1
Oroszellenes tüntetés Mariupolban (Fotó: TASR/AP)
Megosztás
Felpörögtek a héten az események az orosz-ukrán válságban. Oroszország elismerte a két szakadár „népköztársaság”, a donyecki és a luhanszki önállóságát, és Vlagyimir Putyin „engedélyt kapott” arra is, hogy az orosz hadsereget az országhatáron túl is bevesse. Az orosz katonák a legtöbb forrás szerint már a szakadár területeken vannak. A háború egyelőre még nem tört ki, de a Nyugat már az az orosz invázió kezdetéről beszél, sok nyugati politikus, köztük Zuzana Čaputová köztársasági elnök is katonai agressziónak tartja az orosz lépéseket. Az orosz-ukrán helyzetről Alexander Dulebát, a Szlovák Külpolitikai Intézet nemzetközi biztonsággal és Kelet-Európával foglalkozó szakértőjét kérdeztük.
Milyen jelenleg a helyzet Ukrajna keleti részén? Mi változott azzal, hogy Oroszország elismerte a luhanszki és a donyecki szakadár területek függetlenségét?
Nemcsak elismerte a függetlenségüket, hanem megállapodást is kötött velük a kölcsönös segítségről, és már bent van az orosz hadsereg is. Az utóbbi nyolc évben Oroszország folyamatosan azt kommunikálta, hogy nincs jelen a térségben katonailag – habár eddig is jelen volt. Az utóbbi pár napban annyi változott, hogy már vállalja: ott vannak a katonái, nehézfegyverzettel. Vagyis a helyzet gyakorlatilag hasonló, mint az elmúlt nyolc évben. A demarkációs vonalon folyamatosak a katonai incidensek, az ukrán fél az elmúlt napon mintegy 100 tüzérségi átlövést jelentett nagy kaliberű fegyverekből. Korábban legfeljebb néhány tucat átlövés volt naponta. A feszültség tehát fokozódik, egyre sűrűbb a lövöldözés. Ez van most.
Beszélhetünk már közvetlen katonai konfliktusról, háborúról?
Az ukránok egyelőre nem válaszoltak, mivel az oroszok megálltak a szakadár területek határánál. Nem tettek kísérletet az eddigi határok megváltoztatására, az ukránok pedig nem reagálnak.
Mit akar valójában a Kreml? Elég lesz Putyinnak ez a jelenlegi terület, vagy az egész luhanszki és donyecki közigazgatási egységet, területet akarja? Vagy még annál is többet?
Putyin elmondta, hogy mit akar. Elismerte a két köztársaságot, elmondta azt is, hogy olyan határokkal ismerte el, amilyenek a két régió ukrán közigazgatási határai voltak. Azt is elmondta, hogy ezt békés, diplomáciai úton akarja elérni, habár ezt ma már senki sem hiszi el neki. Vagyis most úgy néz ki, hogy
szinte biztosra vehetjük az úgynevezett „kis háború” kitörését, aminek a célja a szakadár területek kibővítése lesz a korábbi ukrán közigazgatási határokig.
Jelenleg ugyanis a szakadárok a két közigazgatási egységnek csak egyharmad-egyharmad részét ellenőrzik. Putyin azonban azt is elmondta, hogy Ukrajna egész délkeleti részét az „orosz világ” részének tekinti. Azt is elmondta, hogy Ukrajnának nincs joga a létezésre, ilyen államnak nincs létjogosultsága. A szakadár területek kibővítését követő lépés tehát az lehet, hogy Ukrajna egész délkeleti régióját, 8 területét/megyéjét akarja elfoglalni.
Alexander Duleba (Fotó: TASR)
Ez a nyolc megye valójában a Fekete-tenger és az Azovi-tenger teljes ukrán partszakasza?
Igen az is a része, de amit Putyin emleget az egészen Charkovtól (Harkiv) Odesszáig tartó terület.
Milyen esélye van egy orosz támadás kivédésére Ukrajnának?
