Doctor Strange az őrület multiverzumában: Kicsit elszabadultak a dolgok

Dr. Stephen Strange eredettörténetét 2016-ban láthattuk a nagyvásznon, és bár azóta feltűnt a Marvel filmes univerzumának számos produkciójában, következő önálló filmjére hat évet kellett várnunk. A gyeplőt a veterán Sam Raimi kezébe adták, aki az első Pókember-filmekkel a háta mögött otthon érezheti magát a szuperhősök világában, de a horror terén is maradandót alkotott. A szakember pedig megmutatta, hogyan is lehet a két zsánert sikeresen ötvözni anélkül, hogy egyik a másikat kioltaná.

Doctor Strange-et furcsa álmok gyötrik, egy nap pedig találkozik a víziójában felbukkanó fiatal lánnyal, America Chavezzel, aki utazni tud a világok között. Mondani sem kell, ezt a képességet valaki más is szívesen magáénak tudná, így hát Strange elhatározza, megvédi a lányt. Azt viszont nem is sejti, hogy küldetése mekkora veszéllyel jár, és amely során még saját magával is szembe kell néznie.

A Pókember: Nincs hazaútban ezerrel működött a fanservice: a kikacsintások, a régi részekre való visszautalások a nosztalgiaingert támadták, ami igazi léleksimogatóként hatott a rajongók számára. A Doctor Strange az őrület multiverzumában sem mentes ilyen megoldásoktól, de ha valaki attól tartana, hogy megint a rajongók kiszolgálását helyezték volna előtérbe, az megnyugodhat. Bár ezúttal is kapunk néhány kikacsintást, ezek olyan szépen illeszkednek a cselekménybe, hogy még az arra leginkább hajlamos nézőket sem ingerli. Hogy képben legyünk a dolgokkal, a karakterek motivációival, nem árt tudni valamit az előzményekről – a korábbi MCU-filmek mellett a WandaVízió sorozatot is érdemes bebiflázni, mert csak így lehet igazán felhőtlen a szórakozás, és nem mellesleg a moziban mellettünk ülőket is megkíméljük attól, hogy a miértekről kérdezgessük.

Az MCU-filmek egyik pozitívuma, hogy bár soknak majdnem ugyanaz a sémája, mégis vannak próbálkozások, amelyek mernek másfelé nyitni, megújulni. Ezen a téren említhetnénk az Amerika Kapitány: A tél katonáját, amely a kémvonalat erősítette, akárcsak nemrégiben a Fekete Özvegy, de az új generáció megnyitásával a stúdió egyértelműen a kísérletezgetés felé vette az irányt. Ilyen volt például a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája vagy az Örökkévalók is, és ugyan utóbbi mind kritikailag, mind nézői szempontból alulteljesített, mi megláttuk benne a pozitívumot. A Doctor Strange az őrület multiverzumában kapcsán előzetesen azt rebesgették, hogy ez lesz az első horror műfajú produkció a Marvel filmes univerzumában, és bizony meg is látszik, hogy Raimi szája íze szerint történtek a dolgok. Azt ugyan nem jelenthetjük ki, hogy a film fullba nyomja a horrort, de bizonyos pontokon felbukkannak a rendező korábbi munkáira utaló mozzanatok, hálás ijesztgetések, amelyek már-már az eggyel magasabb korhatár-besorolást karcolgatják. Elég csak Wanda hátborzongató távjárására, valamint a hozzá fűződő szekvenciákra, az olykor rémfilmeket idéző, amúgy brutálisan hangulatos víziókra vagy a szellemekre gondolni.

A cselekmény nem túl komplex, néhol túlzottan gyors tempóban is halad, amitől kapkodóvá válik az egész, de ahogy belépünk a multiverzumba, alaposan feje tetejére áll a világ. A sztori részletezésébe most nem mennék bele, de ha elképzeljük, hogy a film egy pontján a felek hangjegyekkel harcolnak egymással, akkor gondolhatjuk, hogy mennyire elszabadultak a dolgok. Ahogy azt a stúdió korábbi műveitől megszokhattuk, ezúttal sem spóroltak semmit a vizualitáson, ami mindjárt az első pillanatoktól levesz bennünket a lábunkról. Mellékesen megjegyzendő: ha van film, amit érdemes 3D-ben megnézni, akkor a Doctor Strange az őrület multiverzumában az!

Talán nem meglepő, hogy a címszereplőt alakító Benedict Cumberbatch óriásit alakított, hiszen amellett, hogy Strange karakterét már sokadszorra is a kisujjából rázta ki, ezúttal énjének több formáját is be kellett mutatnia. Nem is kell tovább ragozni, egyszerűen zseniális. Akárcsak Elizabeth Olsen, aki a korábbi MCU-filmekben még egy picit háttérbe szorult, de sorozatával kilépett önmaga árnyékából, most pedig újabb szintre lépett azon a bizonyos ranglétrán. A cselekmény középpontjában forgó America Chavezt Xochitl Gomez alakítja, aki fiatalos üdeségével szimpatikus pontja a filmnek. A többiek közül még Benedict Wongnak és Rachel McAdamsnek jutott nagyobb szerep, a többiek viszont kíméletlenül a háttérbe szorulnak, csupán bábként vannak jelen.

A Doctor Strange az őrület multiverzumában kapcsán egyértelműen alkalmazható a szólás: aki mer, az nyer. A stúdió pedig ezúttal nyert, mert egyértelműen ez a Marvel egyik legmerészebb és legkülönlegesebb filmje, amely bátran nyit új irányzat felé, és egyúttal tárja azt elénk az eddig megteremtett koncepcióval összhangban.

(tt)