Addig hosszabbítja meg a kormány a veszélyhelyzetet, amíg szükséges - üzente Krajniak

2020. november 11. - 09:47 | Belföld

A munka-, szociális és családügyi miniszter, Milan Krajniak (Sme rodina) a kormány szerda reggeli ülése előtt mondta azt, hogy addig hosszabbítják meg a veszélyhelyzetet, amíg szükséges.

Addig hosszabbítja meg a kormány a veszélyhelyzetet, amíg szükséges - üzente Krajniak
Milan Krajniak (Fotó: TASR)

Krajniak ugyanakkor rámutatott, hogy a veszélyhelyzetre különösen szükség van a kórházakat és a szociális otthonokat illetően, ugyanis krízishelyzetben könnyebben megy az ellátásuk egészségügyi eszközökkel, és amennyiben szükséges, alkalmazottakat is átcsoportosíthatnak általa az egyik intézményből a másikba, ahol nagyobb szükség van rájuk.

A miniszter beszélt arról is, hogy látja értelmét az éjszakai kijárási tilalomnak, amiről Igor Matovič beszélt az egyik rádióban. Krajniak értelmezésében ezzel csökken az időtartam, amikor az emberek a vendéglátóhelyeken együtt fogyaszthatnak alkoholt, ezzel növelve a járvány terjedésének kockázatát. Hozzátette, hogy ő maga ugyan azt javasolta, hogy csak egy bizonyos ideig szolgálhassanak fel alkoholt, de ez a javaslat a Központi Válságstábon nem ment át.

Ugyancsak megalapozottnak látja a veszélyhelyzet meghosszabbítását Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter, érvelése szerint ugyanis a helyzet sokkal rosszabb, mint 45 napja, amikor bevezették. Rámutatott a szomszédos országokban, Csehországban és Magyarországon uralkodó helyzetre, de a franciaországira és spanyolországira is. "Ne tegyünk úgy, mintha mások lennénk" - húzta alá.

Elképzelhetőnek tartja azt is, hogy azok az egységek, legyen szó vendéglátókról, oktatási vagy kulturális intézményekről, melyek tömeges tesztelést végeznek, kinyithatnának. Erről Igor Matovič beszélt az érintett ágazatok képviselőivel tartott tanácskozása után. Példaként említette, hogy az oktatásügy biztosítaná a tömeges tesztelést az iskolákban, és akkor azok kinyithatnának, miközben a hadsereg nyújtana ehhez teszteket és biztosítaná a logisztikát.

Beszélt arról is, hogy a kormány átveszi a harmadik országos tesztelési forduló lehetőségét, mivel rendelkezésükre állnak az adatok az előző tesztelési fordulóból minden községet illetően. Szavai szerint körülbelül 500 olyan település lehet, ahol megismételnék a tesztelést. Ezeken a településeken 1% feletti volt a pozitív tesztek aránya legutóbb. A zöld járásokban is akadtak ilyenek még az első fordulóban.

(TASR)