Holényi újabb ügyvezetői kinevezése borította ki a képviselőket Nagymegyeren

2020. november 19. - 07:40 | Régió

A képviselő-testület szerdai ülése – már lényegben hagyományosan – azzal indult, hogy a képviselők átgereblyézték a beterjesztett napirendet, a lista végére küldték a polgármesteri beszámolót, amit végül nem hallgattak meg, hanem előtte felálltak, és távoztak az ülésről, tiltakozva a polgármester döntései ellen. Az egyik ilyen döntés ismét egy városi cégnél, ezúttal a termálfürdőnél történt ügyvezetői kinevezést érintette.

Holényi újabb ügyvezetői kinevezése borította ki a képviselőket Nagymegyeren
Holényi Gergő (Fotók: Cséfalvay Á. András - archívum)

Tulajdonképpen már egyik városi cég sem szűz a közvetlen polgármesteri beavatkozás tekintetében.

A lakáskezelő MPBH-nál Holényi tavaly először is nem volt hajlandó kinevezni a testület által jóváhagyott Varga Arankát, ami miatt továbbra is per fenyegeti a várost. Másrészt saját hatáskörben, közgyűlésként helyezte a cég élére Bognár Imrét, aki a cégjegyzék szerint idén április végétől tölti be az ügyvezetői funkciót, addig a korábban ideiglenes céllal kinevezett Gulyás Éva volt az ügyvezető.

Még a tavasz folyamán volt téma a nagymegyeri önkormányzati üléseken két városi cég, a műszaki szolgáltatásokat végző TSM-nek, illetve a termálfürdőt üzemeltető Termál Kft-nek a járványhelyzettel összefüggő anyagi nehézségeket áthidaló visszatérítendő támogatás, illetve előbbi esetében az ügyvezető kérdése is. Holényi akkoriban visszahívta ügyvezetői funkciójából Paxián Károlyt a TSM-nél, ám az újbóli kinevezése volt annak feltétele, hogy a képviselő-testület belemenjen végül a cég kisegítésébe. Ez végül megtörtént, Paxián visszakerült az ügyvezetői posztra, de a Holényi által korábban saját hatáskörben kinevezett ügyvezető, Nyilfa Péter továbbra is betölti ezt a funkciót.

Holényi tavasszal a képviselő-testület elé vitte Nyilfa és Bognár kinevezését is, a képviselők azonban nem hagyták jóvá, és ennek a határozatnak a teljesítése elmulasztását firtatta szeptemberi jelentésében Nagy Albert városi főellenőr, aki feljelentést is tett közfeladatot ellátó személy feladatainak mulasztása, hatalommal való visszaélés és hatósági eljárás akadályozása ügyében. Holényi korábban a járási ügyészség által benyújtott véleményét hozta fel indokként, amit viszont a kerületi ügyészség július elején felülbírált. Erről korábban ITT írtunk.

Az MPBH és a TSM után azonban most a Termál Kft. is sorra került. A szerdai képviselő-testületi ülésen Balázs Péter független képviselő interpellálta elsőként a polgármestert az ügyben, hogy ki vezeti most a termálfürdőt üzemeltető, 100%-ban városi tulajdonban lévő céget, mire Holényi elmondta, hogy Križan Tibor mellett egy bizonyos Milan Orešanský az ügyvezető. A megbízatás friss, a cégjegyzékben egyelőre nincs nyoma.

Balázs és Holényi vitájából kiderült, hogy a Termál Kft. felügyelő bizottságát alkotó városi képviselők szerettek volna részt venni azon a háromoldalú egyeztetésen, melyen Holényi az említett Orešanskýval és a jelenlegi ügyvezetővel, Križannal beszélte meg a kinevezés részleteit, de nem engedték be őket. A polgármester a kinevezést azzal indokolta, hogy Orešanský pénzügyi szektorbeli, illetve nagyobb vállalatoknál folytatott tevékenységével, illetve kormányzati kapcsolataival segítheti a fürdő működését. Beszélt arról is, hogy Križan ebbe először nem akart belemenni, és felmerült az is, hogy visszahívja. Orešanskýról a vita egy későbbi pontján még elmondta, hogy munkatöltete részeként már felvette a kapcsolatot a munkaügyi, illetve a pénzügyminisztériummal és különböző támogatási lehetőségekről tárgyal.

