„Vannak példaképeink, akiket érdemes megmutatni” – Három és fél órán át tüzelte Dunaszerdahely apraja-nagyját az olimpiai láng

camera

54

„Vannak példaképeink, akiket érdemes megmutatni” – Három és fél órán át tüzelte Dunaszerdahely apraja-nagyját az olimpiai láng

Fotók: a szerző 

Megosztás

Pénteken délelőtt diákok tucatjait mozgatta meg az olimpiai láng Dunaszerdahelyen, további százakat pedig biztatásra, szurkolásra ösztökélt. A láng kézről kézre járva mintegy három és fél órát töltött a városban, és 100 nappal a párizsi olimpia előtt az ovisoktól az idősebbekig számos generációt kapcsolt össze, ahogy azt kell!

„100 nappal az olimpia kezdete előtt Pozsonyban megjelent az összes regionális olimpiai klub képviselője. A szlovák olimpikonok átadták a lángot, a regionális olimpiai klubok elnökei pedig elviszik a régiókba”

– árulta el érdeklődésünkre Duducz Tibor sportújságíró, a Csallóközi Olimpiai Klub elnöke, aki szimbolikusan behozta az olimpiai lángot Dunaszerdahelyre, Somorja irányából a Pozsonyi úton. Hozzátette, szeretné minél több helyen felhívni a figyelmet a sportszerűségre.

A regionális olimpiai klub elnökeként megszólította a dunaszerdahelyi városvezetést, és értő fülekre talált.

„Nyitottak voltunk, mert mindjárt itt az olimpia és fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek is átérezzék azt a szellemiséget, ami az olimpiát körülveszi. Dunaszerdahelyen egy csomó sportklub működik sikeresen, és kialakítottunk egy menetrendet, amelybe a sportegyesületeket is bekapcsoltuk, a futás révén összekapcsoltuk őket, a gyerekek pedig ennek részeseivé váltak”

– szögezte le Hájos Zoltán polgármester. Elmondta azt is, hogy ő maga korábban focizott, az olimpián pedig rendszerint olyan sportágakat követ szívesen, amelyben magyarországi vagy szlovákiai sportolók is érdekeltek. Példaként említette a kajak-kenut, a triatlont vagy épp a birkózást. A régióból pedig csallóközkürti születésű Bugár Imrét, aki diszkoszvetőként Európa- és világbajnok, emellett ezüstérmet szerzett az 1980-as moszkvai olimpián.

Az útvonalat, mely a dunaszerdahelyi alap- és középiskolákat, de egy ovit és sportlétesítményeket is érintett, javarészt Molnár Tímea, a városháza oktatásügyi, kulturális, szociális és sportosztályának vezetője, illetve Olláry Attila, a Vidékfejlesztési Szakközépiskola sporttanára tervezte meg. „Ha abból indulunk ki, hogy a testnevelés órák az alapiskolában kötelezőek – meg is emelték az óraszámot – viszont nagyon nehéz megmozdítani a gyerekeket tömeges sportra, akkor ez egy olyan alkalom volt, amibe akár passzív, akár aktív sportolóként bekapcsolódhattak” – magyarázta Molnár Tímea, kiemelve, hogy ha nem a fiatalokra helyezzük a hangsúlyt, „akkor belőlük sem sportolók, sem nagyon hangos szurkolók nem válnak”.

„Mivel vannak olyan példaképeink, akik követhetőek, érdemes megmutatni őket, a gyerekeket pedig ebbe bele kell kapcsolni” – szögezte le.

A közös igazgatású vidékfejlesztési és sportiskola igazgatója, Szabó László ugyancsak értékelte a kezdeményezést. Elmondta, hogy a sportiskola diákjainak a sporttörténelem maga egy tantárgy, az olimpia pedig érettségi tétel. „A tanulmányaikban megjelenik az olimpia eszmeisége, szimbólumai, a sportfelkészítésen keresztül pedig megismerkednek az olimpiai mozgalommal is” – fogalmazott. A középfokú sportiskolába jelentkezők közül a legtöbben a foci, a kézilabda, illetve a küzdősportok közül a birkózás iránt érdeklődnek, ám akadnak kempósaik, karatésaik, atlétáik és teniszezőik is néhányan.

