Takarítás vagy rumli? Sérelmi alapú politikai reakciót váltott ki, mi több, provokált ki a kormány!

Ardamica Zorán | 2020. augusztus 6. - 15:28 | Vélemény

Az igaz, hogy a Kyselica-botrány komolyságával kül- és biztonságpolitikai szempontból nem ér fel a kulturális tárcánál zajló szalámizás, ám sokkal komolyabb bajokat okozhat, mint azt a kormány képzeli. Már ha képzel egyáltalán erről valamit is…

Takarítás vagy rumli? Sérelmi alapú politikai reakciót váltott ki, mi több, provokált ki a kormány!
Fotó: TASR

Az, hogy megszüntetik a kisebbségi főosztályt, kiseprűzik az embereit (ha hitetünk a menesztett főnöknek, nem is egészen kóser módon intézve a munkajogi és szervezeti felépítésbeli lépéseket), majd pedig létrehoznak egy gittegyletileg értelmezhetetlen tartalmú és nevű pótrészleget, mihez vezet első lépésben? A hülye név („odbor prierezových politík” – fordítsa le, akit jól megfizetnek érte) utáni megdöbbenést követő első konfliktushoz: mégpedig azért,

mert a tervezett új részlegvezető éppenséggel a „nyelvrendőrség” főkomisszárja.

Noha ezen felülemelkedhetne a kisebbség, hiszen az osztály beszántása sokkal több és nagyobb bajokat sejtet a jövőre nézve, mint hogy egy inkompetens és eleve nem rosszindulattól mentes pozíciót elfoglaló személy veszi át ügyei menedzselését (na képzelhetjük és képzeljük is), nem emelkedik felül rajta, mert szúrta már meg ez a tüske.

Vagyis sérelmi alapú politikai reakciót váltott ki, mi több, provokált ki a kormány.

És akkor legyünk következetesek a fontossági sorrendnél: nem elsősorban – mert megtörtént az éterben – a kormánypártokban ülő és ígérgető magyar politikusokon kell számon kérni az ügyet. Majd a második sorban, de akkor nagyon.

Hanem azon túl, hogy a tárcánál és a kormánynál muszáj lépéseket tenni, azonnal el kell kezdeni az említett kormánymagyarokkal együttműködni a mentés érdekében. Ha lehet. A puding próbája ne maradjon el. Ha nem lehet, na, azt akkor majd világgá kell kürtölni.

Ami fontosabb lenne hosszú távon: megindulnak a szlovákiai magyar pártok, helyesbítek, egyes szlovákiai magyar pártok között a hivatalos tárgyalások az összeolvadásról. Oké. Egyesítésnek hívják, az se jó, meg ugye elnevezni sem lesz könnyű az újragyurmázott Sebaj Tóbiást, de az most mindegy. Az ilyen alkalmak – és ezt kell itt kivédeni elsősorban, mert a látszatnál sokkal, de sokkal nagyobb veszélyt hordoz – megteremtik annak lehetőségét, hogy a pártösszeolvasztás a sérelmi politika felé tolja az új gyurmafigurát. Már most hallani az egyesülni vágyók szájából Salvinivel kapcsolatos szimpátia-megnyilvánulásokat, ráadásul a saját („őshonos”, saját agyuk jogcímén szélső) extrémistáink mellé megörököltük ilyen-olyan módon a Jobbik és a Fidesz okította importszélsőségeseit.

Nem jó az, mert nehezítő tényező, hogy muníciót kap a magyar szélsőség (egyébiránt ilyen esetben a nem szélsőségesek is teljes joggal tiltakozhatnak, sőt tiltakozzanak) akkor, amikor épp újrapozícionálja magát.

Márpedig egy partnerképes, működő és jogokat kérő, intéző, biztosító és menedzselő kisebbségi párt mind a bel-, mind pedig a külföld szemében kizárólag makulátlanul demokratikus és szélsőségmentes lehet, ha bármit is komolyan gondol a kisebbségek érdekvédelmével kapcsolatban. Csak azután lesz érdekes a politikai profilja (pedig már azon agyalnak).

Úgyhogy az elsődleges házi feladata a legbefolyásosabb szlovákiai magyar politikusoknak az legyen, hogy az egyesítés alkalmával szűrjék a magyar szélsőségeseket. Akikkel úgysem lehet normális és bárki számára elfogadható munkát végezni, viszont meg is mérgeznének maguk körül mindent, hiteltelenné tennék az egységesülő kisebbségi magyar (szándékosan nem írok etnikait) párt majdani lépéseit. Igen, ezzel nem nőne a választók száma, de hát minden háztartásban akadnak hóbelevancok (lásd a rozsdás húsdarálót vagy a zárlatos, szivárgó mosógépet), amelyeket azért kell kidobni, mert nem értéket képviselnek, hanem csak gondokat és baleseteket okoznak.

Ne legyen nagyobb rumli egy takarítás végén, mint az elején.