„Az elszigeteltség, a távolság nagyon erős önismereti helyzetet generál” – karanténkérdés Paár Juliannának

2020. május 29. - 12:03 | Kultúra

Közélet a korona idején. Így született meg a Karanténkérdés elnevezésű sorozat. Récsei Noémi – televíziós és rádiós műsorvezető – ismert és elismert szakemberek véleményére volt kíváncsi a kialakult helyzettel kapcsolatban. Ezúttal Paár Julianna énekes, zeneterapeuta válaszol.

RN: Mit gondolsz, milyen társadalmi változásokat fog előidézni a világjárvány?

PJ: Laikusként, én mindent átható változásra számítok. Bevallom, nagyon kevés hírrel találkozom. Tévénk és rádiónk nincs, csak online, írott sajtón keresztül tájékozódom. Nem vagyok rá büszke, nem tudom mélyen átlátni a globális jellegű, társadalmi változásokat. Én az egyénre, egyénekre koncentrálok. Valahol a munkám is az „itt és most”-ba húz. Azt hiszem, az egyénnek van a legnagyobb jelentősége ebben a helyzetben, folyamatosan az a kérdés, hogy mi az egyén szerepe a jelenben. Akár folytathatjuk is a gondolatsort, hogy mi, a saját életünket mennyire tudjuk átkeretezni, mennyire tudunk rugalmasak mardni, új távlatokat találni az ellenszélben.

RN: Mi az az egy dolog, amire megtanított a világjárvány?

PJ: Az az igazság, hogy nem egy dologra tanít. Ez egy tanulási folyamat, lehetőség számomra. Folyamatosan arra a kérdésre irányul a figyelem, hogy mit kezdek ezzel a helyzettel? Meg tudom-e találni benne a helyem? Szerintem az elszigeteltség, a távolság – általánosságban mint dinamikai tényező – nagyon erős önismereti helyzetet generál az emberek számára. Remélem, sokunknak adatik meg élni a helyzet adta tanulási-fejlődési lehetőségekkel.

RN: Miképp látod, a kulturális életben milyen módon fog visszaköszönni ez az időszak?

Nehéz erről gondolkozni. Eleinte féltem ettől a társadalmi átalakulástól. Azért ez a helyzet egy előadóművész – vagy akár zeneterapeuta – számára nagy kihívás. Főként a személyesség hiánya zökkentett ki. Folyamatos interakciókban dolgozom akár énekesként, akár egy terápiás folyamat kapcsán. Megijedtem a hiánytól, a távolságtól.

Meg kellett érkeznem a kialakult szituációba. Abba, hogy most egy darabig nem lehetek emberek közelében, természetesen a családomon kívül. Se színpad, se foglalkozás, sem pedig ugyanabban a pillanatban együttlélegzés, összemosolygás, meleg kézfogások, baráti ölelések. És amikor már majdnem elkezdtem sajnálni magam, körülnéztem, hálát éreztem. Hiszen van családom, vannak céljaim. Ez a két dolog, a személyes közegem kellőképpen motivál arra, hogy belevágjak ebbe a bizonyos átkeretezésbe, újratervezésbe. Alkotok, jobban megismerem magam, a családomra figyelek, elmélyülök. Ha ezt mederbe tudom terelni, akkor meg lesz a gyümölcse is. Bízom benne, hogy aki csak teheti – itt főként a kulturális szcéna bármely szereplőjére gondolok –, megkeresi az alkotás lehetőségét, módját.
Azt érzem, nekünk, művészeknek, most az a feladatunk, hogy a magunk eszközeivel segítsünk, kapcsolódjunk be a társadalmi áramlásba, az emberek egymás iránti érzékenyítésének folyamatába.


Paár Julianna fotóját Galán Géza készítette.

Bővebben: FB - Paár Julcsi Hangoló zeneterápia

Récsei Noémi önálló beszélgetőestjei

Kapcsolódó cikkek: