20
Fotók: Cséfalvay Á. András - További felvételekért kattints!
Legutóbb 2019 végén emelte meg az önkormányzat a szemétdíjat Nagymegyeren, akkor is viszonylag nagy mértékben. Azóta ez ismét elmaradt, így most ismét nagyobb mértékben kell. A képviselő-testület egyhangúlag megszavazta.
Nagymegyeren nem emelik túl gyakran a szemétdíjat. Legutóbb, mint említettük, 2020-ban nőtt, azt megelőzően pedig 2015-ben. A szemételhordás költségét a törvény szerint az önkormányzatoknak a lakosokra kell áthárítaniuk.
A szemétnek a hulladéklerakatokon való elhelyezésének díja minden évben emelkedik, attól is függően, mekkora az adott településen a hulladékszeparálás aránya. Nagymegyer a szeparálás terén nem áll rosszul, viszont mivel nagyon ritkán emeli az önkormányzat a szemétdíjat, így néhány év elteltével egyszerre kell radikálisan emelni. 2015 és 2020 között 5 cent volt a szemételhordás díja személyenként, naponta, ami 18,25 eurós éves szemétdíjat eredményezett. 2020-ban ez emelkedett napi, személyenkénti 6,3 centre, éves szinten 23,18 euróra.
Csémi István
Azóta viszont a díj ismét változatlan maradt, a szemételhordás költsége viszont nem. Csémi István független képviselő elárulta, hogy a városi hivatal illetékesétől kértek egy összegzést arra vonatkozóan, hogy ez utóbbi költség hogyan módosult az elmúlt években. Ebből kiderül, hogy
a szemétlerakás díja 2019 óta több mint a duplájára nőtt. 2019-ben 30, 2020-ban 40, 2021-ben 57, 2022-ben pedig 64 euró volt Nagymegyer számára, és néhány euróval a következő évben is nőtt.
A kommunális hulladék mennyiségét viszont jelentősebb mértékben nem sikerült csökkenteni Nagymegyeren. 2019-ben 2 523 tonnát termeltek ki a városban, egy évvel később 2 496-ot, tavaly 2 327-et, idén pedig a város kb. 2 200-nál jár bő két héttel az év vége előtt. A szemételhordás költsége már csak a lerakási díj megduplázódása tekintetében is jelentősen nőtt, nem is beszélve a szemét begyűjtésével járó költségekről.
„Nagymegyer városa nagyon sok kevert, kommunális hulladékot termel, ezt csökkentenünk kell, mert nagyon nagy kiadást fog róni a városra. Ez egy szolgáltatás, amit a város köteles elvégezni, és ezt a városlakóknak kell kifizetniük” – jegyezte meg Csémi.
Kórósi Zalán
Kórósi Zalán (független) ezt kiegészítette azzal, hogy a városnak 2021-ben 174 ezer, míg 2022-ben eddig 116 ezer euróval kellett kiegészítenie a szemétdíjból befolyó pénzt, hogy megtérítsék a szemételhordát. A képviselő javasolta emellett, hogy a következő testületi ülésen vitassák meg a javaslatát egy intelligens szemétgzdálkodási rendszer kialakításáról, és állítsanak fel ebből a célból egy szakmai bizottságot.
A városi hivatal mostani javaslata szerint az eddigi 6,3-ról 9 centre emelik a személyenkénti napi díjat, ezáltal 32,85 euróra nő az éves szemétilleték, ami közel 10 eurós növekedés egy személyre. Egy négytagú családnak értelemszerűen közel 40 eurós többletkiadást jelent 2023-ban.
2019-ben nagy vitát váltott ki a testületben, hogy az addigi 50, illetve 60%-ról 25%-ra csökkentette az önkormányzat a nyugdíjasoknak, illetve a diákoknak (akik közép-, fő- vagy egyéb iskolájuk miatt más településen laknak ideiglenesen) járó kedvezményt. Most ez nem képezte vita tárgyát, a kedvezmények továbbra is 25%-osak az időseknek és iskolásoknak.
Kapcsolódó cikk:
Drágul a mindennapi élet, a parkolás, a szemétdíj és az ovi is Dunaszerdahelyen
(SzT)