Gröhling szerint a közösségi oldalakon zajlik a politizálás, és ennek nagyon gyorsan véget kell vetni

camera

1

Gröhling szerint a közösségi oldalakon zajlik a politizálás, és ennek nagyon gyorsan véget kell vetni

Fotó: TASR 

Megosztás

Szlovákiában jelenleg a közösségi oldalakon zajlik a politizálás – jelentette ki Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter vasárnap a TA3 politikai műsorában.

A miniszter szerint ez nem standard módja a politizálásnak, éppen ezért azonnal be kell fejezni.

Gröhling állítja, hogy az SaS képviselői a kormánykoalícióban a többi kollégával és Igor Matovič (OĽaNO) kormányfővel ellentétben dolgosnak érzik magukat.

Az oktatási tárca vezetője így reagált a kormányfő szombati kritikus szavaira, amelyeket újfent az SaS-nek és annak elnökének, Richard Sulíknak címzett. A miniszterelnök a Szlovák Rádió Szombati dialógusok című adásában beszélt arról, hogy a gazdasági miniszter elvesztette a bizalmát. Ennek oka elsősorban az, hogy az antigéntesztek csak január 7-én érkeztek meg Szlovákiába, és őt hibáztatja a sok halálesetért is. Ahogy legutóbb, úgy most is bírálta őt azért, hogy míg a kormány ülésezik, ő Dubajban kirándul, a gazdaságügyi miniszter azonban visszautasította Matovič vádjait.

„Remélem, hogy a hétfői koalíciós tanácson ezt is megvitatjuk” – tette hozzá Gröhling, majd kiemelte, szerinte nem helyénvaló közösségi oldalakon közzétette bejegyzésekkel traumatizálni az embereket.

Az oktatásügyi miniszter elismerte, hogy nagyon súlyos a járványhelyzet az országban, és nagy a nyomás a nyilvánosság részéről, ezért előfordulhat, hogy a kormány tagjai közül valakinek olyan szalad ki a száján, amit más helyzetben nem mondana.


(TASR)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program