Valakik nagyon nem férnek a bőrükbe Vásárúton

2018. március 13. - 12:57 | Régió

Hogy néhány unatkozó ficsúrról van-e szó, azt nem tudni, mindenesetre továbbra sincs nyugalom a faluban.

Valakik nagyon nem férnek a bőrükbe Vásárúton
Archív felvétel

„A rendőrségi statisztikák igazolják, hogy az utóbbi időben egyre több bűncselekmény történik a csallóközi faluban. A statisztika szerint májusban volt egy töréspont” – írtuk tavaly decemberben.

Akkoriban kikértük a rendőrség statisztikáit a faluban észrevehetően elharapódzott bűnözésről, és megtudtuk, hogy míg a 2016-os évben, tehát egy évvel korábban összesen 4 esetben riasztották a rendőrséget Vásárútra, tavaly ez a szám már májusig összejött, decemberre pedig a bűncselekmények száma elérte a 14-et.

Ismert a tragikus tény, hogy hosszan tartó súlyos betegség után tavaly májusban távozott az élők sorából Zsoldos Roland korábbi polgármester, majd egy kb. féléves átmeneti időszak következett az önkormányzatban, mire megválasztották az új polgármestert. Sokan épp a korábbi polgármester halálával hozzák összefüggésbe, hogy néhányan úgy érezhették, többet megengedhetnek maguknak.

Kapcsolódó cikkek:

Elszabadult a pokol Vásárúton?

Karácsonykor sem szünetelt az erőszak Vásárúton

Ez a helyzet pedig egyelőre nem csillapodott azzal sem, hogy az önkormányzat élére Takács Ildikó került. A község a weboldalán és a Facebook-oldalán is közzétett egy felhívást az ott tapasztalt garázdasággal kapcsolatban.

A felhívásban is utalnak arra, hogy a templom ablakát a minap már második alkalommal dobta be valaki egy kővel azután, hogy februárban is történt egy ilyen eset. Nem hivatalos forrásból úgy értesültünk, hogy a közelmúltban egy helyi vállalkozás udvarán álló kamion ablakát is bedobták, ebben az ügyben rendőrségi eljárás is indult.

Azt is megtudtuk a faluban, hogy családi házak udvarára is több esetben dobáltak be köveket ismeretlenek, ugyanakkor ezek esetében nem történt feljelentés, mivel nem keletkezett vagyoni kár.

A legutóbbi templomi rongálás vezetett oda, hogy a község közzétette a felhívást. Takács Ildikó polgármester asszony ennek kapcsán elmondta, bármilyen segítséget szívesen fogadnak, ami a tettesek nyomára vezet.

„Dolgozunk azon, hogy kinyomozzuk, kikhez köthető ez a dolog. Nem nagy kárról van szó, viszont bosszantó, hogy ilyesmi előfordul a faluban” – fogalmazott.

Elárulta azt is, hogy be van adva egy projektjük, ami a kamerarendszer bővítését célozza a faluban, emellett megelőző jelleggel egy őrző-védő szolgálat is sűrűbben járőrözik a faluban az elmúlt időszakban.

Úgy tűnik azonban, hogy pusztán ennek ténye nem riasztja el a kőhajigálókat, garázdákat, akiknek a kiléte egyelőre ismeretlen.

(SzT)