Egyetlen esélye van: ha védekezik. Az, hogy képes-e megvédeni magát, csak akkor fog kiderülni, ha Oroszország tényleg támadni fog. Ukrajna felkészült, sokkal jobb kondícióban van az ukrán hadsereg, mint nyolc évvel ezelőtt, a krími válság idején, az ukránok elszántak, védekezni fognak.
Egy hónappal ezelőtt ön még azt mondta, hogy Oroszországnak sem gazdasági, sem politikai, sem katonai szempontból nem éri meg a háború, most ott tartunk, hogy az orosz hadsereg már hivatalosan is bevonult Ukrajna egy részére, és szinte biztos, hogy valamilyen mértékű háború lesz. Mi változott az elmúlt egy hónapban? Mi motiválja Moszkvát?
Az első, hogy az úgynevezett normandiai formátumban – Oroszország, Ukrajna, Franciaország és Németország – a tárgyalások nem olyan irányban fejlődtek, ahogyan azt ő szerette volna, a szakadár területek sorsa nem az ő elképzeléseinek megfelelően alakult. Németország és Franciaország ugyanis egyetértett Ukrajnával abban, hogy milyen különleges státus járna ezeknek a régióknak. Ők – szlovákiai hasonlattal élve – egyfajta „megyei önkormányzati jogköröket” adtak volna a szakadároknak, de ezt elutasították, mivel saját hadsereget, rendőrséget akartak. Ez azonban már önálló államot jelentett volna, hiszen még a föderális berendezkedésű országokban is közös a hadügy és a külügy.
Ezt követően Ukrajna azt javasolta, hogy tartsanak választásokat a két régióban, természetesen az ukrán törvényeknek megfelelően lebonyolított, nemzetközi megfigyelőkkel ellenőrzött, szabályos választásokról lett volna szó. Ukrajna az így megválasztott képviselőkkel tárgyalt volna a „megyei hatáskörökről”. Ez volt az a pont, amikor Oroszország elkezdte növelni a feszültséget, eszkalálni kezdte a problémát, mert látták, hogy ezt a diplomáciai csatát elvesztették. Már tavaly tavasszal 100 ezer katona részvételével tartott hadgyakorlatot a Kreml. Ukrajna ekkor említette meg Angliának és az USA-nak, hogy az 1994-es Budapesti Memorandumban vállalták az ország biztonságának garantálását. Ekkor jött ukrán részről az a javaslat is, hogy az országot felvehetnék a NATO-ba. Így kezdődött a jelenlegi konfliktus első, diplomáciai része, amivel Oroszország el akarta rettenteni a Nyugatot Ukrajna védelmétől, azzal fenyegetőzve, hogy háborút indítanak Ukrajna ellen. Ez nem jött be,
Putyin pedig végül nem vállalkozott a „nagy háborúra”, nem rohanta le egyből Ukrajnát, inkább azt az utat választotta, hogy elismerte a két szakadár köztársaság önállóságát.
Jelenleg már a területükön van az orosz hadsereg, és ezzel Putyin az ukrán térfélre dobta a labdát. Azt várja, hogy ezzel paralizálni tudja az ukrán társadalmat és a politikai elitet, meggyengítve őket ezzel. A nyugati államok a szankciókról tárgyalnak, egyelőre egységesek, de Putyin arra számít, hogy idővel megosztja őket. Itt tartunk most.
Mikor mennek tovább az oroszok?
Amikor úgy értékelik, hogy az eddigi lépéseik nem hozták meg az eredményt. Vagyis, ha Ukrajna nem rogy térdre, nem gyengül meg, nem lesz politikai válság, nem lesznek zavargások az országban, és a nyugati országok is egységesek maradnak. Akkor jöhet a következő lépés, amiről már beszéltünk: egész Luhanszk és Donyeck megye elfoglalása, vagy a már említett nyolc területé délkelet Ukrajnában.
Meddig várnak? Mikor következhet ez be? Holnap, jövő héten, két hét múlva?
Ezt nem tudom megmondani, nem ülök egy bunkerben Putyinnal.