Talán közülük kerülnek ki majd a jövő olimpikonjai, a múlt és jelen dunaszerdahelyi olimpikonjai viszont részt vettek a mai stafétafutáson is. Varga Medgyes Renáta sportklubja, a Megy Sportklub növendékei, elsősorban lánya, Vodnyánszky Renáta révén rendszeresen szerepelnek az év sportolói között, ma pedig tulajdonképpen székhelyük, a Jilemnický utcai alapiskola sportpályáján futottak egy picit az olimpiai lánggal. Varga Medgyes Renáta is nagyon pozitívan látja a mai akciót, és visszaemlékezett azokra a pillanatokra, amikor a 2012-es londoni olimpia előtt ő maga is vihette a lángot Pozsonyban.

Egykori dunaszerdahelyi olimpikonként ugyancsak részt vett a futásban Polaček Piroska, akit idén 70. életjubileuma alkalmából Pro Urbe-díjjal tüntettek ki Dunaszerdahelyen. A csehszlovák kézilabda válogatottal az 1980-as olimpián ötödik helyet megszerző Polaček Piroska a stafétafutás végén vett részt, egy kb. száz méteres szakaszon, majd adta tovább a lángot az Ippon karateklub növendékeinek, akik pedig szintén egy rövid szakaszt megtéve az asztaliteniszező paralimpikonnak, Csejtey Richárdnak, ő pedig szimbolikusan kivihette a lángot Dunaszerdahelyről.

Csejtey Richárd idén hatodik paralimpiáján vesz majd részt, Dunaszerdahelyről egyedüliként. 2000-ben Sydney-ben csapatban ezüstérmes volt, négy évvel később Athénban egyéniben és csapatban is bronzérmet szerzett, a 2008-as pekingi paralimpián ismét ezüstérmes lett csapatban, legnagyobb sikerét viszont 2012-ben érte el Londonban, ahol egyéniben döntőbe jutott, de ott kikapott kínai ellenfelétől, így ismét be kellett érnie az ezüstéremmel. Rióban a negyeddöntőig jutott, Tokióba viszont már ki sem jutott, így nem kis meglepetés, hogy idén ismét részt vehet a paralimpián Párizsban.

„Segített, hogy két évet lényegében kihagytam, mással foglalkoztam. Húztam egy vonalat, és újraindítottam magam. Most már gyerekekkel, az utánpótlással is foglalkozom, és szeretem csinálni, mert feltölt, közben pedig ligát játszom. Bízom benne, hogy Párizsban a lehető legjobb eredményt érem el, igyekszem a lehető legjobban felkészülni. Van még négy hónapom, szeretném magam odatenni” – fejtette ki kérdésünkre.

Dunaszerdahelyen az olimpiai láng bejárta a DAC Akadémiát, a MOL Arénát, a Városi Sportcsarnokot, futottak fele az említetteken kívül a DAC serdülői, a HC DAC kézilabdázói, a Dunaszerdahelyi Birkózóklub növendékei, Husvéth Rebeka világbajnoki ezüstérmes fogyatékkal élő bocciázó, aki idén Pro Urbe Juvenis-díjban részesült Dunaszerdahelyen, továbbá az összes városi alapsuli diákjai, a magyar, a szlovák és a magángimisek, az egészségügyisek, a Neratovice téri, a Karcsai úti, a Szabó Gyula utcai és az adventimes szakközépesek, valamint a sportsulisok, az Október utcai ovisok pedig olimpiai színű pólókban egymásba karolva formálták meg az öt karikát. Három és fél órán át összekapcsolta és izgatottá tette a város apraja-nagyját és remélhetőleg sikerült erősítenie az egymás iránti tisztelet és tolerancia belső lángját is.

EP-választási interjúk:

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program