"Nem tudtam megtenni, nem tudtam megölni egy embert" - Kádár kitálalt, és gyanúba kevert egy csallóközi polgármestert

2021. március 30. - 19:24 | Régió

A Sátor Lajos meggyilkolását övező rejtélyek, a maffiafőnök és Milan Lučanský 2010-es találkozójának részletei, és az ennek kapcsán kellemetlen gyanúba keveredő csallóközi polgármester – mindez szóba került Horváth Lehel bazini büntetőperén, ahol kedden maga a Speciális Ügyészség vezetője, Daniel Lipšic is felbukkant.

"Nem tudtam megtenni, nem tudtam megölni egy embert" - Kádár kitálalt, és gyanúba kevert egy csallóközi polgármestert
Kádár Krisztián elhagyja a Specializált Büntetőbíróság tárgyalótermét, a háttérben jobbra Horváth Lehel a vádlottak padján (Fotók: Paraméter)

Horváth Lehel ellen február végén emeltek vádat öt gyilkosság, bűnszervezet támogatása, és egy nagy értékre elkövetett lopás miatt. A csótfai (Dunaszerdahelyi járás) férfi március 30-i bírósági tárgyalása nem a tervezett menetrend szerint zajlott. Ennek oka, hogy a keddre beidézett tanú, Nagy Zsolt „Csonti” koronavírus-fertőzés miatt súlyos állapotba került, és ebből kifolyólag rabkórházba kellett szállítani. Helyette a 25 éves szabadságvesztését töltő Kádár Krisztián jelent meg tanúként a bíróság előtt.

Továbbá szokatlan volt az is, hogy nem egy, hanem két ügyész jelent meg a tárgyalóteremben, a dunaszerdahelyi maffiaügyeket felügyelő Bohdan Čelovský mellett ott ült a Speciális Ügyészség első embere, Daniel Lipšic is. Mint később megtudtuk, ez azért történt, mert Čelovskýnak délután egy másik halaszthatatlan művelet miatt le kellett lépnie, és a délutáni órákban már maga Lipšic vezette Kádár kihallgatását. De erről később.

Kádár Krisztián

„Eleinte Sátor nem kedvelte Horváth Lehelt, és Reisz Andornak nagy erőfeszítésébe került, hogy Sátor ne ölje meg Horváthot. Ez abból adódott, hogy Lehel jóban volt Écsi Bélával, akinek Sátorral konfliktusai voltak a ’90-es években”

– írta körül Kádár, hogyan indult a vádlott és a maffiafőnök kapcsolata.

Hogy Horváth tagja volt-e a bűnszervezetnek, azt a tanú egyértelműen tagadta, ám véleménye szerint támogatta a csoportot – erről árulkodik az, hogy részt vett több áldozat likvidálásában. Horváth ugyanakkor azzal védekezik, hogy a Reisz Andorral kötött barátsága útján ismerte meg Sátort, és amíg Reisz élt, Sátor békén hagyta őt. Később – Reisz halálát követően – pedig azért kényszerült Sátor utasításai szerint cselekedni, mert félt a maffia fejétől.

„Ha közéjük akartam volna tartozni, millió lehetőségem lett volna rá, mégsem tettem. Andor halála után azonban nem volt más választásom”

– magyarázta a vádlott, miért követte Reisz 2006-os halála után Sátor utasításait. Szerinte, ha ellentmondott volna, Sátor meggyilkolja őt.

A második vádponttal – egy dunaszerdahelyi banki széf kirablásával – kapcsolatban Kádár csak közvetett információkkal rendelkezik, de a bíróság ezekre is kíváncsi volt. Elmondta, úgy tudja, hogy a 2003-ban ejtett 45 millió koronás (1,5 millió euró) zsákmány szétosztásának óriási szerepe van abban, hogy Sátor Lajos pár év múlva legközelebbi embere, Reisz Andor ellen fordult.

A tanú szerint ugyanis az történt, hogy a rablás után az akció egyik állítólagos értelmi szerzője, Horváth Lehel és barátja, Reisz Andor legalább 10 millió koronával kevesebb zsákmányt „vallottak be” Sátornak, és az eltitkolt pénzt maguk között osztották el.

„Az, hogy Andor eltette a pénzt, az egyik indítéka volt annak, hogy Sátor később meggyilkolta őt”

– szögezte le a bíróság előtt Kádár Krisztián.

Kádár elmondása szerint 2006-ban figyelmeztette is Reiszet arra, hogy Sátor neheztel rá a széfes ügy miatt. Ez azonban a helyzeten nem változtatott, a maffiafőnök kiadta Reisz halálos ítéletét. Utóbbit Kádárnak kellett volna lelőnie – többek között ezért a gyilkosságért ítélték őt el 2019-ben –, de ő végül nem húzta meg a ravaszt, úgyhogy maga Sátor lőtte le az egyik legfontosabb emberét.

A kivégzés után következett a dunaszerdahelyi maffia történetének egyik legbestiálisabb tette: Reisz Andor testét feldarabolták, ledarálták, a nagy csontokat elásták, a többi maradványt pedig a Horváth Lehel birtokán húzódó folyóba szórták.

Horváth Lehel

Eddig hazudott, most már az igazat mondja

A tárgyalás igazán izgalmas része viszont csak akkor következett, amikor a Sátor Lajos meggyilkolását érintő vádpont került terítékre. Kádár Krisztián emiatt az ügy miatt is kapott korábban 25 éves büntetést, és két éve még azt mondta, nem tudja, miért kért tőle Horváth Lehel a „Sátor-probléma” megoldásához markológépet és gépfegyvert. Ehhez képest most már bevallotta, hogy ő akarta meggyilkolni a maffiavezért. Ezt azzal magyarázza, hogy amíg vádlott volt, a tagadás volt a védelmi taktikája, most viszont tanúként, eskü alatt már csakis az igazat mondja. A jogrend szerint egyébként vádlottként valóban nincs arra kötelezve, hogy igazat mondjon.

„Nekem kell eltávolítanom Sátort, hogy ne ő távolítson el engem”

– mondta Kádár, aki azután jutott erre a következtetésre, hogy felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, hogy feladja Sátort. Utóbbi azonban kapcsolatain keresztül tudomást szerzett minderről, ami Kádár fülébe is visszajutott. Ezért úgy döntött, ha életben akar maradni, nincs más választása, csak Sátor likvidálása.

A cinkostárs Horváth Lehel volt, akit 2010. december 2-án meglátogatott Sátor Lajos. Kádár a csótfai telek garázsában rejtőzve várta őt, és az volt a terv, hogy amikor megjelenik, tüzet nyit rá.

„Megérkezett, eltelt öt perc, és meggondoltam magam. Nem tudtam megcsinálni. Nem tudtam megtenni, nem tudtam megölni egy embert”

– emlékezett vissza a tanú. Viszont ettől függetlenül nemsokára két lövés dördült, és amit nem tett meg ő, megtette Horváth. Amikor Kádár a lövések után kijött a garázsból, Sátor már holtan feküdt a földön.

75 ezer euróba került a Lučanský-Sátor találkozó?

A bírósági szenátus elnöke, Pamela Záleská arról is érdeklődött a kihallgatás során, hogy milyen célja volt annak, hogy Sátor Lajos 2010-ben találkozót kért Milan Lučanskýtól.

„Fel akarta magát adni, és hamisan akart vallomást tenni a tízes gyilkossággal kapcsolatban. Azt akarta mondani, hogy az egészet Vida Tamás rendelte meg, és Vologyimir Jegorovon keresztül valamilyen oroszok hajtották végre a leszámolást. Ezt akarta megbeszélni Lučanskýval”

– vallotta Kádár. Hozzátette: a találkozó után nem sokkal azonban esett a „alku”, mert Jaroslav Spišiak lett az országos rendőrfőkapitány.

„Ezután Sátor azt mondta, hogy már nem adhatja fel magát, mert életfogytiglant kapna”

– fűzte hozzá a tanú.

A kihallgatás ezen részét vezető speciális ügyész, Daniel Lipšic nem engedte el a „csúcstalálkozó” témáját, és tovább faggatta Kádárt. Eredményesen. A férfi elmondta: a Lučanskýval kötött egyezség 150 ezer euróba került, és ennek a felét még az egyeztetés előtt ki kellett fizetni.

„Ha a pénz nem lett volna lerakva, nem lett volna találkozó. Én vittem el a pénzt egy polgármesternek”

– mondta Kádár, és Lipšic kérdésére azt is elmondta, hogy Gódány László egyházkarcsai polgármesterről van szó, és hogy a dologban valamilyen módon Mojmír Mamojka egykori alkotmánybíró is érintett volt.

Az elhangzottakkal kapcsolatban megkerestük Gódány Lászlót, akit sokkolt a tény, hogy ilyen összefüggésben került elő a neve, másrészt pedig tagadta, hogy ilyen történt volna.

„Ez egy akkora blöff, hogy az nem is igaz. Egy utolsó, ócska, piszkos lejáratás. Fogalmam sincs, hogyan juthat az eszébe ilyesmi valakinek”

– nyilatkozta a Paraméternek az egyházkarcsai polgármester. Elmondása szerint 2010-ben még azt sem tudta, kicsoda Milan Lučanský, akit csak később, országos rendőrfőnökként ismert meg. A dunaszerdahelyi maffiával pedig legutóbb a ’90-es években került kapcsolatba, amikor a gengszterek felgyújtották a községi hivatalát.

„Engem mindig a tisztességre tanítottak, és én is így tettem mindenkivel. Erre föl 70 éves koromra ilyen gyilkosok vádaskodnak ellenem“

– állt értetlenül a dolog felett Gódány László.

A bírósági tárgyalást követően Daniel Lipšic speciális ügyész a Paraméternek nyilatkozva elmondta: az utóbbi években felszínre kerülő botrányok kapcsán is kiderült, hogy a gazdasági bűnügyek elkövetőit sokszor magas beosztású hatósági személyek fedezték.

Daniel Lipšic

Lipčic szerint világos, hogy a Sátor-féle bűnszervezet esetében sem volt ez másként, kapcsolatban voltak rendőrségi tisztségviselőkkel, akinek egy részét már elítélte a bíróság.

„Ma a bíróságon elhangzott Milan Lučanský egykori országos rendőrfőnök neve, aki pénzt kaphatott a bűnszervezet legbefolyásosabb tagjaival történő találkozóért cserébe. És elhangzott Mojmír Mamojka egykori alkotmánybíró neve is, aki közvetíthette ezeket a találkozókat. Ezzel nagyon súlyos gyanú merült fel, és azért is kérdeztem rá ezekre a dolgokra, mert a későbbiekben ezek érdekesek lehetnek a büntetőeljárásban illetékes szervek számára”

– jelentett ki Daniel Lipšic speciális ügyész.

(db)