A Legfelsőbb Bíróság döntött – továbbra is rács mögött maradnak a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjai

2018. október 9. - 11:31 | Belföld

A Legfelsőbb Bíróság döntött a három gyanúsított további sorsáról.

A Legfelsőbb Bíróság döntött – továbbra is rács mögött maradnak a Kuciak-gyilkosság gyanúsítottjai
Fotó: TASR

Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság szenátusának elnöke a TV Markízának elmondta, hogy elutasították Szabó Tamás, Miroslav Marček és Alena Zsuzsová panasztételét, így a gyanúsítottak ezt követően is rács mögött maradnak.

Amint arról beszámoltunk, a Speciális Büntetőbíróság szeptember 30-án úgy döntött, hogy a Kuciak-gyilkosság mind a négy gyanúsítottját előzetes letartóztatásba helyezi. Három gyanúsított viszont panaszt nyújtott be az ítélet ellen.

A negyedik vádlott, Andruskó Zoltán nem élt a fellebbezés lehetőségével. Zoltán egyedüliként működik együtt a hatóságokkal – a napokban megjelent információk szerint állítólag elmondta, hogy Marián Kočner rendelte meg Ján Kuciak megölését. Az értesüléseket azonban sem az ügyészség, sem a rendőrség hivatalosan nem erősítette meg.

Ján Kuciak az Aktuality.sk hírportál szerkesztőségében dolgozott oknyomozó újságíróként. Kuciakot és jegyesét február 21-én gyilkolták meg nagymácsédi házukban, egy 9 mm kaliberű pisztolyból leadott lövésekkel. Az ügyész nemrég azt mondta, hogy a kettős gyilkosság Kuciak munkájával függött össze.

tvnoviny.sk/para