1

Robert Fico miniszterelnök, mögötte pedig tanácsosa, Mária Trošková (Fotó: AP)
Az exminiszterelnök nehezen törődik bele abba, hogy már nem körülötte forog a világ.
Már fél esztendő telt el azóta, hogy lemondott a tisztségéről, és egyszerű pártelnökként "tengeti az életét." Robert Fico a belügyminisztérium tájékoztatása szerint újabb három hónappal hosszabbítaná meg a személyi védelmét, annak ellenére, hogy összesen csupán három hónapra lenne jogosult, tehát már így is ráhúzott negyed évet.
A bulvársajtó közben lencsevégre kapta, ahogy az egykori kormányfő testőrei Fico korábbi asszisztensének, Mária Troškovának az új lakásába hurcolásszák a kisasszony holmiait. Állítólag nem a hurcolkodásban segítettek, csupán azokat a cókmókjait vitték az ingatlanba, amelyeket a fiatal hölgy a korábbi munkahelyén, a kormányhivatalban hagyott.
A volt belügyminiszter, Robert Kaliňák, Ficóval ellentétben nem tart már igényt a testőrség szolgálataira.
DenníkN