Dušan Kováčik pénzért a rendőrség informátorairól is köpött a maffiának

2020. december 21. - 08:44 | Belföld

A SME napilapnak sikerült megszereznie a vizsgálati fogságáról szóló teljes, anonimizált határozatot.

Dušan Kováčik pénzért a rendőrség informátorairól is köpött a maffiának
Dušan Kováčik (Fotó: TASR)

A Specializált Büntető Bíróság korábban csak egy részletét adta ki a lap kérésére, melyben csak azokat az indokokat sorolták fel, amiért nem került vizsgálati fogságba. Miután azonban a SME riportere fellebbezett e döntés ellen, az igazságügyi minisztérium azt megváltoztatta.

Már korábban is írtunk arról, hogy az azóta már lemondott speciális ügyészt, Dušan Kováčikot azzal gyanúsítják, hogy segítette a Takáč-bandaként elhíresült pozsonyi alvilági bűnszervezetet. Egyelőre 2017-től kezdődően találtak arra utaló nyomokat, hogy információkat szolgáltatott ki a rendőrségi ügyiratokból, melyek bizonyos ügyek gyanúsítottjaival függtek össze.

Egy konkrét eset, melyben Kováčik maga is közbenjárhatott, a bűnszervezet feje, Ľubomír Kudlička 2017-es szabadlábra helyezése volt.

Kudličkát azzal vádolják, hogy megölette Roman Krajči vállalkozót, akivel a Malinô Brdo síközpontért pereskedett. Kudličkát vizsgálati fogságba helyezték először, de 2017-ben 100 ezer eurós óvadék ellenében szabadlábra került. Ebben segíthette őt Kováčik, mégpedig úgy, hogy utasított egy alá tartozó ügyésznőt, hogy ne fellebbezzen az első fokon kiadott, szabadlábra helyezésről szóló határozat ellen. Ezt nála a Pénzügyi Hatóság bűnügyi hivatalának korábbi igazgatója, a rendőrséggel most már együttműködő Ľudovít Makó intézhette el, mint azt maga is beismerte.

Kudličkát végül első fokon idén novemberben 25 évre ítélte a bíróság, de az ítélet nem jogerős, fellebbezett ellene. A maffiavezér az óvadékon kívül további 100 ezret fizethetett Makóéknak, aminek a felét ő odaadta Kováčiknak, a megtartott másik felét pedig egy meg nem nevezett illetővel szintén megfelezte.

Kováčikot ugyancsak gyanúsítják azzal, hogy gyanúsítottak egy csoportjának segített egy rendőrségi vizsgálótiszt elleni gyilkosság előkészítésében, illetve az ezzel kapcsolatos nyomozás elkezdőzésében.

Kováčik Makó vallomása szerint egy A4-es borítékban adta át nekik a rendőrségi ügyirat bizonyos részeinek fénymásolatát, melyek a nyomozók informátoraikkal való találkozóiról szóló feljegyzéseket is tartalmaztak. Az informátorok közül pedig csak az egyik szerepelt álnév alatt. A Takáč-banda ezáltal olyan személyeket leplezhetett le, akik információkkal látták el a rendőrséget róluk.

(SME)