1
Petra Stano Maťašovská (Fotó: -illusztráció-TASR)
Megosztás
Amikor 2018 tavaszán Zuzana Kovačič Hanzelovát társait a közszolgálati tevében a rossz hírű Rezník emberei zaklatni kezdték, már sejthettünk, hogy Rezník – aki a kormánykoalíció magyar tagjai számára kompromisszumos megoldás (megoldás? mire?) volt – regnálása milyen irányt vesz.
Amikor sokan megkapták a felmondásukat, illetve ellehetetlenülve maguk mondtak föl, már tudtuk is. Amikor aztán a hírműsorokban képernyőre kerültek az ifjú titánok új arcai és anyagi – bár a fiatalok tényleg igyekeztek –, hirtelen azok is láthatták, akik addig nem hitték, hogy az elbocsájtásoknak és felmondásoknak nem lehettek minőségi okai, ahogyan azt Rezník állította. Az esti híradó például nem lett sokkal rosszabb, csak éppen üresebb lett és irányítottabb. Érdektelenebb. Ha egy ember, aki több mint három évtizede foglalkozik újságírással, egy híradó alatt elkezd kapcsolgatni…
Amikor MOST a hírosztály királynője, Maťašovská nyíltan kiadta az ukázt, hogyan és mit kell, illetve hogyan és mit nem szabad, átlépte a rubikont. Eddig mindenki (igen, minden koalíciós partner) tudtával és hallgatásával folyt a trutyi, most már papír van róla. Mostantól ez egy belső irányelv. Meglehetősen bugyuta, és félamatőröknek is szóló nyelvhasználati útmutatókat szintén tartalmaz – akiknek ezt első évfolyamban szokás említeni, ha okvetlenül muszály…
Nos, az előírás egyértelműen sérti mind az objektivitás elveit, mind pedig az európai szakmai normákat, sőt egyenesen az átkosra emlékeztet. Mi ezt már a nyolcvanas években sem tűrtük volna a gimis lapocskánkban…, pedig ez egy elég vörös munkásőrváros volt, ahol én gimibe jártam.
Azért is ijesztő a dolog, mert – noha azokat a mélységeket még nem érte el az RTVS – kezd a magyar média helyzetére emlékeztetni. Fico mostanáig szapulta az újságírókat, akik joggal tettek fel kellemetlen kérdéseket neki. Mečiarral ellentétben nem jött rá, hogy egyszerűbb lenne az élete, ha saját sajtója lenne. Első Vladimír is tartott magának egy Slovenská republikát (főszerk.: Rezník). Fico erre szerencsére vagy lusta volt eddig, vagy valóban olyan korlátolt, hogy nem fogta fel a jelentőségét. Amióta Budapestet majmolja, rájött. Akkor meg már miért ne egyenesen a mi pénzünkből fenntartott közszolgálati médiát smeresítse? Há’ nem? Há’ de! Mondaná Besenyőpistabácsi.
Csakhogy ez most tényleg nem röhej, valahogy kibírom hahotázás nélkül. Viszont Bugár Béla ne csak annyit nyilatkozzon, hogy ez a médiatanács feladata! Igen, politikusként ő se szóljon bele a szerkesztésbe. De legyen oly kedves, mert kötelessége, követelje a közmédia szabadságát – értsd hangosan, nagyon hangosan sikítsa le az egyre inkább elszemtelenedő (Danko operettjei, főleg az orosz, is megérnének egy kilépést) koalíciós partnerei fejét. Igaz, ez most neki nem kedvezne taktikailag, de a választókat a hosszú távú stratégia kell érdekelje, nem a napi taktika. Viszont minimum a médiatanács azonnali reakcióját illene fennhangon követelnie a Hídembernek. Nem diszkréten utalgatni rá, hanem követelni!
Ha ugyanis a közmédiát valaki, bárki megszerzi, ott már csak az égiek segíthetnek a rendszeren. És az is évekbe telne. Sokkal nagyobb a jelentősége egy normális közmédiának ugyanis, mint akár egy kormányból való kilépésnek demokratikus jogállamban. Kormányt alakítani, abba belépni ugyanis sokkal egyszerűbb és könnyebb, valamint rövid időszakonként megismételhető, újrapróbálható, mint felépíteni és karbantartani az igazmondás, a szabad és objektív tájékoztatás bástyáját, amelyet nem lehet négyévente vagy még gyakrabban ledózerolni és felrakni. Illetve lehet, nedves homokból, de az a demokrácián kívül eső országok játszótere…
Ha ezt most elveszítjük, mert a Híd önös érdekeit (tudom, tudom, a választók érdekei…) helyezi előtérbe, és akár csak halasztani fogja a gyógyítást, akkor a rák azelőtt felfalja ezt az alapvető intézményt, sőt mi rosszabb, azokat az elveket is, amelyeket képviselnie kell, mielőtt egyesek felfognák a diagnózist.
Szóltam.