Meddig tarthat ki Oroszország? Meddig bírja a háborút?
Az oroszoknak van elég pénzük, a stratégiai tartalékalapjukban mintegy 600 milliárd USD van. Ez elég sok pénz a háborúra.
Hogyan értékeli az eddig meghozott, Oroszország elleni nyugati szankciókat?
Ez még csak a kezdet. Úgy vélem azonban, hogy Olaf Scholz német kancellár komoly döntést hozott a Nord Stream II gázvezeték engedélyeztetésének leállításával. Ez kulcsfontosságú volt. Fontosak azonban a Putyin kedvenc oligarchái ellen, Rotenberg testvérek, Timcsenko és mások ellen hozott szankciók is. Az USA is komoly szankciókat fogadott el. Kellenek a gazdasági döntések is, például az orosz bankok elleni szankciók, vagy az, hogy Oroszország nem adhat el állampapírokat a nyugati piacokon. Ehhez a szankcióhoz csatlakozott Európa és az USA mellett Japán, Ausztrália és más országok is. Ez komoly problémát okozhat Oroszországnak, igaz, a hatásai nem azonnaliak. De ez még csak az első kör, meglátjuk hány lesz: kettő, három vagy akár négy is lehet.
De Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint ők már ehhez hozzászoktak, mint mondta, mindig érvényben vannak valamilyen szankciók Oroszország ellen, már nem is zavarja őket.
Igen, de ez csak beszéd. Most még gyakorlatilag nincs is érvényben semmi, mindenki nyugodtan kereskedik Oroszországgal.
Ha azonban például leválasztanánk Oroszországot a nemzetközi fizetési rendszerről, a SWIFT-ről, az már komolyabb lépés lenne. Igaz, ez fájna nekünk is, mert például az orosz gázért nem tudnánk fizetni.
Vagyis vannak más szankciók is, amelyek sokkal komolyabbak az eddigieknél. Az eddigi legsúlyosabb intézkedés az volt, hogy néhány orosz állami bank nehezebben fért hozzá rövid lejáratú pénzekhez. Nem kölcsönözhettek az orosz állami vállalatok rövid lejáratú hiteleinek refinanszírozására. Ez volt minden. Persze ennek volt olyan következménye is, hogy a nyugati bankok bizalma megrendült az orosz bankokban, és teljesen leálltak ezek finanszírozásával.
Meg lehet ilyen szankciókkal állítani Oroszországot? Ez nem csak egyfajta színjáték?
Az ilyen kérdéseket nem értem.
Valójában két lehetőségünk van: nem teszünk semmit, amivel támogatjuk az agresszort, a háborút, vagy pedig jelezzük neki, hogy nem értünk egyet vele.
Nem vállaljuk a nyílt konfrontációt, a nyílt háborút, de támogatjuk a megtámadott országot, és olyan intézkedéseket hozunk, amelyek fájnak neki.
Vagyis a Nyugat előtt nincs más út, csak a szankciók?
Nincs, de ha van ötlete javasoljon valamit.
Ez nem az én feladatom. Előfordulhat, hogy Oroszország közvetlen konfliktusba kerül valamelyik NATO-tagországgal, és ezáltal a NATO-val?
Nem lehet teljesen kizárni ezt sem. Ha ugyanis felpörögnek az események, megkezdődik a katonai akció, elindul a spirál, akkor senki sem tudja megmondani, hogy hol áll meg.
Mivel lenne elégedett Putyin? Mit akar elérni, hol állhat meg?
Mint már korábban mondtam, ez a reakciójuk arra, hogy a diplomáciában, a normandiai formátumban vesztésre álltak. Nincs más eszközük, azt használják ami van, vagyis a hadsereget. Saját kötelezettségüket is többszörösen megszegik, hiszen az 1994-es Budapesti Memorandumot ők is aláírták. Ez a reakciójuk a helyzet alakulására. Úgy látták, hogy hátrányos a számukra, ezért leállítják az egészet, azzal, amijük van, és ezek a fegyverek.
Lajos P. János