzó Híd párt valamennyi politikusával együtt…?!

De hát miért is kér számon most már bárki holmi konstans értékrendet egy olyan brancstól, mint amilyenné a szlovákiai magyar Aliancia silányult. Kölönösen amióta Gyimesi fújhatja köztük a passzátszelet. Hetente belepiszkítva az immár általa kisajátított és uralt fészekbe… Egészen az önpusztító végkifejletig!

Vagy talán nem az önpusztítás ordító példája a delikvens legújabb agymenése, miszerint meg kell szüntetni parlamenti választásokon 5 százalék alatt teljesítő pártok állami finanszírozását? Vagyis többek között az Alianciájét! Amelynek politikusai 2010-től képtelenek megugorni a szóban forgó küszöböt.

Nem kell avatott matematikusnak lenni ahhoz, hogy elgondolkodjon az ember, képes-e ez az alak eligazodni az egyszerű számtani alapműveletekben. Mert ha képes, egészen biztos tudatában van annak, hogy tulajdonképpen halálra ítélte az Alianciát! Akkor is, ha a buborékjába terelt együgyű gyűlölködőkkel összekacsintva arra utazik, hogy szlovákiai magyar ellenfelei szűnjenek meg állami támogatás híján… Amely támogatásnak egyébként „csak” annyi az értelme, hogy a választások egyetlen sikeres pártja se lehessen biztos abban, hogy örökre jegyet váltott a parlamentbe, illetve a hatalomba! Amely helyzet a tulajdonképpen a teljesítményorientált versenyhelyzet fenntartásának eszköze.

Egyértelmű, hogy mindez egyáltalán nem kell, hogy érdekelje a politikai kalandorokat, a percembereket, akik valakik szeretnének lenni. Ahogy a holdudvarukban dáridózó íkúbajnokokat sem. Lelkük rajta! Azt viszont a józanul gondolkodni képes népesség a saját jól felfogott érdekében megkísérelhetné végre tudatosítani, hogy a mindenkori választások aktusai nem olyan olcsó bulik, mint a futballmeccsek vagy falusi kötélhúzással fölturbózott gulyásfőző versenyek, hanem életre szóló kockázatuk van.