„Showt akartak, meg is kapják” – Fico megérkezett a rendőrségre, de nem volt hajlandó vallomást tenni (FOTÓK)

2022. április 26. - 09:28 | Belföld

Robert Fico, a Smer-SD elnöke, korábbi háromszoros miniszterelnök kedden délelőtt megérkezett az Országos Rendőr-főkapitánység épületébe kihallgatásra.

„Showt akartak, meg is kapják” – Fico megérkezett a rendőrségre, de nem volt hajlandó vallomást tenni (FOTÓK)
Fotók: TASR - további képekért kattints a fotóra!

Fico ezúttal is az újságírókat bírálta, akik szerinte a drágulásnak nem szentelnek akkora figyelmet, mint az ő ügyének.

A kihallgatás előtt megerősítette, hogy nem utazik Brüsszelbe, mert jön a belügyminiszter leváltását célzó rendkívüli ülés, amelyet az ellenzék kezdeményezett.

Arra a kérdésre, hogy jelen lesz-e a mandátum és mentelmi bizottság ülésén, amelyen a letartóztatására vonatkozó kérelmet fogják megvitatni, azt felelte, azt sem tudja, mikor lesz.

Fico azt sem volt hajlandó elmondani az újságíróknak, hogy egyáltalán tesz-e vallomást.

„Majd megtudják a sajtótájékoztatón” – zárta rövidre. „Showt akartak, meg is kapják” – tette hozzá.

Nem sokkal később Fico ügyvéde, David Lindtner megerősítette, hogy védence nem volt hajlandó vallomást tenni. Ennek oka szerinte az, hogy Fico nem érti a meggyanúsítása okát, ezért azt követelik a nyomozótól, hogy magyarázza el nekik.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség az Alkony (Súmrak) rendőrségi akció során Fico és Robert Kaliňák volt belügyminiszter ellen bűnszövetkezet létrehozása és támogatása, hivatali jogkörrel való visszaélés, valamint adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetése miatt indult büntetőeljárás.

Kaliňákot őrizetbe vették, a bazini (Pezinok) Speciális Büntetőbíróság már döntött vizsgálati fogságba helyezéséről. A döntés nem jogerős, a gyanúsított panaszt tett.

A Fico őrizetbe vételének jóváhagyására vonatkozó kérvényt pénteken nyújtották be a Speciális Ügyészi Hivatalhoz. A képviselő őrizetbe vételéhez a parlament hozzájárulása és a bíróság döntése szükséges.


(DenníkN/TASR)