„Ha szakadékba nézel, a mélység is visszanéz beléd” – karanténkérdés Hercsel Adélnak

2020. május 27. - 16:12 | Kultúra

Közélet a korona idején. Így született meg a Karanténkérdés elnevezésű sorozat. Récsei Noémi – televíziós és rádiós műsorvezető – ismert és elismert szakemberek véleményére volt kíváncsi a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ezúttal Hercsel Adél író, újságíró válaszol.

RN: Mit gondolsz, milyen társadalmi változásokat fog előidézni a világjárvány?

HA: Attól tartok, hogy a koronavírus nyomán előállt súlyos, és sajátos gazdasági válság csak még jobban elmélyíti a társadalmi különbségeket, és a már meglévőnél is nagyobb szakadékot terem a különböző rétegek között. És ahogy Nietzsche írja: „ha szakadékba nézel, a mélység is visszanéz beléd.”

Félek, hogy reálisan most ez fog történni, a megteremtett szakadék mélysége igenis visszanéz belénk, és nem lesz benne köszönet. Mind országokon belül, mind globálisan.

Például, azok, akiknek jellemzően otthonról is végezhető, értelmiségi munkája van, és olyan tőkeerős cégeknél dolgoznak, ahol van likviditás, látszik, hogy ők arányiban kevésbé veszítik el a munkájukat. Szemben azzal, hogy például az elsők között lettek állástalanok a turizmusban, a vendéglátásban és az építőiparban dolgozó, viszonylag kiszolgáltatott helyzetben lévő munkavállalók. A koronavírus-válság itthon is elsősorban a szegénységben, mélyszegénységben élőket taszítja még nagyobb nyomorba, akik sokszor feketén, papírok, így különösebb szociális védőháló nélkül dolgoznak, ha egyáltalán van alkalmi munkájuk, amit az alacsony képzettségükkel végezhetnek. Ők eddig is napról-napra éltek és tartották el a családjaikat. Velük most mi lesz? Itthon nem látom a hatalmas központi segély, vagy legalábbis segítő programot, csak a civil szervezetek elkeseredett küzdelmét és megfeszített tempójú munkáját értük.

Akik viszont eddig megtehették, hogy saját anyagi tartalékot képezzenek, mert jól kerestek/keresnek, most kevésbé kerülnek kétségbeejtő helyzetbe, és ha el is veszítették a munkájukat, magasabb képzettséggel és nyelvtudással később lényegesen könnyebben el tudnak helyezkedni. Arról nem is beszélve, hogy a magasabb társadalmi státuszban lévők rendelkeznek általában olyan családi, baráti, szociális hálóval, amely megtartja őket akkor is, ha szorulttá válik a helyzetük.

Közben globálisan is még tátongóbb űr alakul ki a harmadik világ, a háborús övezetek és menekültválság sújtotta területek és a tehetősebb országok, gazdaságok között. Már most arról szólnak a hírek, hogy megduplázódhat, így negyedmilliárdra nőhet a világ éhezőinek száma, és a globális éhségválság a világ 55 országában lesz jelllemző az év végéig az ENSZ szerint. Feltéve, ha nem történik sürgős beavatkozás.

Az ember persze nagyon óvatosan fogalmaz ezzel kapcsolatban, de a felsoroltakból is látszik, mintha kezdene körvonalazódni hogy maga a gyógymódnak szánt eljárások, a járvány megfékezésére tett óvintézkedések sokkal többet ártottak, ártanak, mint maga a koronavírus. A globális éhezéstől könnyen lehet, hogy többen halnak meg, mint ahány áldozatot a koronavírus eredményezett volna. Persze még bármikor kiderülhet, hogy tévedek. Egyedül az biztos, hogy iszonyú kétségbeejtő, ami most „házon belül” és globálisan zajlik.

Az éhséglázadások pedig könnyen politikai destabilizálódáshoz, újabb válságokhoz és egyenesen anarchiához, helyi és globális fegyveres konfliktisokhoz vezethetnek az egyébként is válságövezetként számontartott régiókban. Pusztán azért, mert a világ vezető politikusai úgy vélték kezdetben, hogy a magasabb rendű érdek az, hogy az ismeretlen vírustól megmentsék a lakosságot, miközben az emberek anyagi stabilitásának megóvását kevésbé vették számításba. Attól félek, ennek mi, a lakosság fogjuk az árát a jövőben kőkeményen megfizetni. Tényleg bibliai időket élünk.

RN: Egyebek mellett mi az, amire megtanított a világjárvány?

HA: Ha a kérdés a személyes dimenzióra vonatkozik, akkor arra, hogy jobban figyeljek oda a spórolásra, a tartalékolásra, hogy arra is legyen módom, hogy a jelenleginél többet segítsek a rászorulókon.

Ahogy az egyik kedves pszichiáter ismerősöm fogalmazott: a koronavírus úgy hat, mint a karácsony – aki szenved a magánytól, akinek kudarcos és boldogtalan a magánélete, ő most sokkal élesebben szembesül ezzel, és csak még letargikusabb lelkiállapotba kerül ettől. Aki viszont alapvetően jól érzi magát a családjában, most megkapja a megerősítést, és elöntheti az érzés, hogy igen, itt a karantén, a sok nehézség, de legalább nem vagyok egyedül, itthon szeretet vesz körül, mi itt vagyunk egymásnak. Szerencsére én most az utóbbit tapasztalom. Azt, hogy hiába vannak konfliktusaink, a válság hetei alatt igazi, jól működő családi operatív törzzsé tudtunk kovácsolódni, és van hitünk abban, hogy minden kihíváson, nehézségen átlendülünk.

A boxedző párom legutóbb azt mondta, amikor kitört rajtam a koronapánik és a karanténdepresszió, hogy az igazán nagy bajnokok azok, akik sokáig veretlenek voltak, legyőzhetetlennek tűntek, majd jött valaki a semmiből, és kiütötte őket. Aki ezek után fel tudott állni, és feldolgozta a megalázó kudarcot, utána csak még erősebb lett, és akkor ért el igazán nagy sikereket. Sokat gondolok mostanában erre, főleg, amikor úgy érzem, elfogy belőlem az erő és a lendület.


Bővebben: nlc.hu | FB: Hercsel Adél író, újságíró | Hercsel Adél könyvei: Magyar szeretők • Láthatatlan pokol

FB: Récsei Noémi önálló beszélgetőestjei

Kapcsolódó cikkek: