Miroslav Lajčák nem teketóriázik, benyújtotta lemondását!

2018. november 29. - 18:27 | Belföld

A parlament csütörtöki döntését követően a szlovák külügyminiszter úgy döntött, benyújtja lemondását - adta hírül az RTVS.

További részletek azt követően válnak ismertté, hogy beszélt Peter Pellegrini miniszterelnökkel és Andrej Kiska köztársasági elnökkel.

Bugár Béla a fejleményekre reagálva a következőket nyilatkozta:

"az egyértelműen euroatlanti irányultságú miniszter távozása a külügyi tárca éléről akkor, amikor a szomszédos országban hadi állapotot hirdettek, nem lenne a legjobb jelzés külföld irányába, ugyanakkor Szlovákia számára is veszteséget jelentene. Remélem, hogy Lajčák úr döntése még nem végleges és még mindig létezik valamiféle racionális lehetőség a miniszter és a kormányfő közötti tárgyalásra."

Cséfalvay Katalin (Híd), a parlament külügyi bizottságának elnöke: "Most, hogy megdőlni látszik a külpolitikát illető konszenzus, azaz, hogy az ellenzék sorai között meg a koalíción belül is vannak, akik Kelet felé kacsingatnak, és EU-ellenesen viselkednek, ebben a helyzetben az euroatlanti elköteleződésű Miroslav Lajčák távozása súlyos veszteség lenne a szlovákiai politikára nézve."

Peter Pellegrini egyelőre nem kívánta kommentálni a hírt. "A miniszterelnök azt követően nyilatkozik, hogy megkapja a lemondásról szóló javaslatot" - közölte szóvivője, Patrícia Macíková.

Hasonló szellemben nyialtkozott Andrej Kiska köztársasági elnök.

Az SNS első alelnöke sietett kommentálni a cselekményt, Jaroslav Paška (SNS) „természetesen” respektálja Lajčák döntését, hozzátéve, meg kell köszönni a külügyminiszter munkáját.

„Elfogadom, hogy a globális migrációs paktumhoz fűződő viszonya olyan erős, hogy a parlament döntését úgy értelmezi, mint a munkájával szembeni kételyeket. Másrészt viszont a politikai környezetet aszerint kell értelmezni, amilyen. Nem hozhatók törvények a polgárok érdekeivel szemben” – szögezte le.

Paška szerint az emberek (!) nem bíznak az ENSZ dokumentumában, és abban, hogy egy nyugodt jövőt biztosítana, a politikai színtér emiatt nem jogosult arra, hogy azt jóváhagyja.

Megszólalt az ügyben Robert Kaliňák volt belügyminiszter is, a Smer alelnökének minőségében, és azt találta tanácsolni Pellegrininek, hogy amennyiben valóban benyújtásra kerül a lemondásról szóló nyilatkozat, akkor azt ne fogadja el.

Úgy véli, el kéne még erről csevegniük, mivel a parlament által elfogadott enyhített határozat nem meríti ki azokat a feltételeket, amelyek miatt Lajčák korábban le akart mondani.

Kaliňák elutasította, hogy a Smer a hozzáállásával elüldözte volna Lajčákot a külügyminiszteri posztról. "2015-től kezdődően azonos az álláspontunk a migrációról, semmi nem kiszámíthatóbb ez ügyben a Smernél" - húzta alá.

Csütörtökön délelőtt 90 képviselő, azaz alkotmányos többség szavazta meg a törvényhozásban azt az SNS-es határozatot, ami elutasítja a külügyminiszter által támogatott, az ENSZ által kidolgozott migrációs egyezményt. Miroslav Lajčák már több ízben jelezte, ha a parlament elfogadja ezt a nemzetközi dokumentumot földbe döngölő, Andrej Dankóék által kidolgozott javaslatot, nincs maradása a végrehajtó hatalomban.

(parameter)

Kapcsolódó cikkek:
Lajčák-ellenes döntést hozott a parlament, még nem tudni, mit lép a külügyér
Bugár: Hipotetikus a kérdés, mi lenne, ha Lajčák helyébe Fico lépne
Bugár: Lajčák lemondása nagyot rontana Szlovákia hitelén
Danko még egy takarítónőt sem engedne a migrációs csúcs közelébe