Egy Joj TV-s exműsorvezető és egy blogger is segíthettek Kočnernek az újságírók megfigyelésében!

Az ügy vizsgálati anyagából derül ki, hogy a Marian Kočner megbízásávól létrehozott, újságírók megfigyelését végző csoport tagja lehetett a Joj TV sportmoderátora, Peter Hollý és a  röplabdázó, blogger Alexandra Janoušková.

Egy Joj TV-s exműsorvezető és egy blogger is segíthettek Kočnernek az újságírók megfigyelésében!
A képen baloldalt fent Miroslav Kriak, jobboldalt Peter Tóth, alul balra Peter Hollý valamint Alexandra Janoušková (Forrás: Denník N)

Denník N nyomozásközeli információi szerint mindketten belementek, hogy fiktív tulajdonosai lesznek azoknak az autóknak, melyeket a megfigyelések során használtak.

Az újságírók megfigyeléséről maga Peter Tóth árult el részleteket március végén tett vallomásában. Az egész 2017 elején kezdődött. Miután egyeztetett Kočnerrel, szavai szerint megszólította volt SIS-es kollégáját, Miroslav Kriakot, aki az autókat beszerezte: egy fehér Kia Ceedet és egy barna Hyundai i30-ast. Tóth szerint Kočner készpénzben fizetett a kocsikért, melyeket egy-egy szalonban vásároltak Pozsonyban. Tóth elmondása szerint Kriak szólította meg a moderátort és a bloggert, hogy a rendőrségi nyilvántartásba vételnél ők lépjenek fel tulajdonosként, ugyanakkor szavai szerint azt nem árulta el nekik, mire fogják a kocsikat használni.

Alexandra Janoušková ugyanakkor Tóth alkalmazottja volt. Állítólag mindketten belementek a dologba. "Janoušková és Hollý is megbíztak bennem, mert jó tapasztalataik voltak velem, tudhatták, hogy nem élek vissza a bizalmukkal. Mindkettejüknek elég volt annyi, hogy szükségem van néhány autóra, melyek nincsenek a nevemen.

Hollý 2014 óta már nem dolgozik a Joj TV-nél. Az ő viszonyát Tóthtal a rendőrség is vizsgálja. Annyit tudni lehet, hogy Hollý a Ďateľ nevű műsorában gyakran pozitívan kommentálta, emellett a Facebookon is egyfajta rajongójaként lépett fel.

Janoušková állítása szerint pedig a főnöke, Tóth azt mondta, szolgálati kocsiról van szó, ő nem foglalkozott vele, hogy mire használják. Ő úgy gondolja ugyanakkor, hogy az újságírók megfigyelése nem függ össze Ján Kuciak meggyilkolásával, az viszont ismert, hogy ezeket a felvételeket Alena Zsuzsová megmutatta a gyilkosság végrehajtóinak.

Kapcsolódó cikkek:
 
Kuciak-gyilkosság: Peter Tóth beadta derekát, és nyilvánosan beszélt Kočnerről és Zsuzsováról
Bödör biztosíthatta az újságírók, köztük a meggyilkolt Ján Kuciak megfigyelését is
Nyilvánosságra került néhány fotó a Kočner által megfigyeltetett Kuciakról!

Ő a blogját még lánykori nevén, Macúchováként írta, és gyakran hivatkozott Kočner információira. Bejegyzéseiben bírálta többek között Grendel Gábort az újságíróknak küldött sms-ei kapcsán, amikor még csak szóvivő volt, emellett az akkoriban igazságügy-miniszterként ténykedő Daniel Lipšicet is.

Janouškováról tudni azt is, hogy 2017-ben pártalapításba kezdett Peter Tóthtal, mindketten benne voltak annak előkészítő bizottságában. A pártalapítás hátterében viszont valójában Marian Kočner állt, és az aláírások gyűjtésében Alena Zsuzsová is részt vett. Végül a belügyminisztérium nem regisztrálta be a pártot, mert az aláírások közül sok hamisnak bizonyult.

Tóth korábbi állítása szerint az újságírók megfigyelésére Kočner és a hírhedt nyitrai vállalkozó, Norbert Bödör is 70 ezer euróval járult hozzá. Utóbbi a Bonul nevű őrző-védő cég tulajdonosának fia, és Smer-közeli vállalkozónak tartják, családjuk pedig rokoni viszonyban áll Tibor Gašpar országos rendőrkapitánnyal.

Kočner korábban az újságírók megfigyeléséről üzenetet írt Ladislav Tichýnek, a legfőbb ügyész egykori helyettesének is. Úgy fogalmazott "idén már 200 ezret raktam az újságírókba. Beszarsz, mennyire át vannak világítva, tudom, ki kivel b*szik, ki a buzi, ki az iszákos vagy a zsarnok. Fotóim és videóim is vannak."

Valójában viszont Kriak és társai azt jelentették neki, hogy Kuciak úgy él, mint egy szerzetes. Hogy nem jár még étterembe se enni, és minden idejét a munkájára, vagy a nagymácsédi házuk felújítására fordítja. 2018. február 21-én ebben a házban gyilkolták meg őt és kedvesét, Martina Kušnírovát.

(Denník N)