Kádár tovább tagadta a gyilkosságokat, majd félbeszakadt a csallóközi maffia büntetőpere

2018. május 25. - 00:15 | Régió

Csütörtökön, a per hatodik tárgyalási napján Kádár Krisztián vallomástételével folytatódott az 1999 és 2010 között Sátor Lajos által irányított csallóközi maffia egykori tagjainak ügye a Besztercebányai Büntetés-végrehajtási Intézetben.

Kádár tovább tagadta a gyilkosságokat, majd félbeszakadt a csallóközi maffia büntetőpere
Fotók: Cséfalvay Á. András / Paraméter

A vádlott szerdán a bűnszervezet működését, és a csoport vezére, Sátor Lajos ellen 2010 végén elkövetett gyilkosságot részletezte, csütörtökön pedig Écsi Béla 2003-as elrablása és kivégzése, valamint a 2006-os Reisz-gyilkosság került terítékre.

Kádár már az előző tárgyalási napon is azt állította, hogy ő soha nem ölt és öletett meg senkit – bár erről vádlottársai mást gondolnak – és ezúttal is ebben a szellemben nyilatkozott.

Csak sofőr volt

Écsi Béla és testőre, Braňo K. 2003-as meggyilkolásában a bűnszervezet szinte minden első vonalbeli tagja részt vett – ki sofőrként, ki lövészként, ki sírásóként, ki kivégzőként. Az akció során saját emberük, N. Frédi is lőtt sebet szerzett, és életét vesztette.

Kádár azt mondja, neki Reisz szólt az akció napján, hogy Sátornak szüksége van rá, mint sofőrre. Társaihoz hasonlóan rendőrségi jelzéssel ellátott overallt és símaszkot húzott, majd ő volt az, aki Pozsonyban kocsijával elállta Écsi autójának útját. A többiek meglőtték Braňo K.-t és Écsit is, utóbbit pedig megkötözték, Kádár csomagtartójába rakták, végül pedig Tallós és Királyrév között az erdőben vallatták és végezték ki, majd ásták el holttestét (Braňo K. már Pozsonyban életét vesztette).

„Az volt a cél, hogy el kell kapni Écsit, mert Sátor beszélni akar vele”

– jelentette ki Kádár, aki bár ott volt az akció előtti eligazításon egy dióspatonyi víkendházban, arra nem tudott válaszolni, hogy rajta kívül kinek mi volt a feladata. Kádár leszögezte, nem tudta, hogy Écsire halál vár.

„Úgy gondolta, hogy Sátor elbeszélget vele, aztán hazaengedik őt?” – tette fel a kérdést a bírói szenátus egyik tagja.

„Hogy mi lesz, miután Sátor beszél vele, azon nem gondolkoztam. (...) Amikor elkezdték ásni a gödröt, akkor tudatosítottam, mi vár rá”

– válaszolta a vádlott, később azonban világossá vált, hogy mégha igaz is, amit mond, egy korábbi részletből következtethetett volna arra, hogy Écsi elrablása a Pápay-klán egykori vezető tagjának halálával fog végződni. Kádár ugyanis elmondta, tudott arról, hogy Reisz Andor a bűnszervezetet támogató nagyszombati rendőrnek, Boris Drevenáknak – szintén a maffiaügy vádlottja – azt tanácsolta, kérjen kölcsön 200 ezer koronát Écsitől, mert azt később már nem kell visszafizetnie.

„A kölcsönkért pénzt vissza kell fizetni. Ön mégis mit gondolt, Drevenáknak miért nem kell majd visszafizetnie az Écsitől kölcsönkért összeget?” – kérdezte Kádártól a bírói szenátus egyik tagja.

„Nem gondolkodtam ezen” – zárta rövidre válaszát a vádlott.

Kádár Krisztián

Elvállalta, hogy megöli, de nem húzta meg a ravaszt

Ahogy Sátor Lajos 2010-es, úgy Reisz Andor 2006-os meggyilkolásának „megrendelésével” is Kádár Krisztiánt vádolja a bíróság és az eseteket tanúsító vádlottársak is. Míg a Sátor-gyilkosságról Kádár azt mondta, fogalma sem volt arról, hogy az meg fog történni – erről bővebben itt írtunk –, addig a Reisz-ügyben más a helyzet, de annyi biztos, hogy annál az esetnél sem Kádár húzta meg a ravaszt.

Nagy „Csonti” Zsolt korábban úgy vallott, Reisz megölését Kádár indítványozta, mert a férfi úgy gondolta, Reisz volt az, aki 2004-ben vizsgálati fogságba juttatta őt egy olyan üggyel kapcsolatban, ami miatt később nem ítélték el. Kádár azonban máshogy vázolta fel a történéseket.

„Sátor azzal gyanúsította Reiszt, hogy tervez valamit ellene – vagy feladja a rendőrségen vagy meggyilkolja őt. Voltak olyan információi is, hogy Reisz többször is meglopta őt, és Sátor azt mondta nekem, Reisznek köze van ahhoz, hogy előzetesben voltam. (...) Amikor kijöttem az előzetesből, Sátor Lehel farmjára hívott engem. A Reisszel kapcsolatos problémákról beszéltek. Ők azelőtt nem voltak nagy barátok, de mindketten mérgesek voltak Reiszre, és ez összehozta őket. Horváth erőltette Sátornál, hogy ölje meg Reiszt”

– ismertette saját verzióját Kádár a bíróság előtt.

