Rendőrségi igazolványt lobogtatva zsarolták azt az arcot, aki kirabolt egy pénzszállító kocsit - ez is ékesítheti a pénzügyőrség lekapcsolt vezetőjének múltját

2020. szeptember 18. - 09:58 | Belföld

Amikor a pénzügyőrség korábbi elnöke, Lenka Wittenbergerová júniusban menesztette posztjáról Ľudovít Makót, a pénzügyőrség bűnügyi részlegének vezetőjét, ahogy szokás, szépen megköszönte a lapátra tett személy érdemeit. Pedig Makót már akkor is azzal gyanúsították, hogy vagyonosodása nincs összhangban a jövedelmével, továbbá elsumákolt néhány ügy kivizsgálását, ráadásul megzsarolt néhány céget is.

Rendőrségi igazolványt lobogtatva zsarolták azt az arcot, aki kirabolt egy pénzszállító kocsit - ez is ékesítheti a pénzügyőrség lekapcsolt vezetőjének múltját
Fotó: tasr

Ahogy arról írtunk, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) csütörtökön kora reggel őrizetbe vette Makót. Az Isten malmai fedőnevű akció során azért csaptak le rá, - és rajta kívül három másik személyre - mert 2011 és 2017 között bűncselekményeket követett el. Állítólag személyi szabadság korlátozása és zsarolás szárad a lelkén. A négy őrizetes közül két személyt a Takáč-bűnbanda támogatásával is gyanúsítanak.

Makó a 90-es évek végén a rendőrség kötelékében dolgozott, ahonnan egy magánbiztonsági szolgálatba (SBS) távozott. 2004-től az Abas cégnél vállalt munkát, és ekkor ismerkedett meg a Bödör családdal is, akikhez tartozik a piacvezető - és a Smer kormányzása idején szárnyaló - Bonul cég is. Makó korábban úgy nyilatkozott, hogy a Bonul volt az Abas legnagyobb konkurenciája. Ettől a társaságtól 2014-ben távozott, mert a pénzügyőrség akkori vezetője, František Imrecze a bűnügyi részleg élére nevezte őt ki. Aztán kiderült, hogy Makót nem világította át a Nemzetbiztonsági Hivatal, pedig új hivatalának köszönhetően titkos anyagokhoz volt hozzáférése.

2017-ben a Trend lap arra figyelmeztetett, hogy Makó zsarolás miatt már korábban a rendőrség látókörébe került. Egy 2013-as rendőrségi dokumentumra hivatkozott az újság, amiben beszámoltak egy az

Abas céghez tartozó páncélozott jármű trükkös kirablásáról. Ezzel a bűncselekménnyel kapcsolatban a rendőrség egy bizonyos Roman O. ellen folytatott eljárást, akit a hatóságok szerint két, zsaruigazolvánnyal rendelkező személy zsarolt meg, 100 ezer eurót követelve a zsákmányból. Amikor Roman O. ezt elutasította, megfenyegették, hogy erőszakot követnek el a családja ellen.

Makó ekkor tagadta, hogy a pénzügyőrség ilyen módszerrel élne vissza a hatalmával.

Ez is érdekes, hogy a Trend említett - három évvel korábbi - cikke tegnap, azaz csütörtökön már nem elérhető, helyette egy Makóval készült interjú ugrott elő. A lap mostani vezetése azt állítja, hogy nincs tudomása arról, miért cserélték le az eredeti cikket.

A Kuciak-gyilkosságot követően 2018-ban arról kezdtek spekulálni, hogy ő lehetne az országos rendőrfőkapitány helyettese. Erről váltott pár üzenetet a minden lében kanál maffialistás üzletember, Marian Kočner a nyitrai oligarchával, Norbert Bödörrel. "Most beszéltem Feróval. Lajo (azaz Makó - a szerk. megj.) már örül annak, hogy te és a haver támogatjátok. Csak azt nem érti, hogy az a ku.va Denisa miért utasítja őt el" - írta Kočner a kiváló rendőrségi kapcslatokkal rendelkező nyitrai férfinak.

Az oknyomozásban jeleskedő Aktuality.sk tavaly számolt be részletesen Ľudovít Makó gímesi birtokáról, amiből érdekes dolgok derülnek ki. Telkén például építési engedély nélkül húztak fel pár épületet, ráadásul több - tisztázatlan hátterű - cég is bérleti kapcsolatban állt vele. A Pénzügyi Igazgatóság - ahol tehát Ľudovít - Lajos - Makó komoly funkciót töltött be - is megnyilatkozott tavaly, szerintük Makó vagyoni helyzetével kapcsolatban minden rendben van.

(Sme)