1
filme_2019
Megosztás
Ezúttal is filmekben gazdag évet tudhatunk magunk mögött, szokásunkhoz híven pedig újfent összeszedtük azt a 10+1 filmet, amely valamilyen szinten meghatározta a 2019-es évet. Listánkon nem csupán olyan művek szerepelnek, amelyeket a legjobbnak véltünk, hanem olyanok is, amelyek a várakozásokhoz képest csalódást keltettek vagy épp ellenkezőleg, meglepetést okoztak.
1. Bosszúállók 4 – Végjáték
Tavaly a Bosszúállók: Végtelen háború alaposan felcsigázta a kedélyeket, és pont olyan pillanatban szakította meg kedvenc szuperhőseink történetét, hogy a rajongók akkor úgy gondolhatták, kész szenvedés lesz kivárni a befejező részt. Azonban nyugodt szívvel megállapíthatjuk: megérte várni.
A Végjáték az első perctől kezdve az utolsóig teljesen magával ragadja a nézőt, aki hiába szorongatja ölében a popcornos dobozt vagy a tál nachost, csupán elvétve nyúl hozzá, mert tekintetét sajnálja levenni a filmvászonról. Elsőre talán soknak tűnhet a 182 perces játékidő, de ahogy belecsöppenünk a közepébe, egyre csak azt kívánjuk, bárcsak sosem érne véget az egész.
Bár a film több fronton hat az érzelmeinkre, nem kell megijedni, humorból és drámából is pontosan annyit kapunk, amennyit a sztori igényel. A Marvel műterméből származó eddigi mozikkal ellentétben a Végjáték bizony ad nekünk olyan jelenetet is, amely láttán nehéz megállni, hogy az a bizonyos könnycsepp bent maradjon.
Kritikánk: Bosszúállók: Végjáték – Bárcsak sosem érne véget!
2. Brightburn – A lángoló fiú
Manapság nem sok olyan filmmel találkozhatunk, amelyben ötvözték volna a szuperhős-tényezőt és a horrort, viszont elmondhatjuk, hogy az első próbálkozás nem is sült el rosszul. Az alapötlet nem nevezhető rossznak – minden bizonnyal nem egy szuperhősrajongó elgondolkodott már azon, hogy milyen lenne, ha Superman a világ ellen fordulna.
A Brightburn – A lángoló fiú ugyan valamelyest elmaradt attól a szinttől, amit az előzetesek sugalltak, ennek ellenére egyáltalán nem nevezhető rossz filmnek. Akik imádják a szuperhősös filmeket és a horrorokat, azok garantáltan jól szórakozhatnak rajta. A karakter tartogat még bőven potenciált, ezek kiaknázására pedig jó lehetőséget kínál egy esetleges folytatás.
Kritikánk: Brightburn – A lángoló fiú: Ez történne, ha Superman agya elborulna
3. Star Wars 9: Skywalker kora
A Skywalker kora eleve magában hordozza a befejező részek átkát, hiszen pontot tenni egy széria végére úgy, hogy mindenki elégedett legyen, szinte lehetetlen feladat – annak ellenére is, hogy azért látszik J.J. Abrams igyekezete. A majdnem két és fél órás játékidő ellenére a cselekményen fénysebességben haladunk végig, megismerünk egy csomó új helyszínt és karaktert. Ennek a pörgésnek köszönhetően a néző figyelme egy percre sem lankad, a film pedig folyamatosan magyaráz, néha viszont már szájbarágósan teszi mindezt.
A film a legtöbb kérdésre választ ad, viszont annak súlyát, hogy egy trilógia, sőt egy hosszú évek óta húzódó mesebeli történet lezárását látnánk magunk előtt, nem sokszor érezhetjük át. Van néhány libabőrfakasztó jelenet, de ez még kevés az üdvösséghez.
Kritikánk: Star Wars: Skywalker kora – A csillagközi saga nem túl dicső vége
4. Joker
Végre olyan művel rukkolt elő a Warner-DC párosa, amely alaposan feladta a leckét a konkurenciának! A rendező, Todd Phillips rettentő profi módon kalauzol el minket az emberi elme legsötétebb bugyraiban, amelyről azt hinnénk, hogy mindent tudunk, de valójában így is képes egy kis csavart hozni a történetbe. Nyomon követhetjük továbbá, hogy egy, a társadalom által jelentéktelennek bélyegzett valaki akarva-akaratlanul hogyan válik egyszeriben egy bizonyos réteg példaképévé, vezetőjévé.
