Pozsony és Nagyszombat is szaglászhat Ollétejedben, a lakosok pedig tüntetni készülnek!

Augusztus első hetében került nyilvánosságra az a mérési protokoll, melyet a belügyminisztérium alá tartozó nyitrai labor állított ki, és amely tulajdonképpen igazolást jelent arról, hogy az ollétejedi levegővel valami nagyon nincs rendben, és azt is leírják benne, hogy ennek minden valószínűség szerint a Dron Industries gumifeldolgozó a forrása. Azóta ismét kissé felpörögtek az események, a minisztérium bekérte a társasággal kapcsolatos teljes járási hivatali dokumentációt, Morvay György elöljáró pedig hétfőn közölte, a Regionális Közegészségügyi Hivataltól és a Nagyszombati Járási Hivataltól is állásfoglalást kér a gumifeldolgozó ügyében. Mindeközben szombaton ismét riasztani kellett a tűzoltókat, a járási hivatal szakembereivel közreműködve pedig mintát vettek a levegőből, mert a lakosok gázszagot éreztek. Szerdán délután öt órától csendes tüntetésre készülnek a városrész művelődési központjánál.

Pozsony és Nagyszombat is szaglászhat Ollétejedben, a lakosok pedig tüntetni készülnek!
Archív felvétel
A Dron-ügy eddigi kronológiája erre a linkre kattintva olvasható.

Az ezt megelőző legutóbbi, július 20-i mintavétel kiértékelését követően a nyitrai laboratórium vezetője, Miloš Kosír elsősorban a fenol esetében hívta fel a figyelmet annak koncentrációjára. Az ugyanis elérte a 4,5 ppm-et. „A határértékeket illetően megállapítható, hogy a fenol koncentrációja a munkakörnyezeti norma tekintetében körülbelül 2-szeres, míg a kinti szabad levegőt illetően 50-szeres” – fogalmazott. Hozzátette, „a többi kimutatott káros anyaggal együtt jelentős légszennyezettségről beszélhetünk, ami a lakosság megterhelése szempontjából súlyos szintet üt meg”.

Figyelmeztetett arra is, hogy a fennálló állapot nem jelent katasztrófahelyzetet (szükségállapotot a fenol esetében 20 ppm felett kellene hirdetni), ugyanakkor a kimutatott anyagok, különösen a fenol koncentrációja a levegőben komoly kellemetlenségeket okoz a lakosságnak. "A fennálló helyzet halaszthatatlanul megkívánja, hogy a problémát komplex módon kezeljék, leginkább az üzemeltető részéről. A lakosok félelmei az egészségi állapotukat illetően megalapozottak” - áll a jelentésben.

Reagált megkeresésünkre Farkas László, a Dron ügyvezetője is, aki szerint a mérések nem törvényszerűek. Véleménye szerint a közegészségügyi hivatal által tőlük követelt mérések, melyeket szavai szerint törvényesen lefolytattak, rendben voltak.

Érdeklődtünk erről a közegészségügyi hivatalnál, ám Robotková Rozália, a hivatal vezetője csak annyit közölt, hogy a Dron április 15-én nyújtotta be hozzájuk a vegyi faktorok munkakörnyezetben való jelenlétéről, illetve a közegészségügyre gyakorolt hatásukról szóló jelentését, mely az általuk végzett tevékenység melléktermékeinek, a kordnak és a koksznak a tárolására szolgáló raktár használatbavételi engedélyéhez szükséges. Hozzátette, hogy a méréseket a munkakörnyezetben akkreditált laboratórium végezte, azt viszont nem árulta el, hogy milyenek lettek az eredményeik, így pedig tulajdonképpen se nem erősítette meg, se nem cáfolta Farkas szavait.

Tavaly ősszel a járási hivatal ugyanakkor elutasító állásfoglalást adott ki a Dron két új reaktora próbaüzemének végeztével azok állandó működési engedélyével kapcsolatban, és Morvay György elöljáró már akkor is elmondta, hogy azért, mert azok nem teljesítették a környezetvédelmi minisztérium által a gázok kibocsátására vonatkozó újabb, 2015-ös rendeletben foglaltakat, csak régi feltételeket, amelyek alapján a korábbi három reaktor működését engedélyezték. 

Éppen ezért vita indult arról, hogy a régi három reaktor működését vajon fenn kéne-e tartani, különös tekintettel arra, hogy ettől az eljárástól függetlenül, a lakosok kezdeményezésére lefolytatott levegő-mintavételek kiértékelése alapján olyan mérgező anyagok vannak a levegőben, melyeknek semmi keresnivalójuk ott, és tavaly ősszel tulajdonképpen kimondták, hogy ezek forrása a Dron Industries.

Morvay György hétfőn azt közölte portálunkkal, hogy e kérdésben fordulnak a Nagyszombati Járási Hivatalhoz. "Ha nem teljesíti a feltételeket és az emberek egészsége forog kockán, akkor meg kell szüntetni vagy olyan filtereket kell felrakatni, amitől nem lesz káros. Ezt viszont csak a kerületi székhelyű járási hivatal mondhatja ki" - húzta alá.

Tehát Nagyszombatban foglalkozhatnak azzal, hogy a két új reaktor tavaly ősszel elutasított működési engedélyét az ahhoz benyújtott mérések alapján vonatkoztassák-e a régi reaktorokra is. A Kosír-féle mérések ettől függetlenek, Morvay pedig elárulta, hogy beszélni készül a héten a nagyszombati kerületi rendőrkapitánnyal, hogy a hozzájuk tartozó környezeti bűnözéssel foglalkozó rendőri egység hatáskörében áll-e foglalkozni az üggyel, ha pedig igen, akkor ahhoz mit kell lépni.

Ollé Mónika ollétejedi lakos viszont érdeklődésünkre elárulta, hogy a közeljövőben terveznek feljelentést tenni, jelenleg annak megfogalmazásán dolgoznak.

Mint említettük, a járási hivataltól bekérte a minisztérium a gumifeldolgozó elmúlt tíz évével kapcsolatos teljes dokumentációt. Érdeklődtünk a tárcánál, folyik-e vizsgálat a Kosír-féle mérésekkel kapcsolatban, onnan azonban a Környezetvédelmi Felügyelethez irányítottak. "A felügyelet jelenleg nem folytat semmilyen eljárást és mostanáig nem kezdte meg az állami felügyeletet sem a DRON Industries társaságnál az említett megállapításokkal kapcsolatban. Másrészt a kérdését kezdeményezésként kezeljük az ellenőrzés elvégzésére" - állt a válaszukban.

Fent említettük szintén, hogy szombaton ismét riasztották a tűzoltókat Ollétejedbe, és a meghatározott hivatalos folyamat alapján elvégezték a mintavételt. Morvay György érdeklődésünkre közölte, hogy hétfőn a mintát elküldték a nyitrai laborba, napokon belül meglehet az újabb mérési eredmény.

A lakosok mindeközben csendes tüntetést szerveznek a helyi kultúrház elé szerdán délután 17 órára. 

(SzT)