Törvénytelenül jutott hozzá telkekhez, ezért a rács mögé került az exhidas politikus, akinek a cégéhez dőlnek a milliós támogatások

2021. szeptember 10. - 08:22 | Belföld

Több mint három hónapja ül őrizetben a Híd korábbi regionális politikusa, akinek a nyitrai csomagolásgyártó cége augusztus végén közel 2,1 millió eurós támogatást kapott.

Törvénytelenül jutott hozzá telkekhez, ezért a rács mögé került az exhidas politikus, akinek a cégéhez dőlnek a milliós támogatások
Illusztrációs felvétel (TASR)

Horváth Attila a Híd pozsonyi járási elnöke volt, aki képviselőként is dolgozott a Pozsony megyei regionális parlamentben, majd 2015-ben hátat fordított a pártnak és később a Magyar Fórum megalakulásánál is felbukkant. Hozzá tartozik a főrévi (Ružinov) Harley-Davidson. A vállakozó, aki motorkerékpárokkal üzletelt, és aki a pozsonyi Harley és Aligátor pubokon keresztül a smeres Ján Počiatek exminiszterhez is fűzték szálak, idén májusban kapcsolták le.

Vele együtt a rendőrség hét másik embert tartóztatott le, köztük a Szlovák Földalap akkori vezetőjét, Gabriela Bartošovát és elődjét, Adriana Šklíbovát.

Horváth Attilát a nyomozók vesztegetés bűntettével gyanúsítják, az üzletember azonban tagadja bűnösségét. Az ügye pedig a Lévai járásban található Selmeci-hegység (Štiavnické vrchy) közelében fekvő telkekre vonatkozik. Ezeket az ingatlanokat a földalap 2019 -ben négy szerződés alapján adta ki a Horváth által képviselt kárpótoltaknak.

A rendőrség szerint azonban a Szlovák Földalap legmagasabb rangú tisztviselői egy harmadik személyen keresztül kenőpénzt kértek tőle, mégpedig a telkek értékének 50 százalékának megfelelő összeget. Aztán van itt még valami. Mégpedig az, hogy ez az egész restitúció törvénytelen volt, mert a telkekhez olyan igénylés alapján jutottak hozzá, amelyet már korábban teljes mértékben kielégítettek.

Az egykori regionális politikus üzleti tevékenysége kiterjed az élelmiszeriparban használatos csomagolásgyártásra is. Augusztus végén a gazdasági minisztérium jóváhagyott egy közel 2,1 millió eurós támogatást a nyitrai Endless cég számára, amelynek a fele hozzá tartozik.

A vállalat európai pénzekből új típusú gyártósort tervezett vásárolni. Mindez akkor zajlott, amikor Horváth a vesztegetési gyanúk miatt őrizetbe került, és a letartóztatása veszélyeztette a támogatási megállapodások aláírását. Horváth egészen a közelmúltig az Endless két vezetőjének egyike volt, akik kizárólag együtt írhattak alá dokumentumokat a cég nevében. Ez a tevékenység azonban akadályokba ütközött a rácsok mögül. Ezért Horváthot a társaság közgyűlése menesztette ügyvezetői tisztségéből, mivel a letartóztatása miatt képtelen volt eljárni a cég nevében.

(Aktuality)