Ficóék az egykori országos rendőrfőnökkel erősíthetnek – politikai pályára lép Tibor Gašpar?

camera

1

Ficóék az egykori országos rendőrfőnökkel erősíthetnek – politikai pályára lép Tibor Gašpar?

Tibor Gašpar fénykorában (Fotó: TASR) 

Megosztás

Hosszú idő után nyilvánosság elé állt Tibor Gašpar egykori országos rendőrfőkapitány, aki szeretne hozzájárulni a nyilvános szakmai vitákhoz, ezért nem tartja kizártnak, hogy belép a politikába. Gašpar szerdán tartott sajtótájékoztatót, amelyre régi cimborái, Robert Fico egykori miniszterelnök és Robert Kaliňák, egykori belügyminiszter is elkísérte.

Gašpar szerint az Alkotmánybíróság a panasztételével kapcsolatban megállapította, hogy megsértették a jogait, konkrétan a személyes és családi élet tiszteletben tartásához, valamint a hatékony jogorvoslathoz való jogát. Elmondása szerint, amíg vizsgálati fogságban volt, nyomást gyakoroltak rá, illetve megtagadták a kapcsolattartást a családjával. Azzal, hogy Gašpar sikerrel járt az Alkotmánybíróságon, az állam 570 euró kártérítést fizet neki.

Az egykori rendőrfőnök a nyilvánosságot szeretné segíteni szakmai tapasztalataival. Ugyanakkor továbbra is az az elsődleges célja, hogy megvédje magát és tisztára mossa a nevét.

Kaliňák szerint az Alkotmánybíróság döntése azt mutatja, hogy a szlovákiai büntetőjogi szervek nem tartják tiszteletben az európai alapelveket, amelyeket Szlovákia is vall. Szerinte nyomozók, ügyészek és bírók egy csoportja 2020-ban úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagy minden előírást a szlovákiai és az európai jogszabályokban. „Mára több mint 15 alkotmánybírósági döntéssel szembesülhettünk, amelyek szerint Szlovákia alkotmányon és jogrenden kívül él” – tette hozzá.

Fico szerint a jövőben politikai napirendre kell kerülnie a jogállamiság kérdésének, valamint „a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökségen és a Speciális Ügyészi Hivatalon lévő bűnözőkkel” történő számlakiegyenlítésnek. Szerinte Gašpar ártatlan, és ha politikai pályára lép a Smer égisze alatt, akkor elmondása szerint megkap minden támogatást, amire szüksége lesz.

Gašpart a Tisztítótűz (Očistec) nevű rendőrségi nyomozás során vették őrizetbe, amely a Fico- és Pellegrini-kormányok rendőrségi vezetését tulajdonképpen letarolta. Ebben az eljárásban foglalkoznak annak gyanújával, hogy a rendőrségen belül egy bűnszervezet alakulhatott ki, melynek fejei a nyitrai oligarcha, Norbert Bödör, illetve az egykori országos rendőrfőkapitány, Tibor Gašpar voltak, az alsóbb szintjein pedig ott volt Róbert Krajmer, Peter Hraško és Marián Zetocha mellett Bernard Slobodník, aki a NAKA pénzügyi részlegét vezette, František Imrecze, a Pénzügyi Hatóság korábbi igazgatója, Dušan Kováčik speciális ügyész és mások. A bűnbanda feladata volt, hogy különböző kényes ügyek nyomozását figyeljék és akadályozzák vagy szüntessék meg különböző eszközökkel.

Az egykori országos rendőrfőnök, valamint az ügy további néhány gyanúsítottja tavaly novemberben került szabadlábra, miután a Legfelsőbb Bíróság szenátusa arra a megállapításra jutott, hogy a Specializált Büntetőbíróság megtámadott ítélete a jogszabályoknak megfelelően lett meghozva, és nem talált jogi indokot arra, hogy meghosszabbítsák a gyanúsítottak november 5-én lejáró vizsgálati fogságát.


TASR/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program