A film lassú építkezése az előnyére válik, ugyanis így részletes szegmenseken át követhetjük nyomon Arthur jellemfejlődését, mi mindenen megy keresztül lelkivilága, mire eléri azt az ént, amit a Joker név valójában magában hordoz. Már az első percektől kezdve elmerülünk a főhős cseppet sem hétköznapi, megborult elméjében. A Joker személyében minden kétséget kizáróan az elmúlt évek egyik legprecízebben összerakott filmjét kaptuk, amihez kellett Joaquin Phoenix hathatós játéka is.
Kritikánk: Joker: Egy megborult elme felemelkedése az egyre őrültebb világban
5. Volt egyszer egy… Hollywood
Quentin Tarantino neve manapság garanciát jelent a sikerre, aki ismeri a munkásságát, az tudja, hogy filmjeiben meglepő húzásokra, fordulatokra és nagyon hosszú dialógusokra számíthat. Bár talán nem a Volt egyszer egy… Hollywood a rendező legjobb alkotása, mégis méltó helyet foglal el egyediségével Tarantino repertoárjában, és alapjában véve az egész filmes világban.
A cselekmény amolyan Tarantinósan halad előre annak ellenére is, hogy a történetmesélés nem olyan kötött stílusú, mint ahogy azt eddig megszokhattuk. Újfent átérezhetjük, hogy bár már egy óra is eltelt a játékidőből, de még mindig nem tudjuk, hová is fogunk végül kilyukadni, mi a szereplők valós célja, amelynek elérése a film végén bontakozódna ki. A Volt egyszer egy… Hollywood egy időutazó kalauz, amely minden szépségével és bájával magával ragadja a nézőt.
Kritikánk: Volt egyszer egy… Hollywood: Időutazás az Álomgyárban
6. Pókember – Idegenben
A Marvel-rajongók idén valóban nem panaszkodhattak, hiszen három szuperhős-filmet is kaptak. Számtalanszor ecseteltem már, hogy hiába termeli futószalagon a Marvel és a Disney (adott esetben a Sony) a szuperhősös filmeket, a mennyiség egyáltalán nem megy a minőség rovására. Ezt bizonyítják a kasszasikerek, a nézettségi adatok és nem utolsó sorban, hogy az emberek rendkívül fogékonyak a zsánerre.
A film hétköznapiságával még jobban magával ragadja az embert, mint az eddigi Marvel-filmek, ehhez pedig nagyban hozzájárul az európai helyszín is. Remek húzás volt egy kicsit kiszakadni az amerikai közegből, és eddig nem túl gyakran taposott helyszínre vinni a cselekményt. Bár nem feltétlenül állíthatjuk, hogy hálószövő barátunknak maradéktalanul sikerült megbirkóznia azzal, hogy lezárja a Marvel 11 éves korszakát és lerakja az új alapokat, de ettől függetlenül egy olyan filmről van szó, amelyet még sokáig emlegetni fogunk.
Kritikánk: Pókember: Idegenben – Európát is behálózta a barátságos és közkedvelt Pókember
7. John Wick: 3. felvonás – Parabellum
A 2014-ben debütáló John Wick figyelemre méltó elismerésben részesült a nagyközönség körében, majd a három évvel később érkező második rész rátett még egy lapáttal. Akkor olyan pillanatban szakadt meg a történet, amely nem kevés izgalmakat jósolt a jövőre nézve. A jelenkor legsármosabb egyszemélyes hadserege újra felvette a kesztyűt, hogy megaprítsa az életére törőket, a mészárlás harmadik felvonása pedig alaposan rálicitált az eddig látottakra.
A főhős első és második részt megalapozó drámája ezúttal kissé háttérbe szorul, viszont annál többet tudunk meg a különös szabályok szerint működő alvilági szervezetről. Már az első részben is olyan akciójeleneteket láthattunk, amilyenekről azt hihettük, hogy nehéz lesz überelni, de ez sikerült a második részben és most a harmadikban is. Wick a legkülönfélébb módon tud végezni az ellenséggel (a ceruza után a könyv általi halál is felkerült a listára), de még mindig képes újat mutatni.
Kritikánk: John Wick: 3. felvonás – Parabellum: Ami a pisztolycsövön kifér!
8. Marvel Kapitány
Megszületett a Marvel első női főhősét felvonultató mozija, amely bár nem váltja meg a világot, szórakozásból egyértelműen jelesre vizsgázott. A Marvel Kapitány cselekménye tartogat meglepetéseket bőven, és egy adott csavar után is hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy tekernek még egyet a dolgon. A vizuális effektusokról felesleges szót ejteni: manapság egy Marvel-film garanciát jelent a végletekig tökéletesített látványvilágra. Talán nem is meglepő, hiszen a 152 millió dolláros költségvetés is azt mutatja, hogy volt mit a tejbe aprítani.
Bár a Marvel Kapitány nem több egy eredetmozinál, egyértelműen nincs miért szégyenkeznie, hiszen az összhatást látva egyértelműen a jobb Marvel-filmek közé sorolható.
