„Gyere ki!” – Felháborodott vállalkozók vonultak a polgármester háza elé Nagymegyeren! (fotók+videó)

camera

23

„Gyere ki!” – Felháborodott vállalkozók vonultak a polgármester háza elé Nagymegyeren! (fotók+videó)

Fotók: Paraméter - További felvételekért kattints! 

Megosztás

A polgármestert és a termálfürdő vezetését előtte egy munkaértekezletre invitálták, mivel a szállást nyújtó vállalkozóknak hosszú ideje komoly problémáik vannak a fürdővel folytatott kommunikációt illetően. Attól tartanak, hogy a fürdő új beléptető rendszere körül kialakult káosz miatt elvesztik vendégeiket. A munkaértekezletre közel száz vállalkozó érkezett, a másik fél részéről viszont senki, ezért is gondolták úgy, hogy otthon keresik fel a polgármestert, hogy átadjanak neki egy nyilatkozatot.

Az előző részek tartalmából:

A nagymegyeri szállásadók szövetsége, Győry Károly elnökkel és Rojko René alelnökkel az élen a napokban egy Lukáš Machala ügyvezetőnek, illetve a termálfürdő igazgatójának, Peter Grutkának címzett nyílt levélben összegezte az elmúlt időszak problémáit, melyben jelezték, hogy készek a konstruktív párbeszédre a fürdő vezetésével annak érdekében, hogy megszűnjön a jelenlegi áldatlan állapot.

Az egyik konkrét óhajuk, hogy a 13 éve alkalmazott, ún. fekete karkötők használatát összhangba hozzák a fürdő új beléptető rendszerével. A fürdő vezetése e téren új szerződéseket akar a szállásadókkal, mivel érvelésük szerint az elmúlt időszakban ez minden jogalap nélkül működött, a szállásadók viszont semmilyen szerződést nem kaptak és nem is láttak.

A karkötőket emellett nem tudja a vendég pénzzel feltölteni, csak az azt megvásárló szállásadó. A szállásadók érvelése szerint az is jelentős visszalépés, hogy az elektronikus karkötőkkel nem lehet a büféknél fizetni.

Arra is panaszkodnak, hogy a fürdő belépődíjainak árlistája teljesen zavaros, más szerepel online, mint amit a fürdőben kihelyeztek, ráadásul az elmúlt időszakban többször is változott, ami hozzájárult az ezzel kapcsolatos káoszhoz. Megemlítik továbbá, hogy a medencéket nyitva tartás alatt tisztítják, és emiatt akár egy teljes napra is bezárnak – ami csak tovább fokozza azt a hiányosságot, hogy eleve kevés medence használható.

Archív felvétel – Cséfalvay Á. András

Levelükben megjegyezték, hogy már június van, a fürdő azonban a februári nyitása óta alig nyújt valamilyen információt a látogatói vagy a szállásadók számára, azt is csak a weboldalán keresztül teszi. „Ez az állapot nyugtalanító, a vendégek elégedetlensége nő. A fürdő vezetése és a nagymegyeri szállásadók éveken keresztül együtt építették a látogatókört. A nagymegyeri termálfürdő 2019-ig a második leglátogatottabb volt az országban. A fekete karkötők rendszere egyedi volt és működőképes. Ma viszont a fürdő látogatói, legyenek elszállásoltak vagy sem, elégedetlenül távoznak, mondván, hogy 20 éve ide jártak, de 2023-ban már biztosan nem jönnek” – fogalmaznak.

A levél végén leírják, hogy ugyan a járvány okozta a válságot a nagymegyeri idegenforgalomban, de a jelenlegi vezetés azt csak tovább mélyítette.

Emiatt is hívta össze a nagymegyeri képviselő-testület idegenforgalmi bizottságának munkaértekezletét szerda délutánra Balázs Péter és Varga Albin képviselő.

Ezen a gyűlésen tulajdonképpen megismételték és próbálták áttekinthetővé tenni a konkrét követeléseiket, mivel azonban a fürdő részéről nem volt jelen senki, és Holényi Gergő polgármester sem jelent meg, így nem volt kinek tolmácsolni. Lapos Ildikó alpolgármester közölte, hogy Holényi más elfoglaltságára hivatkozva jelezte, nem tud jönni, Varga Márta, a szállásadók szövetségének elnökségi tagja pedig azt mondta, beszélt a nap folyamán Machalával, de tudatta vele, hogy ő sem jön el, mivel az elmúlt hónapokban számos „politikai, személyes és nemzetiségi alapú támadás érte”, és többet már nem tud elviselni.

A jelenlévők, mintegy százan végül amellett döntöttek, hogy kivonulnak a polgármester háza elé, hogy és átadnak neki egy nyilatkozatot arról, hogy szeretnék, ha elérné a fürdőnél, hogy az eddig működő rendszert összhangba hozzák az újjal, emellett viszont követelik, hogy hívja vissza funkciójából a jelenlegi ügyvezetőt.

Este hat óra után a fokozatosan egyre többen jelentek meg a családi háznál, röviddel később pedig kiérkeztek a városi, majd az állami rendőrök is, és arról érdeklődtek, bejelentett tüntetésről van-e szó. Balázs Péter városi képviselő azt válaszolta, nem, mivel csak egy levelet szeretnének átadni a polgármesternek.

Az egyébként békés megmozdulást helyenként egyperces dudálás tarkította, és volt, hogy Machala nevét skandálták. Sikerült felvenni a kapcsolatot a polgármesterrel is telefonon, viszont a városi rendőrökön és másokon keresztül azt üzente, hogy nem fog kijönni, a kisgyermekeit fürdeti.

A városi rendőrparancsnok, Egrecký Sándor, Holényi családjának egy tagja és egy másik vállalkozó is azt vetette a megmozdulás résztvevőinek szemére, hogy nem az otthonánál kellene háborgatni a polgármestert, mivel a problémák megoldásának útja nem az, hogy a családját is bevonják.

A megmozdulás végül mintegy két óra elteltével, este nyolc körül véget ért, Holényi nem jött ki. Az ügyben megkerestük a polgármestert is, ő viszont nem kívánta kommentálni a történteket.

Másnap folytatódott az akció a polgármesteri hivatal előtt:
Szarházinak nevezte és kiküldte a hivatalból a nagymegyeri képviselőket Holényi (videó)

(SzT)

A cikk szerzői

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program