Szegény Mucust az ág is húzza, most csaláson kapták a szívének kedves céget

Egy nappal azt követően, hogy bejelentette távozását a parlamenti alelnöki posztjáról, kiderült Martin Glváčról, hogy a hozzá közel álló cég el nem végzett munkák fejében komoly pénzeket szivattyúzott ki a Pozsony Megyei Önkormányzattól.

Szegény Mucust az ág is húzza, most csaláson kapták a szívének kedves céget
Fotó: tasr

A SaS-es hátterű Juraj Droba által vezetett megyei önkormányzat fantommelókért eurómilliókat fizetett ki - ez egy ellenőrzés során derült ki, amelynek az eredménye az Aktuality hírportálhoz került. A pénzt a Regionálne cesty Bratislava nevezetű társaság szedte be, amely cég neve előkerült Marian Kočner és a smeres politikus levelezésében is.

A fővárosi kerülethez tartozó utak karbantartását vállaló társaság pénzt kért útburkolati jelek lefestéséért, közben meg a cég munkatársai egy árva csíkot sem mázoltak le. De ez még nem elég: néhány el nem végzett meló számláját több ízben is benyújtották az önkormányzat felé, amit az ki is fizetett. A vonatkozó utak a Kis-Kárpátok erdőin vezetnek keresztül. A beszámolók szerint néhány érintett út túl keskeny volt ahhoz, hogy a jeleket felfessék, máshol meg nem is volt látható jele annak, hogy ezt a munkát elvégezték volna. 

Az ellenőrzés alapján készített jelentés nem tér ki arra, az önkormányzati hivatalon belül ki hagyta jóvá a kifizetést, de az már biztos, hogy ezzel törvénysértést követett el: elősegítette a kivitelező jogalap nélküli gazdagodását. 

Regionálne cesty Bratislava egy 2005-től működő részvénytársaság és a megye II. és II. osztályú utainak karbantartásával foglalkozik. Az rt.-ben részesedése van egy RCBT nevezetű kft-nek is, amely gazdasági társaság mögött Glváč emberei állnak.

A napvilágra került jelentéssel a fővárosi megyei önkormányzat is foglalkozni fog pénteki ülésén.

Szegény Glváč szorult helyzetben érezheti magát: egyre többet tudunk meg tökeiről meg az azt markolgató Alena Zsuzsováról, aki csak úgy egyszerűen Mucusnak nevezte el a langaléta politikust, pár napja meg bíróság mondta ki, hogy Glváč a pozsonyi alvilág egyik vezérével haverkodott.

(aktuality.sk)