Fico oligarcha haverja tette ki az egymillió eurót az asztalra, állítja a bűnbánó exzsaru

2022. június 9. - 14:57 | Belföld

„Hölgyeim és uraim, egymillió euró hever előttem. Ez a pénzjutalom annak jár, aki elszánja magát arra, hogy ha információval rendelkezik, bejön a rendőrségre, vagy más módon bejelenti, hogy tud valamit erről a bűncselekményről” – így beszélt még kormányfőként Robert Fico azon a négy évvel ezelőtti rendkívüli sajtótájékoztatón, amit Ján Kuciak újságíró és menyasszonya meggyilkolását követően hívtak össze. A drámai felajánláskor mellette állt a pártelnök jobbkeze, Robert Kaliňák akkori belügyminiszter és az azóta menesztett rendőrfőkapitány, Tibor Gašpar. De hogy került a pénz az asztalra?

Fico oligarcha haverja tette ki az egymillió eurót az asztalra, állítja a bűnbánó exzsaru
Fotó: TASR

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) pénzügyi egységének korábbi főnöke, Bernard Slobodník éppen a közelmúltban tett vallomást a Robert Ficót és Robert Kaliňákot is érintő Alkonyat-ügyben (Súmrak), arról, mi történt a rendőrségen belül közvetlenül az oknyomozó újságíró meggyilkolása után, és hogy ki biztosította be azt a bizonyos egymillió euró készpénzt, amit teátrális körülmények között kiraktak Fico mellé az asztalra.

Slobodníkot is megvádolták a rendőrségen belül működő maffia ügyében, de letartóztatása előtt együttműködni kezdett a hatóságokkal. A korábban magas pozíciót betöltő rendőr a mostani kihallgatásakor felidézett egy jelenetet, amire évekkel ezelőtt a Transpetrol épületének azóta hírhedté vált hatodik emeletén került sor, ahol állítólag Norbert Bödör rendőri vezetőkkel szokott találkozgatni. A szervek által a maffia fejének tartott nyitrai oligarcha akkor megkérdezte Slobodníktól, hogy látta-e "híres millió eurós" sajtótájékoztatót, és arról panaszkodott, hogy ez az egész egyáltalán nem érte meg a fáradságot.

"Amit Fico, Kali kért tőlem, azt a pénzt be kellett biztosítanom, odahoznom, ... ez elvette az egész napomat és nem látom a hatását" - állítólag ezzel fordul Bödör Slobodníkhoz. Az elhangzottakkal összefüggésben az Aktuality megkérdezte a nyitrai oligarchát, aki röviden úgy reagált, hogy "ez képtelenség, amit kommentálni is nehéz". Az egykori belügyminiszter, Robert Kaliňák, aki ott állt Fico mögött azon a bizonyos tájékoztatón, szintén visszautasította Slobodník kijelentését. Nem mellesleg Kaliňák jelenleg Bödör jogi képviseletét látja el a mezőgazdaságra szánt állami pénzek lenyúlásáról szóló Dobytkár-ügyben.

„Ez tankönyvi példa arra, mennyit ér a bűnbánó vallomása, ez annyira abszurd, mint egy hálóból font medence”

– jegyezte meg a volt belügyminiszter az Aktualitynek.

A belügyminisztérium korábban azt közölte, hogy az említett egymillió eurót a Všeobecná úverová banka bocsátotta rendelkezésre az akkori belügyminiszter, azaz a saját hivatalának megkeresése alapján. Eszerint az összeg szállítását aztán a rendőrség intézte. Az Államkincstár lehetővé tette, hogy a minisztérium megbízottja a tárca VÚB-s számlájáról vegyen fel pénzt, amit aztán a rendőrség motorizált egysége a kormányhivatalban tartott sajtótájékoztatóra szállított. Az eseményt követően a készpénzt azonnal visszavitték a bankba – tájékoztatott az évekkel korábbi adatigényléssel kapcsolatban a belügyminisztérium.

Slobodník arról is beszélt, hogy mi történt a rendőrségen közvetlenül azután, hogy Nagymácsédon megtalálták a kettős gyilkosság áldozatainak holttestét. A közvélemény már akkor értesült arról, hogy a NAKA korrupcióellenes egységének akkori vezetője, Krajmer Róbert is a helyszínre érkezett, a bűnügyi hivatal igazgatójával, Peter Hraškóval együtt.

Slobodník szerint Gašpar rendőrfőkapitány dönthetett arról, hogy ez a két rendőr kilátogasson a tetthelyre. "Szeretném, ha te is ott lennél" - mondta állítólag Krajmernek, hozzátéve, hogy szeretne részletes tájékoztatást kapni minden intézkedésről. Közben meg Krajmer feleségéről, Mária Krajmerováról azt lehet tudni, hogy üzleti kapcsolatban áll többek között Bödörrel is. Négy esztendeje Gašpar emiatt magyarázkodni kényszerült, hogy Krajmer mit keresett Nagymácsédon, ami nem ment gördülékenyen. Először azt állította, hogy ő nem is bukkant fel a helyszínen. Majd amikor később megjelentek azok a felvételek, amin látni Krajmert az áldozatok házának udvarában, a rendőrfőnök azzal védekezett, hogy korábban nem volt elég információja.

Slobodník olyan eseményeket is felvázolt, amelyek közvetlenül érintették őt, a rendőrök közül ugyanis ő tartotta a kapcsolatot Ján Kuciakkal. A zsarukkal most együttműködő exkolléga elmondta, az akkori vezetésnek részletesen beszámolt arról, hogy több üzenetet is váltott az újságíróval, és néhányszor találkozott is vele. Erre "Hraško azt mondta nekem, hogy szerencséd van, hogy nem hazudsz", mert addigra már megnézték Kuciak telefonját. Mindez öt nappal azután volt, hogy a NAKA átvette a gyilkossági ügyet. Ekkor őt berendelték a szabadságáról, hogy látogasson el a Transpetrol hatodik emeletére, hogy elmagyarázhassa kapcsolatát Ján Kuciakkal.

Slobodník emlékezett arra, hogy ekkor Tibor Gašpar előtt már egy 10 centiméter vastag rendőrségi irat hevert, amit "nagyon szorgalmasan tanulmányozott".

Bödör is részt vett ezen a találkozón. Slobodník szerint meg is kérdezte tőle a nyitrai férfi, hogy vajon ő adott-e dokumentumokat a fiatal újságírónak a Technopol-üggyel összefüggésben. Ez volt ugyanis az első téma, amivel Ján Kuciak Marian Kočner tevékenységével kapcsolatban foglalkozott.

Slobodník azt mondja, hogy Gašpar azért tanulmányozta át az iratokat, hogy aztán mindenről beszámolhasson az akkori miniszterelnöknek, Ficónak. Mert a Smer vezetője azt kérte, hogy az ügyről "részletesen tájékoztassák" őt.

(Aktuality)