Kritikánk: Marvel Kapitány: Remek kedvcsináló a bosszúállás előtt
9. Ad Astra – Út a csillagokba
Az Ad Astra nem azt nyújtotta, amire előzetesen számíthattunk, mégis a maga műfajában nem egy elhanyagolandó darabnak mondható. A film melankolikus hangvétele kihat és megérinti magát a nézőt is, ehhez nagyban járulnak hozzá a főhős bensőséges narrációi, valamint apjával való egyedi kapcsolata. Ezek azok a plusszok, amelyeknek köszönhetően az Ad Astra a rémegyszerű alapsztorijától és kliséitől kezdve nem fullad teljes érdektelenségbe.
Senki se gondoljon egy csöpögős melodrámára: amikor a film kezdene átbillenni a ló túlsó oldalára, akkor érkezik néhány akciódúsabb jelenet, amely kizökkenti a nézőt a szentimentalista homályból. Az Ad Astrát azok élhették meg csalódásként, akik egy látványos akciófilmre lettek volna kíváncsiak, de az általa nyújtott pesszimista, nyomasztó, ugyanakkor emberközeli élménynek köszönhetően mondhatja magát egyedinek.
Kritikánk: Ad Astra – Út a csillagokba: Borongós űrséta Brad Pitt kalauzolásában
10. Az 2 – Második fejezet
A 2017-ben megjelenő Az igazi vérfrissítést hozott a horrorfilmek világába: szokatlan stílusával, a félelemfaktor újrafogalmazásával és a gyerekek meglepően hiteles őszinteségével olyat alkotott a zsánerben, amilyet azelőtt nem túl gyakran tapasztalhattunk. Mondhatjuk úgy is, hogy magasra került a léc, amelyet a folytatással nem is sikerült megugrani.
A Második fejezet szinte egy az egyben ugyanazt hozta, mint az első rész, amelyre mintha zsákként húzták volna rá a folytatást. Túlontúl újat nem tud mutatni (a történeten kívül), így az első fejezet varázsa már nem hat annyira üdén. A készítők gyakran nem találták meg a humor és a horror közti egészséges középpontot, így a végeredmény inkább utóbbi kárára ment, amely azt eredményezte, hogy olykor elfelejtettük, valójában milyen műfajú filmre is ültünk be a moziba. Nagy kár érte, mert Stephen King nagyszerű regényének feldolgozása dicsőbb befejezést is megérdemelt volna.
Kritikánk: Az – Második fejezet: Pofára esett Stephen King gyilkos bohóca
10+1. Terminator 6: Sötét végzet
Látványos akciózásokkal és nosztalgiával érkezett meg a legújabb Terminátor-film, amely bár nem nevezhető a franchise minden idők legjobb darabjának, a korrektség határát azért elérte. Tulajdonképpen a Sötét végzet egy új köntösbe bújtatott kiadása az első néhány résznek, ennek ellenére mégis képes lekötni a nézőt. Dinamikailag megfelelő, akcióból pont annyit kapunk, ami még nem mondható terhelőnek, az üresjáratokban pedig van idő elgondolkodni a történteken, látottakon. A drámai rész viszont nem annyira működött.
A Terminátor: Sötét végzet nem egy világmegváltó alkotás, ettől függetlenül képes azt nyújtani, amire ellazulásként egy kis akciózásra vágyó, munkában megfáradt mozinéző vágyik.
Kritikánk: Terminátor: Sötét végzet – Nincs végzet, csak ha magad is bevégzed
Természetesen számos olyan film van, amely nem került fel a listánkra, de ilyen-olyan módon keltett egy kis visszhangot a filmes világban. Ilyen például a DC lelkes próbálkozása, a Shazam!, Godzilla felejtősnek mondható újabb tombolása, a Fehér éjszakák, ami tutira kikészíti az ember idegeit, vagy Az aszfalt királyai, ami több mint egy versenyzős film.
További kritikáink 2019-ből:
Üveg: A törékeny géniusz, az igazságosztó és a skizofrén találkozása
Vihar előtt: Tökös thriller helyett egy megosztó átverés
Kedvencek temetője: Jobb, ha a halottak holtak maradnak
Hellboy: Nem hoz tűzbe az új pokolfajzat
Pokémon: Pikachu, a detektív – elmaradt a várva várt „hűha!”
Halálos iramban: Hobbs & Shaw – Torettóék nélkül is megy a zúzás
Rambo V: Utolsó vér – Isten óvjon minket Rambo haragjától!
Gemini Man: Besült a dupla dinamit
Zombieland: A második lövés – Zombiirtás mesterfokon
Jumanji: A következő szint – Küldetés teljesítve!
(tt)