1
Sikerélményt nyújthat mindenki számára, aki végigfutja a koronavírusos statisztikákat, hogy európai viszonylatban hogyan is állunk ezzel a nyavalyás betegséggel. És most már a városainkon a sor, hogy abban versenyezzenek, melyik település lesz a legnagyobb terasz.
A miniszterelnök előhúzta azt az adatsort, ami bemutatja, a kontinensünk országaiban egymillió lakosra vetítve szerdáig mennyi ember esett áldozatául a koronás kórnak. Igor Matovič grafikonján látni, hogy például míg nálunk egymillióra 5 halálos eset jut, addig Belgiumban majdnem 700.
Az öreg földrészünk elég durván beletenyerelt ebbe a vírusba, ha azt nézzük, hogy az eredeti gócponttal, Kínával határos százmilliós Vietnamban eddig még egyetlen életet sem követelt a fertőzés, és a 125 milliós Japán adata is kedvezőbb a szlovákiainál.
De maradjunk Európában, ahol tényleg "osztályelsők" lehetünk. Matovič arra figyelmeztet minket, ne rontsuk el ezt az elsőséget, hogy minél hamarabb felkészülhessünk a gazdaságunk rendbetételére is. Óvatos nyitással már megtettük az első pár lépést, hogy kissé normalizálódjon a helyzet.
Ez egy nagyon összetett feladat, amihez azonban az is hozzájárulhat, ha a szájmaszkba kényszerített emberek újra kimozdulnak a négy fal közül. Például azért, mert a településeink "teraszbarát" módon kezdenek viselkedni, minél emberibbé téve az elfeledni kívánt karanténos időszakot. Ez is egy nemes versengés lehet az önkormányzataink között, lehet követni a miniszterelnök városát, a teraszpárti Nagyszombatot, ahol inkább az italuk mellett ücsörgő embereket akarnak látni, nem a befizetendő illetéket.
(sp)