Háború a sötét oldal ellen: a Szlovák Titkosszolgálat jelenlegi és korábbi igazgatóját is meggyanúsította a NAKA!

camera

5

Háború a sötét oldal ellen: a Szlovák Titkosszolgálat jelenlegi és korábbi igazgatóját is meggyanúsította a NAKA!

Fotók: TASR - Jakub Kotian (További képekért kattints a fotóra!) 

Megosztás

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) meggyanúsította a SIS igazgatóját, Michal Aláčot, valamint további négy személyt. Köztük van az előde, Vladimír Pčolinský, valamint Peter Košč befolyásos vállalkozó és Ján Kaľavský exrendőr is, aki Bosznia-Hercegovinában kért menedékjogot. Az ötödik meggyanúsított személy Martin Ciriak extitkosszolga.

Hamran István országos rendőrfőkapitány közölte, a meggyanúsítás bűnözői csoport létrehozásának, köztisztviselői hatalommal való visszaélés, de az igazságszolgáltatás akadályozásának bűntettével is összefügg. A céljuk a gyanú szerint az volt, hogy lejárassák a NAKA nyomozóit, akik a kulcsfontosságú korrupciós ügyeken dolgoztak. A szervezet bűnözői csoport igyekezett megnehezíteni vagy megakadályozni egyes korrupciós ügyek és más bűncselekmények kivizsgálását, illetve azt a benyomást kelteni, hogy a nyomozók manipulálják a tanúvallomásokat, továbbá diszkreditálni akarták a bűnüldöző szerveket.

A rendőrség csütörtöki akciója a Végkifejlet (Rozuzlenie) elnevezést kapta. A NAKA nyomozója tavaly áprilisban indított eljárást bűnözői csoport alapítása és támogatása bűntette miatt. Ma, azaz augusztus 17-én már konkrét személyeket gyanúsított meg.

"Peter K. vállalkozó, a személyt keresik, Vladimír P. a titkosszolgálat korábbi vezetője, Michal A. a titkosszolgálat jelenlegi vezetője, Ján K. volt NAKA rendőr, Martin C." – nevezte meg az eljárás gyanúsítottjait Hamran István. Petr Koščról van szó, aki állítólag erős befolyást gyakorolt a titkosszolgálatra, annak jelenlegi főnökéről, Michal Aláčról és elődjéről, Vladimír Pčolinskyről. A másik vádlott Ján Kalavský exrendőr és Martin Ciriak korábbi titkosszolga.

A NAKA vezetője, Ľubomír Daňko szerint Peter Košč – aki jelenleg szökésben van – állhatott a bűnözői csoport élén. Gyanúsítottként őrizetbe vették Jozef K. NAKA-rendőrt és Michal V. aktív rendőrt is. Mindketten a Diana Santusová által vezetett Oblúk nyomozócsoport tagjai voltak, amely korábban vizsgálatot folytatott Ján Čurilla, Pavol Ďurka, Štefan Mašin és Milan Sabota NAKA-nyomozók ellen. Čurilláék ellen 2021-ben indított eljárást a belügyminisztérium belső ellenőrzési osztálya, bizonyítékok meghamisításával és a tanúk befolyásolásával gyanúsítotték őket.

Ezt Hamran Szlovákia történetének legabszurdabb eljárásának nevezte.


Hamran István országos rendőrfőkapitány (Fotó: TASR – Jakub Kotian)

A mostani ügyön nem a NAKA pozsonyi ágának rendőrei, tehát nem Čurilláék dolgoztak.

„Az ügy egy másik részre került. Teljesen más nyomozók dolgoznak rajta, és láss csodát, ugyanarra a következtetésre jutottak: a korrupció a legmagasabb helyeken is jelen volt, a rendőrséget elrabolták” – jelentette ki Hamran.

Egy másik ügyben a nyomozó a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBÚ) vezetője, Roman Konečný és a Szlovák Titkosszolgálat (SIS) volt igazgatója, Vladimír Pčolinský ellen köztisztviselői hivatali visszaélés bűntette miatt folytat eljárást, bosszúállás szándékával elkövetett hivatalos jogkörrel való visszaélést vizsgálnak. A gyanú szerint meg akartak szabadulni az NBÚ „kellemetlen” tagjaitól, másokat célirányosan szolgálaton kívül kellett helyezniük, és előre megállapodtak abban, hogy hamis SIS-jelentést készítenek – ez utóbbi a Čurilláék ellen indított vizsgálat elején volt.

A rendőrfőnök szerint nem sikerült minden kulcsfigurát őrizetbe venni.

„Egy személy nem kommunikál. Eltűnt” – mondta, hozzátéve, hogy a magas rangú tisztviselőről nem tudnak a munkahelyén, ahogy a felesége sem.

A DenníkN információi szerint Konečnýről van szó. Később az NBÚ közösségi oldalán megjelent egy tájékoztató azzal kapcsolatban, hogy az igazgató az Európai Unió területén nyaral. A történtek miatt nem utazik haza azonnal, miután véget ért a korábban tervezett kirándulás, hazatér és együttműködik a hatóságokkal – közölte a hivatal.

A SIS-igazgató Michal Aláč jelenleg ugyancsak kirándul, de időközben jelezte, hogy hazautazik. A lap azt írja, a NAKA őrizetbe vette Jozef Khandl nyomozót és az ellenőrzés korábbi felügyelőjét is, a még mindig aktív rendőrtisztet, Michal Vyšvádert. Khandlt és Vyšvádert nem gyanúsították meg, de őrizetbe vették őket.

Összesen 20 tanút hallgattak meg. Ebben a hónapban egy titkos tanút is kihallgattak. Hamran kiemelte, a mai rendőrségi akciót eredményező vizsgálatok jóval a szeptemberben esedékes választások előtt kezdődtek.

„A mai sajtótájékoztató fontos és alapvető a rendőrség vezetése számára” – jelentette ki Hamran a sajtótájékoztatón.

A rendőrfőkapitány a nyomozás legelejére ugrott vissza a NAKA szemszögéből. „Ján Čurilla és kollégái operatív információkat szereztek arról, hogy a Tisztítótűz ügyön belül egy törvénytelen eljárás látszatát próbálják kelteni. Ezen információk alapján 2021. július 16-án a NAKA nyomozója több cselekmény, köztük korrupció, hivatali visszaélés és hamis tanúzás miatt indított büntetőeljárást. A nyomozó már ekkor hét tanút meghallgatott, és több bizonyítékot is beszerzett. Senkit nem vettek őrizetbe. Senkit nem gyanúsítottak meg” – kezdte.

Ezután a Főügyészség a 363-as paragrafusra hivatkozva semmissé tette a határozatot. Hamran azzal folytatta a kronológiát, hogy a belső ellenőrzés nyomozója meggyanúsította Ján Čurillát és kollégáit. A NAKA rendőrei többnapos előzetes letartóztatásba kerültek, szabadlábra helyezésükről a Pozsonyi Kerületi Bíróság döntött. A szenátus arra a következtetésre jutott, hogy nem lát okot az eljárásra sem a NAKA nyomozóival szemben.

Hamran felhívta a figyelmet a Legfelsőbb Bíróság, a Specializált Büntetőbíróság és az Alkotmánybíróság döntésére is. Ezek szerinte egyrészt megerősítették a NAKA-rendőrök gyanúját, másrészt az Alkotmánybíróság megerősítette, hogy a 363-as paragrafust csak konkrét meggyanúsított személy ellen indított büntetőeljárásban lehet alkalmazni.


(parameter)

A cikk szerzői

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program