Mielőtt letartóztatták volna a smeres oligarchát, lepasszolt a fiának 3,7 millió eurót

2021. február 22. - 14:35 | Belföld

A Smer-közeli Jozef Brhel február 5-től a trencséni börtönkórház vendégszeretetét évezi. Több ok is van arra, hogy vizsgálati fogságba helyezték a pénzembert.

Mielőtt letartóztatták volna a smeres oligarchát, lepasszolt a fiának 3,7 millió eurót
Fotó: TASR

A tanúkat befolyásolhatná, és az anyagi lehetőségei miatt külföldön húzhatná meg magát, ahol felvehetné az adott ország állampolgárságát - a Specializált Büntetőbíróság bírója, Ružena Sabová ezzel magyarázza, hogy elrendelték Brhelt fogságát.

A január végén végrehajtott Mýtnik fedőnevű rendőrségi akció során először František Imreczét vették őrizetbe. A Pénzügyi Hatóság korábbi igazgatóját hűtlen vagyonkezeléssel gyanúsítják, az ügy gyanúsítottjai között szerepelt két befolyásos vállalkozó is. Egyikük Jozef Brhel, akit a Smer egyik mecénásának tartanak, a másik pedig Michal Suchoba. A nyomozók szerint Imrecze egy sokmilliós IT-tendert szőtt egy konkrét, Allexis nevű cégre, mely cég hátterében Suchoba, illetve az oligarcha Brhel áll. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint az államnak 42 millió euró kára keletkezhetett az ügyletből, az erről szóló szerződést titkosították.

Brhel február elején Szlovákiába érkezett a Kanári-szigetekről, majd másnap már Pozsonyban hallgatták ki a hatóságok. Innen vitték kórházba, mert kiderült, az egészségi állapota ezt megkívánja.

A Smerhez közel álló Jozef Brhel egykor a Vladimír Mečiar-féle HZDS parlamenti képviselője volt, a 2000-es évek elején azonban kilépetta pártból. A 90-es években, még Mečiar kormányzása idején a gazdasági minisztérium államtitkáraként is tevékenykedett. A Gorilla-iratokban Jaroslav Haščák Penta-vezér említi Brhelt, mint a Smer egyik "részvényesét". Brhel cégei elsősorban az IT és az energetika területén tevékenykednek. Az első Fico-kormány idején egy rakás céget alapított, amelyek meglehetősen sikeresek lettek az állami megrendelések területén, összesen 85 milliónyi megrendelést gyűjtöttek be, 2012-től 2015-ig pedig további 185 milliót.

Most az ügyészség vele kapcsolatban kiemelte, hogy Brhel anyagi helyzete lehetővé teszi, hogy rendszeresen külföldön tartózkodjon, és mivel hosszú büntetésre számíthat, ezért fennáll a veszélye annak, hogy megszökne a bűnüldöző szervek elől. Ezt az érvelést a bíróság a magáévá tette, a határozatában külön kiemelve, hogy a gyanúsított a letartóztatása előtt - konkrétan január 18-án - 3,7 millió eurót utalt át a fiának, aki ezt az összeget és másik számlára továbbította.

Brhel az anyagi helyzetével kapcsolatban nem nyilatkozott a bíróságon. Míg a módos személyekkel rendszeresen foglalkozó Forbes magazin 200 milliósra becsüli a vagyonát és az ország 18. leggazdagabbjának tartja, ő maga a hatóságoknak annyit mondott, hogy egy társaságnál dolgozik válalkozóként, havi 2-2,5 ezer eurós fizetésért.

A szökés veszélye miatti fogság sokkal nagyobb gondot jelent a gyanúsított számára az úgynevezett kollúziósnál, vagyis amikor fennállhat a tanúk befolyásolásának veszélye. Hiszen ez utóbbi a nyomozás lefolytatása után már okafogyottá válhat, míg a szökés lehetősége tartós ok, így egészen a jogerős bírósági ítéletig bent tarthatják a gyanúsítottat.

Ha elítélik, Brhel akár 15 évet is kaphat.

(DenníkN/para)

Címkék: Jozef Brhel, Vámszedő