„Az teszi ki a munkája nagy részét, hogy összegzi, hol lehet spórolni és támogatást szerezni” – szögezte le. Hozzátette, reményei szerint a fürdőnek nem lesz szüksége a várostól érkező pénzinjekcióra ahhoz, hogy valamikor a jövő év elején újra elkezdhessen működni.

Néveri Sándor (MKP) amiatt vonta kérdőre a polgármestert, hogy az ilyen kinevezést meg kellett volna beszélnie az abban illetékes szervekkel, a ügyvezető mellett a felügyelő bizottsággal, illetve a képviselő-testülettel. „Kész tények elé állít minket újfent és elgondolkodtat a viselkedése, valamint az eddigi történések is a fürdővel kapcsolatban. Megkérdezném, tudja-e mit csinál?” – szegezte a kérdést Holényinek, amellett, hogy érdeklődött arról is, hogyan ismerte meg, ki ajánlotta az újonnan kinevezett ügyvezetőt.

Néveri Sándor

„Nem gondolom, hogy ide tartozik, milyen emberekkel vagyok kapcsolatban, kik ajánlották Orešanský úr szaktudását, amiről magam is meggyőződtem.

Nagyon is jól tudom, hogy mit csinálok, hova szeretném vezetni a várost az elkövetkezendő két évben, és mit szeretnék elkerülni a Termállal kapcsolatban. Megóvni nemcsak a megyeri fürdőt és az ott dolgozó 87 embert, de a több mint 500 szállásadót és rengeteg más személyt, akiknek a bevételei legnagyobb részét a fürdő megléte adja”

– reagált a polgármester, akinek továbbra is meggyőződése, hogy a képviselő-testületet megkerülve saját hatáskörben nevezhet ki a városi cégek élére ügyvezetőket.

Néveri még cinikusan odaszúrta, hogy

„Holényi Gergő úgy gondolja, mindenkinél jobban tudja, ki az alkalmas a fürdő élére. A meglévő ügyvezetőnél, a felügyelő bizottságnál és a testületnél is.”

Szóba került ismét a 200 ezer eurós áthidaló támogatás, amit a fürdőnek még a nyár elején meg kellett volna kapnia és egyébként november 30-ig visszafizetnie. Holényi viszont azzal érvelt, hogy nem látta indokoltnak, mivel a fürdő számláján 700 ezer euró van. Néveri szavaira pedig azzal vágott vissza, hogy míg ő polgármesterként úgy megy be minden reggel a hivatalba, hogy "gazdagítsa a várost", addig ő, mármint Néveri „nem tud felmutatni semmit az elmúlt két évből, amit a városért tett”.

Varga Albin

Több független képviselő, Varga Albin, Sziszák József és Hodosi Tibor is hangot adott nemtetszésének amiatt, amilyen stílusban beszél Holényi a képviselőkről.

„Kiskorúsítod a testületet és a felügyelő bizottság tagjait. Úgy érzem, hogy feleslegesek vagyunk neked. Semmilyen döntésnél nem engeded, hogy hozzászóljunk, nem kéred ki a véleményünket” – jegyezte meg Hodosi.

Varga és Hodosi is felhívta a figyelmet arra, hogy polgármesteri kinevezése után maga Holényi beszélt arról, hogy a városi cégeknél elég egyetlen ügyvezető, azóta viszont a TSM-hez és a Termálhoz is kinevezett még egyet saját hatáskörben. Paxián Károlyt, a TSM testület által jelölt ügyvezetőjét is megszólították, hogy beszéljen arról, milyen munkát végez a cégnél a polgármester által kinevezett másik ügyvezető, aki a képviselők szerint csak egy napon jár be hetente, a polgármester szerint viszont nemcsak egy napon dolgozik a cégért. Paxián erre azt válaszolta, hogy Nyilfa Péter személyével nincs gondja, ám

„a tevékenység, amit a cég részére végez, a fizetéséhez mérten minimális”.

Barczi Dániel

Barczi Dániel (MKP) végül megemlítette, hogy feljelentést tett korábban az MPBH-nál történt kinevezés jogszerűsége kapcsán, amit szerinte a képviselő-testületnek jóvá kellett volna hagynia, de ez nem történt meg.

„Orešanský úr kinevezése sem ment át a testületen, márpedig a törvény előírja ezt. A bíróság majd eldönti, kinek van igaza. Utána a lakosok is eldönthetik, hogy ki dolgozik a lakosokért és ki a lakosok ellen” – fogalmazott a képviselő.

(SzT)