Kitárták az ajtót a SIS igazgatója előtt, de ez még nem jelent semmit

camera

1

Kitárták az ajtót a SIS igazgatója előtt, de ez még nem jelent semmit

Michal Aláč (Fotó: TASR-Martin Baumann) 

Megosztás

Szabadon engedték a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) jelenlegi igazgatóját, Michal Aláčot, aki ellen a Végkifejlet (Rozuzlenie) ügyben indítottak eljárást.

A titkosszolgálat vezetője vasárnap ismét elutasította a meggyanúsítást, hozzátéve, hamarosan mindent meg tud majd magyarázni, miután feloldják a titoktartást.

Az ilyenkor szükséges műveletek elvégzése után a nyomozó arra az álláspontra jutott, hogy Aláč fogvatartása nem indokolt, ezzel pedig az ügyész is egyetértett.

Az ügyészség szóvivője, Zuzana Drobová ugyanakkor hozzátette, az illetékes ügyész egyetért a büntetőeljárás megalapozottságával.

„A gyanúsított Michal Aláč és társai büntetőügyében a Speciális Ügyészi Hivatal felügyelő ügyészének egyetértésével határozat született a meggyanúsításról. A felügyelő ügyész szerint az eddig beszerzett bizonyítékok teljes mértékben indokolják a hat gyanúsított elleni eljárást” – tette a szóvivő.

Aláč vasárnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, érvényesül az ártatlanság vélelme, és nem tervezi, hogy lemond a tisztségéről.

Kijelentette, hogy együttműködik a nyomozókkal, és megérti erőfeszítéseiket az ügy tisztázására. Szerinte azonban nekik is meg kell érteniük, hogy a titkosszolgálati tevékenység titkosított, ezért az első kihallgatáson nem tudott mindent tisztázni.

Jogi képviselője, Marián Bošanský kifejtette, hogy az SIS vezetőjének a vallomását egy másik tanúéval szembesítették. Bosanský logikátlannak tartja a meggyanúsítást. Szerinte semmi sem bizonyítja a bűnözői csoport létezését és működését. Kiemelte, hogy a köztisztviselői jogkörrel való visszaélés sem bizonyított.

Szombaton a SIS korábbi igazgatóját, Vladimír Pčolinskýt is szabadon engedték.

Mint ismert, csütörtökön több személy ellen eljárást indított a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a Végkifejlet (Rozuzlenie) akció keretében. Köztük van Peter Košč szökésben lévő vállalkozó, Vladimír Pčolinský, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt vezetője, Michal Aláč, az SIS jelenlegi igazgatója, Ján Kalavský, a NAKA volt munkatársa, és Martin Ciriak, az SIS volt munkatársa. A gyanú szerint a szervezet bűnözői csoport – amelynek élén Peter Košč állhatott – igyekezett megnehezíteni vagy megakadályozni egyes korrupciós ügyek és más bűncselekmények kivizsgálását, illetve azt a benyomást kelteni, hogy a nyomozók manipulálják a tanúvallomásokat, továbbá diszkreditálni akarták a bűnüldöző szerveket. További két rendőrt gyanúsítottként őrizetbe vettek, valamint eljárás indult a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) igazgatója, Roman Konečný ellen is.


(TASR/para)

A cikk szerzői

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program