2006 novemberére aztán odáig fejlődött a dolog, hogy Sátor közölte Kádárral, neki kell végeznie Reisszel, és ezután Kádár átveheti a már halott bűntárs minden érdekeltségét.

„Én eleinte próbáltam ezt kikerülni, de Sátor és Horváth nyomást gyakoroltak rám, és végül beleegyeztem. Sátorral nem lehetett ellenkezni, neki nem lehetett nemet mondani” – magyarázta a helyzetet Kádár.

A végzetes napon Horváth Lehel, Sátor Lajos, Kádár, Reisz Andor és Csonti – aki nem tudta, mi készül – voltak jelen Horváth farmján. Kádár egy bokor mögött rejtőzött egy hangtompítós gépfegyverrel a kezében, és amikor az érkező Reisz kiszállt kocsijából, neki kellett volna lelőnie, de Kádár ezt nem tette meg – állítása szerint előre eltervezte, hogy nem húzza meg a ravaszt.

„Azt hittem, hogy ha nem teszem meg, akkor ahogy jöttek, úgy el is mennek majd. De hirtelen lövést hallottam”

– mondja Kádár, aki úgy tudja, végül Sátor lőtte le Reisz Andort, akinek holttestét ezután gyomorforgató kegyetlenséggel likvidálták – feldarabolták és ledarálták, maradványait a Kis-Dunába öntötték.

Annak, hogy Kádár nem lőtt – elmondása szerint társainak ezt azzal magyarázta, hogy nem látott jól –, nem lett különösebb következménye, sőt, ahogy arról előzőleg szó volt, átvette Reisz illegális cigarettagyárának vezetését, és „ápolta” Sátor azon érdekeltségeit és kapcsolatait, melyek azelőtt a meggyilkolt férfi hatáskörébe taroztak.

Félbeszakadt a tárgyalás

A tárgyaláson rövid szünet következett, amely után a bírói szenátus elnöke váratlanul félbeszakította a pert.

"A bírói szenátus elnökének komoly személyes problémái miatt a tárgyalást elnapolom"

- közölte tömören, majd a vádlottakat visszavezették cellájukba.

A büntetőper június végén folytatódik.

(db)


Korábbi beszámolók a maffiaperről:

Csontiék a vádlottak padján!

Csonti bevallotta, hogy gyilkos

Megeredt Csonti nyelve: Sátor Kaliňák csúcsrendőrén keresztül akart visszatérni a normál életbe

Zakál mindent tagad, Csonti tovább csiripel

Névsorolvasás a bíróságon – Ők voltak a Sátor-maffia tagjai

„Öröm Dunaszerdahelyen élni, vádlott úr!“

Ő nem olyan, mint a többiek, ő nem gyilkos

Minden, ami 2016 májusa óta történt a csallóközi maffiaügyben:

További gyilkosok lehetnek szabadlábon a Csallóközben - Legalább 40 halottat írnak Sátorék számlájára

Komáromban kapcsolták le a NAKA exrendőrét, aki összejátszhatott a dunaszerdahelyi alvilággal!

Hájos Zoltán belecsöppent a csótfai maffiagyilkosságba

Csonti a börtönből akarta befolyásolni a nyomozást, Szamaránszky újra rács mögött

Csonti és Sátor gyilkolhatta meg Raisz Csabát és Szilárdot

Hamis volt Csörgő Judit SIS-igazolványa, most már okirathamisítással is vádolják

Harabinék szabadon engedték a gyilkossággal vádolt Szamaránszky Rolandot

Csonti nem szökött messzire, ebben a csallóközi nyaralóban bújkált

Csörgő Juditnál titkosszolgálati igazolványt találtak a rendőrök

A Híd járási elnöksége felfüggesztette Csörgő Judit párttagságát, aki a csallóközi maffia tagja lehet

Rendőrkézre került Nagy Zsolt alias Csonti, egy erdőben fogták el Csallóközkürt és Felsővámos között!

Megszólalt Horváth Lehel, a tanú, aki végzett Sátor Lajossal

Nem helyezték előzetesbe Sátor és Csonti exét, aki egyben a Híd bősi elnöke is

Segített a zsaru Sátoréknak, hogy kinyírhassák Écsi Bélát - A rendőrség megvádolta a Sátor-maffia tagjait

Spišiak nem nyilatkozik a szerdahelyi maffiáról, de szorít a zsaruknak

Dunaszerdahelyi maffia - Újabb hét személyt, köztük egy exrendőrt vettek őrizetbe

Öngyilkosságot követett el a börtönben a maffiagyilkossággal vádolt K. Szilveszter

Csonti előkelő helyen szerepel a legkeresettebb európai bűnözők listáján

Sátor rettegett K. Krisztiántól. Azért végezhettek vele, hogy hallgasson

"Meghaltok k*rvák!" - Écsi Béla tündöklése és bukása

Csonti szökésben van, a rendőrség hajtóvadászatot indított ellene

Csonti és K. Krisztián is részt vett Écsi Béla meggyilkolásában, akit Tallós és Nádszeg közt ástak el

Sátor Lajos halott, Kádár rács mögött, Horváth tanúskodik, Csonti menekül