1
71205253_3092392907498054_2353751964946268160_n
A Paraméter fotóriporterének két fotósorozatát is jelölték idén ugyanabban a kategóriában a Szlovák Sajtófotó Díjra. A riport kategória győztese Cséfalvay Á. András Vivien című fotósorozata lett.
Az ünnepélyes díjátadóra csütörtökön este került sor a pozsonyi Prímás palotában.
Az év legjobb fotóriportja egy 16 éves kislány, Vivien mindennapjait mutatja be. „Vivien egy 16 éves kislány, aki a gyermekkori autizmus egyik különös típusával küzd. Rendkívül agresszív a környezetével és saját magával szemben is. Kiabál, csíp, rúg, harap. Senkit nem enged közel magához, a szüleit sem. Vivien agressziója először 4-5 éves korában mutatkozott meg, amikor a bútorokba és a falba ütötte a fejét. Egészen addig a szülei nem gondolták, hogy más, mint a kortársai. Az állapota fokozatosan romlani kezdett. A délutánokat otthon, a szobájában, a székéhez kötve tölti. Este gyógyszerekkel képes csak elaludni“ – ismertette a fotós Vivien című sorozatának körülményeit.
A sorozat egyelőre nem jelent meg a sajtóban. „Úgy érzem, hogy nem vagyok teljesen kész a fotósorozattal, úgyhogy szeretném még folytatni“ – tette hozzá.
Cséfalvay Á. András az idei Szlovák Sajtófotó Díjra jelölt két fotósorozatát IDE kattintva lehet megtekinteni.
A munkákat a pozsonyi Művészetek Házában állítják ki.
A fiatal dunaszerdahelyi fotós tavalyelőtt a Slovak Press Photo 6. évadjának gáláján részesült rangos elismerésben. Akkor a Művészet kategóriában ért el harmadik helyezést, mégpedig egy igencsak ellentmondásos megítélésű rendezvény, a pozsonyi szado-mazo kiállításról szóló fotósorozatával, a Mindennapi élet kategóriában nevezett fotósorozattal, amely egy tanulási nehézségekkel, viselkedési zavarokkal küzdő kisdiák iskolai életét mutatja be, pedig ugyancsak elismerésben részesült.
2018-ban a cseh sajtófotó prágai gáláján kapott különdíjat, a Gyermekek díját. András díjazott fotója tavaly augusztusban jelent meg a Paraméteren a sérült gyermekek foglalkoztatásával és kezelésével foglalkozó szenci Nefelejcs Házról készült riportunkban.
Idén januárban pedig a 37. Magyar Sajtófotó Pályázaton díjazták a Paraméter fotósát két kategóriában: az emberábrázolás – portré (egyedi) kategóriában a harmadik helyezést érte el Nefelejcs című pályaművével, a társadalomábrázolás, dokumentarista fotográfia (sorozat) kategóriában pedig a második díjat szerezte meg Ágnesék című fotósorozatával.
(fl)