Továbbra is lejátszható és elénekelhető lenne más állam himnusza

A természetes és jogi személyek továbbra is lejátszhatnák, illetve elénekelhetnék egy másik ország himnuszát. Az SNS által jegyzett, állami jelképekről szóló törvény Híd által javasolt módosítását a parlamenti képviselők második olvasatba utalták. A törvénymódosítási javaslatról a képviselők gyorsított eljárásban döntenek.

Az állami jelképekről szóló törvény a Híd módosítása után is kimondaná, hogy a szlovák állami himnusz lejátszására vagy eléneklésére állami ünnepeken, emléknapokon, évfordulókon és más, országos vagy helyi jelentőségű események alkalmával kerül sor. Más állam himnuszát akkor játsszák le, ha jelen van az adott állam hivatalos küldöttsége. A Híd módosítása értelmében azonban ez a rendelkezés nem érintené a „természetes vagy jogi személyek azon jogát, mely lehetővé teszi, hogy lejátszhassák vagy elénekelhessék egy másik állam himnuszát”. A törvény a bírságok terén is módosulna.

Az SNS által jegyzett, állami jelképekről szóló törvényt Andrej Kiska államfő megvétózta, a vétót azonban a plénum pénteken megtörte. Mivel az elnök a jogszabály egészét utalta vissza a parlamentnek újratárgyalásra, nem kerülhetett sor annak módosítására, csupán a törvény elutasítására vagy újbóli elfogadására. A törvény mellett 86 képviselő szavazott. Az tehát továbbra is tartalmazza a külföldi himnuszok lejátszására és éneklésére vonatkozó, vitatott rendelkezést.


TASR