Fico örülhet, Kalavská egy hónapot kapott Pellegrinitől

Andrea Kalavská kórházreformját egyelőre nem hagyta jóvá a kormány, és a törvényjavaslatot, amit három évig készítettek elő, most úgy kéne átpofozni egy hónap alatt, hogy azt elfogatassák a parlamenttel.

Fico örülhet, Kalavská egy hónapot kapott Pellegrinitől
A reform lényege, hogy a kórházakat három kategóriába készülnek csoportosítani, és a csoportosítás keretében azt is meg akarják határozni, hogy az egyes kórházak milyen típusú egészségügyi szolgáltatásokat nyújthatnak. Kalavská szerint a pácienseket mindig olyan intézménybe fogják irányítani, amelyben kellő színvonalú ellátásban részesülhetnek.
 
Az egészségügyi biztosítók nem fognak szerződést kötni olyan egészségügyi szolgáltatásokra, amelyek nem felelnek meg a megszabott feltételeknek.
 
Az egyes kórházakban esetlegesen felszabaduló kapacitást az erőteljesebb specializáció érdekében használják majd ki, vagyis azokra a szolgáltatásokra fektetnének nagyobb hangsúlyt, amelyek terén az adott kórház jó teljesítményt nyújt.
 
Ha elfogadnák a törvényt, az 2024. január 1-jével léphet hatályba. Addig kellene átalakítani a jelenlegi kórházakat új típusúakra.

Robert Fico korábban több alkalommal is jelezte, hogy a parlamentben a Smer nem fogja támogatni a javaslatot, ha egyszerű törvényként terjesztik be, emellett azt is üzente Kalavskának, hogy ha nem hagyják jóvá, akkor el kellene gonolkodnia a jövőjéről miniszterként. Fico azt szerette volna ugyanis, hogy alkotmánytörvényként kerüljön a parlament elé, Kalavská elsőre belement, aztán viszont kihátrált.

Ez lehetne az utóbbi évek legnagyobb reformja az egészségügyben, Peter Pellegrini végig kiállt Kalavská mellett.

A miniszterek végül ebben a formában nem hagyták jóvá a törvénymódosítást, illetve abból kiemelték a reformintézkedések javát és azok nélkül küldik a parlament elé. Pellegrini pedig egy hónapot adott Kalavskának, hogy támogatást találjon a reform számára a pártok között.

"Meg kellett találnunk a kiutat ebből a kialakult helyzetből" - jegyezte meg Pellegrini a kormány ülését követő sajtótájékoztatón. Hozzátette, dönteniük kelletet, hogy a javaslatot teljes mértékben kiveszik a többi közül vagy azt jóváhagyják, és a parlamentre bízzák a végső döntést, mikor nincs biztosítva a kormánykoalíció támogatása. Ezért döntöttek úgy, hogy a döntést későbbre halasztják.

Amit jóváhagytak, az a hosszú távú gondozást érinti. Arról a betegről, aki nem igényel akut beavatkozást, de nem tud magáról egyedül gondoskodni, a kórház gondoskodna, míg fel nem épül, legfeljebb három hónapig. Ez az egész napos gondozást igénylő pácienseket érinti, de nem azokat, akik a gyógykezelésük megváltoztatását igénylik.

Robert Fico a nap folyamán kijelentette, hogy Pellegrini osztja a kórházreformmal kapcsolatos álláspontját, miszerint a kórházreform társadalmi egyetértést igényel. „Megvárom, hogy a miniszterelnök milyen technikai megoldás mellett fog határozni” – fűzte hozzá Fico, aki állítása szerint nem akar beleszólni a kormányfő döntésébe.

(Denník N/TASR)